Index: Az utolsó pillanatban vonták meg az Ozora fesztivál hatósági engedélyét

2013. augusztus 02. 19:44

A csütörtöki szemlén még nem derült ki, hogy nem adja meg a rendőrség az ozorai fesztivál megtartásához szükséges engedélyt - írja az Index. A látogatókat már nem tudták értesíteni, jelenleg körülbelül ezren várakoznak a kapuknál.

2013. augusztus 02. 19:44

A helyi jegyző egy 14 oldalas rendőrségi dokumentumra hivatkozva nem adta ki az engedélyt az Ozora fesztivál megtartására, erről azonban már nem sikerült időben értesíteni a látogatókat – írja az Index. A szervezők szerint ez annyira váratlan lépé volt, hogy az augusztus elsejei szemlén még a fesztivál technikai lebonyolításáról egyeztettek a rendőrséggel.

Mint az Index írja, augusztus 2-án délután már 500-1000 jegytulajdonos várakozott a kapuknál. A kapunyitás a holnapi, augusztus harmadikai napra lett meghirdetve, a szervezők ekkor akarják bejelenteni, hogy nem kapták meg a szükséges engedélyt a rendezvényhez. Egyelőre tanácstalanok, mihez kezdjenek majd a látogatókkal, és már a katasztrófavédelmet is kihívták a bejelentés időpontjára.

Összesen 86 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalmazott tanár
2013. november 28. 22:39
Majd szépen haza fognak menni. És elmondhatják, hogy szerencséjük volt.
freehckr
2013. november 28. 22:39
Nincs de, tudhatták mi folyik ott. Ez csak a szokásos idióta fideszes ügymenet, megint...
freehckr
2013. november 28. 22:39
„az augusztus elsejei szemlén még a fesztivál technikai lebonyolításáról egyeztettek a rendőrséggel” Azaz tegnap... Azért itt álljunk már meg egy kicsit: ilyet, legyen szó bármilyen rendezvényről, nem lehet megtenni. Ha nem engedélyezik, akkor azt egyrészről indokolják meg jó alaposan, másrészről adjanak lehetőséget a szervezőknek legalább valamilyen szinten behirdetni, hogy elmarad a rendezvény. Most itt van Magyarországon pár ezer külföldi, akik erre a rendezvényre érkeztek, és valószínűleg nem keveset költöttek, hogy itt legyenek... erre csatt, őket is homlokon vágja a magyarországi posztkommunista politika. Az ilyen Fidesz- és MSZP-féle posztkommunista kulturálatlan pöcsökkel már nem csak Európától, de b*sszátok meg Romániától és Bulgáriától szakadunk le egyáltalán nem valami lassú ütemben...
Burkus Gordon
2013. november 28. 22:38
Na, te hélóta, te munkás hélóta geci! Dolgozz serényebben, mert jönnek a spártaiak és lemészárolnak bazmeg! A kérész apád nem azért foglalta el a földet a vér által, hogy lazuljál bazmeg.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!