Nyilvánosságra hozzák az „elfajzott alkotások” listáját

2014. január 16. 19:02

16558 mű szerepelt azon a listán, amin a náci Németországban az „elfajzott művészeti alkotásokat” tartották nyilván. A dokumentum először válik elérhetővé a nagyközönség számára. elfajzott művészetnek

2014. január 16. 19:02

A londoni Viktória és Albert Múzeum (V&A) közzéteszi az interneten a nácik által „elfajzott művészetnek” tartott műalkotások egyetlen teljes listáját, amelyen az Adolf Hitler által megvetett modern, leginkább expresszionista és absztrakt alkotások szerepelnek. Ezáltal először válik széles körben kutathatóvá a dokumentum.

A géppel írott leltári listán 16 558 mű szerepel, ezeket az 1930-as évek második felében a náci párt illetékesei kivették a német múzeumok gyűjteményeiből, majd 1937-ben nagy kiállítást rendeztek belőlük, mielőtt a festmények, grafikák és szobrok nagy részét megsemmisítették vagy eladták. Az „elfajzott művészethez” sorolt alkotók közül sokan (így Paul Klee, Ernst Barlach, Max Ernst, George Grosz, Ernst Ludwig Kirchner) üldözést szenvedtek a náci uralom alatt, nem gyakorolhatták hivatásukat, és kiállításokon sem mutathatták be műveiket. 

A náci propagandaminisztérium által 1941-42-ben összeállított lista két kötetből áll, és alfabetikus rendben gyűjti össze az érintett városok közgyűjteményeit Aachentől Zwickauig. Az első kötet (A-G) két példánya túlélte a háborút berlini archívumokban, a második kötetről (G-Z) úgy tudták, hogy elveszett. 1966-ban Henrich Fischer londoni műkereskedő felesége váratlanul egy példányt a Viktória és Albert Múzeum művészeti könyvtárának ajándékozott. Mindmáig rejtély övezi, miként szerezte meg az 1939-ben Bécsből elmenekült Fischer ezt a példányt. A londoni múzeumban őrzött példány mikrofilmen és nyomtatva kutatható volt, ám csak igen kevesen foglalkoztak e kulcsfontosságú dokumentum tanulmányozásával – olvasható a The Art Newspaper honlapján.

Martin Rothnak, a múzeum igazgatójának csupán a múlt évben jutott tudomására a lista létezése, és ő indította el az iratok szkennelését és közzétételét a múzeum honlapján. A stuttgarti születésű Roth a drezdai állami művészeti gyűjtemények vezérigazgatója volt, mielőtt 2011-ben Londonba érkezett. Véleménye szerint a múzeum birtokában lévő dokumentum „felbecsülhetetlen értékű forrás, amelyet nemzetközileg elérhetővé kell tenni”.

A V&A döntése a lista nyilvánosságra hozataláról különösen időszerű annak fényében, hogy múlt év novemberében Münchenben Hildebrand Gurlitt műkereskedő fia, Cornelius Gurlitt müncheni lakásában festménygyűjteményre bukkantak, amely az üldözöttektől a nácizmus idején elrabolt több mint 1400 műkincset rejtett.

A V&A listáját február elején teszik közzé. A leltár azonosítja a legtöbb műalkotás vevőjét és az árat is. A listán X-jelzéssel szerepelnek azok a művek is, amelyeket annak idején megsemmisítettek. Mintegy ötezer festményről, grafikáról és nyomatról úgy tudják a szakemberek, hogy elégették azokat a berlini tűzoltóság udvarán 1939-ben. Az első vizsgálat szerint a listán Hildebrand Gurlitt, aki a nácik megbízásából egyebek mellett műtárgyak külföldi értékesítésével foglalkozott, többször is vevőként van feltüntetve. 

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
József42
2014. január 17. 07:12
http://www.youtube.com/watch?v=WN79ti93NBY 0:35:40 - 0:38:45 "Am gefährlichsten aber wird das Judentum dort, wo ihm erlaubt wird, sich in die heiligsten Dinge eines Volkes, in seine Kultur, in seine Religion und Kunst hineinzumischen und darüber seine anmaßenden Urteile abzugeben. Der Schönheitsbegriff des nordischen Menschen ist dem Juden von seiner ganzen Natur aus unverständlich und wird ihm ewig unverständlich bleiben. Für die Reinheit und Sauberkeit des deutschen Kunstempfindens hat der wurzellose Jude kein Organ. Was er Kunst nennt, muß seine entarteten Nerven kitzeln. Ein Geruch von Fäulnis und Krankheit muß es umwittern. Es muß widernatürlich, grotesk, pervers oder pathologisch sein. Diese Fieberfantasien unheilbar kranker Hirne wurden einst von jüdischen Kunsttheoretikern der deutschen Öffentlichkeit als höchste künstlerische Offenbarung aufgeredet. Man hält es heute fast nicht mehr für möglich, aber solche Bildwerke wurden damals von fast allen staatlichen und städtischen Galerien angekauft; mußten von ihnen angekauft werden, weil jüdische Kunsthändler und jüdische Kritiker sie als die einzig mögliche, moderne Kunst anzupreisen wussten. Eine Welle der Verniederung und Bastardisierung ging durch alle Gebiete des deutschen Kulturlebens: Bildende Kunst, Architektur, Literatur und Musik litten in gleicher Weise. Mehr als ein Jahrzehnt lang haben die Juden hier ihr unheilvolles Regiment geübt: Als Kunsthändler, Musikverleger, Redakteure, Kritiker bestimmten sie, was in Deutschland Kunst und Kultur heißen sollte. Der Jude Kerr, der Kunstpapst der Weimarer Republik. Der Jude Tucholsky, einer der übelsten Schmutzliteraten, prägte die Worte, daß der Landesverrat eine Ehre sei und das Heldenideal das dümmste aller Ideale. Der Jude Hirschfeld, der Homosexualität und sexuelle Perversion propagierte. Unter dem Anstrich geistreicher oder gar wissenschaftliche Auseinandersetzungen wurde versucht, die gesunden Triebe des Menschen in entartete Bahnen zu lenken."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!