Kezdődik a tihanyi szüret

2013. szeptember 05. 12:10

A faágyú legendája című zenés darabbal kezdődik meg a tihanyi szüret csütörtökön, a négy napon át tartó rendezvényt a zenés és szórakoztató műsorok mellett huszárfelvonulás és bál is színesíti. Az eseményen fellépnek az alsóörsi Snétberger Zenei Tehetség Központ diákjai, műsorukat csütörtökön a Pisky-sétányon lehet majd hallgatni.

2013. szeptember 05. 12:10

A Mádl Ferenc téren este kezdődik a Tihanyi faágyú igaz története című előadás a Bencés Apátság munkatársainak közreműködésével. A székely és tihanyi andekdotákat tartalmazó zenés darabot egy farsangi mulatságra írta Csizmazia Zsolt, az apátság sekrestyése, azóta nagy sikerrel adják elő. Mint azt az MTI-nek elmondta, az alaptörténet a tihanyi faágyú legendája, amely valószínűleg a 18. században, Balatonfüred felvirágzásakor keletkezett. E szerint a tihanyiak megirigyelték a balatonfürediek jólétét és a Füredről látható tihanyi panorámáért pénzt követeltek. Amikor a füredi bíró ezt elutasította, a tihanyi bíró feleségének biztatására a tihanyiak háborút indítottak. Mivel más fegyverük nem volt, egy faágyút sütöttek el, ami felrobbant, több tihanyi éltet követelve. Az önironikus darab hasonló lehet a rátóti csikótojáshoz és sok humort tartalmaz – mondta Csizmazia Zsolt.

Pénteken a szüret zenés műsorokkal folytatódik, szombaton huszárok vernek tábort a Belső-tó partján, a Mádl Ferenc téren színes szórakoztató programok várják a családokat, este pedig nem maradhat el a szüreti bál.

Vasárnap kettőkor látványos szüreti felvonulás indul a Belső-tó partjáról, az apátságnál megszentelik a szőlőt és a kenyeret, a zászlóforgatók műsora után, hatkor Zséda énekel a Mádl Ferenc téren. A szüret utcabállal zárul Tihanyban.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!