Szociotrip vagy gasztrotúra: Somlón történik valami

2015. február 19. 18:35

A legenda szerint Somló a somfa gyümölcséről kapta a nevét, ami régen a vidéken már messziről piroslott, somlott. A somfákkal együtt a vidék is inkább csak szürkéllik egy ideje, és sokat kell még fejlődnie, hogy legalább belföldön tényezővé váljon. De az akarata megvan ehhez, ez még egy sok szempontból furcsa bortúrán is egyértelműen látszott.

2015. február 19. 18:35
Bánlaki Dalma Stella

Alig ismerem Somlót, és még csak pár hónapja tudom, hogy a Somlói Borok Boltja már mindenhová kiszállít. Szóval kaptam az alkalmon, amikor egynapos sajtótúrára hívták a Mandinert is. Nem egészen arra voltam felkészülve, ami jött.

Mert jöttek a gazdák, az igazgatók, az államtitkár, Hamvas Béla meg a vegyes újságírócsapat, amelynek mindezek után a két éves marketingtervet is levetítették. (Bruce Willis, Johnny Depp és talán hasonmásaik is jelentkezhetnek a "picit nyers, faragatlan Somló" márkaszemélyiségének! Comic Sans-barátok jelentős előnyben.)

Aztán egyes pincéknél is értek komoly meglepetések.

Az például egyértelmű, hogy Somló dolgai mindig csak akkor lendülnek előbbre, amikor lecsorog egy kis állami vagy európai uniós támogatás, a befektetők ugyanis nem tolonganak arrafelé (sem).

Ne a bort, a borvidéket erősítsük, pálinkával

Domb és hegy, a Cornus épülete. Forrás: somlospirit.hu

Az unió segített Fehér Péternek is a Cornus - Somló Spirit Pálinkaház felépítésében. Most elvileg az ország legnagyobb pálinkaérlelő pincéje az övék, de maga az épület és a technológia is figyelemreméltó. Viszont miközben dolgoznak, egyelőre leginkább csak várják, hogy a világ megértse: a malátából készült viszkihez képest a kizárólag egészséges gyümölcsökből készített pálinka mindig drágább lesz. És hogy náluk legalább megéri az árát.

Küzd a Tornai Pincészet is, de szélesebb körű szolgáltatásaival kétség kívül előrébb tart. Magukhoz szervezték Somló bortörténeti múzeumát, rendezvénytereket alakítottak ki. Kamocsay Ákos borászt három éve vették magukhoz, ez a pincében zajló munkákon is sokat lendített.

Tornai Borászat, vinotéka, múzeum, konferenciaterem, élményterasz. Forrás: tornaipince.hu.

A Tornai a vidék legnagyobb saját területtel rendelkező termelője, 60 hektárjuk van. (A Kreinbacher is éppen ennyin gazdálkodik, de ők 20 hektárról csak vásárolják a szőlőt.) Olyan régi magyar fajtákkal is foglalkoznak, mint a csomorika, a korona vagy a sárfehér. A furmintból, juhfarkból, olaszrizlingből, irsaiból stb. legtöbb (évente 10-20 ezer palack) a reduktív, olcsóbb kategóriába, a Tornai Frissbe kerül. A következő kategóriájuk a Tornai Prémium, ez az előzővel együtt nemrég kapott új arculatot. 2500 forint alatti borok. Helyben kóstolva a 2013-as juhfark tetszett, korrekt volt a furmint. A Tornai Top Selection szőlői a Grófi, Apátsági, Aranyhegy és Ilona dűlőkben teremnek, 1-1,5 kg tőketerhelés mellett. Hordóban erjednek, majd 5 hektós zempléni tölgyben érnek fél-egy évig. Palackonként átlagosan 3500 forintért ezekhez is hozzájutunk. A 2011-es juhfark a fakedvelőknél jelentős előnnyel indulhat, már elengedi a savait.

Egy egészen másfajta Somló spirit

A Várkapitány Pincészetről bevallom, nem hallottam korábban, de most már soha nem fogom elfelejteni. A Makovecz-épületben, a több száz éves Turul-pince fölött, a Magyarok Templomában a vár egykori (előző életében) urától, Csáki Tibortól tudtam meg többek között, hogy Jézus diósgyőri volt, hogy a Somló nem egy hegy, hanem egy energiaszívó kúp, és hogy így 7-es rezgést ad a bornak. (Az ember 1-es rezgésű, bármit is jelentsen ez.)

A pozitív rezgéseket a vendégházban akár napokig élvezhetjük. Forrás: varkapitanypinceszet.hu.

Az elvileg kézműves borokról annyit mondtak: a nők imádják, mert könnyen eldőlnek tőle. Ez egyébként teljesen hihető: a pince legtöbb bora lágy, kevés benne a sav, és sok az alkohol. A nők kedvence a várkapitány szerint a 2013-as tramini. Én is bedőltem, tényleg ez volt a legjobb: parfümös csemegeszőlőlé. Mondhatjuk, hogy harmonizálta az aurámat.

Pici és nagy is a tömegnek

A Bogdán Birtok családi vállalkozás, most leginkább az ötödik generáció, a három testvér viszi a 17 hektárt, amelyen nagyrészt juhfark terem. Eszük ágában sincs Györgykovács Imre vagy Fekete Béla után menni, Bogdán Levente elmondása alapján kifejezetten reduktív, könnyű borokat terveznek, azonnali fogyasztásra, olcsón. Ennek ellenére erős új fahordókat használnak, és ez köszörüli is a torkot, például a 2012-es juhfarkban. Máshol az alkohol rúg gyomron, megint máshol a mustsűrítmény vagy az illó. Boraik 1500 forintról indulnak, a jégbor 7 ezerért túlárazottnak tűnik. A család a további fejlesztésekhez újabb pályázatokra vár.

Vinotéka, egyeztetés alapján rendezvények kint és bent, hideg-meleg konyha, borkóstoló. 

Még emésztettem a látottakat, amikor már a Kreinbachernél jártunk. A látogatóközpont még nem nyílt meg, de az uniós pénzből 2011-ben megépült új feldolgozóban körbevezettek minket. A kívülről lenyűgöző épület belülről is hozza az űrhajós jelleget: sajnos éppen olyan sivár, és a pici, vulkáni törmelékekre utaló körablakok miatt egészen sötét munkatermek is vannak. Élőben egyáltalán nem is olyan monumentális, mint amilyennek a képek alapján gondoltam, de azért így is lenyűgöző.

Az épületet Ekler Dezső tervezte. A vendégszállás, borbár, étterem tavasztól üzemel. Nyáron talán az amfiteátrumot is felavatják.

A feldolgozóban egyébként továbbra is minden rendben. A munkák még mindig a champagne-i Paul Bara pincemestere, Christian Forget tanácsai alapján folynak, champagne-i Coquard présekkel. (Utóbbit Forget kulcsfontosságúnak tartja.) 2011-ben készültek első saját pezsgőik, ezek kerültek forgalomba tavaly ősszel. Északi és keleti fekvésű területekről szüretelnek, hogy alacsony maradjon az alkohol; a savakat almasavbontással korrigálják. 

Mondjuk a 9 gramm cukorral jól működő Classic Brut és a Prestige Brut pezsgőik mellé én valószínűleg nem a savanyúkáposztát, kolbászt meg disznósültet kínáltam volna, de ezt sem velük, hanem a monoszlói vendégkonyhával kellene megbeszélnem. De mivel nem terveznek áremelést, lehet, hogy a hóvirág és a huszárvágás mellett meg kell szoknom a kockás terítőt. (Az alappezsgő 3 ezer, a jóval zamatosabb, csúcsnak számító, kizárólag furmintból készült Prestige 4 ezer forint körül kapható mostanában.) 

Összbenyomás

Somlón mozgolódik valami, és tavasztól érdemes helyben is követni. A helyek és a szolgáltatások nagyon változatosak, de legalább az eltérő célközönség miatt kevésbé konkurenciái egymásnak. Az árak alapvetően mindenhol alacsonyak, és ez még biztosan jó darabig így is marad. Pár név húzhatja a többit, a minőségi pezsgő és pálinka pedig csak erősítheti a bor hírnevét. A marketingstratégia két évre szól. Úgy tudom, a közúthálózatot is fejlesztik, egyszer talán a bicikliút-hálózat is elkészül a hegy körül. 

Az olyan pici termelőkért, mint Gyögykovács Imre vagy Stefan Spiegelberg, egyedül Cartwright Éva szólalt fel a nap végén. A náluk is elveszettebb pincéket elvileg a Somlóért Nonprofit Kft. fogja segíteni. A programokért szintén Cartwright Éva, vagyis a Somlói Borok Boltja eseménynaptárát érdemes figyelni.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MOPO3OB
2015. augusztus 11. 11:04
Azért előbb nézz utána a fatva jelentésének.
MOPO3OB
2015. augusztus 11. 11:04
Lehet, hogy csak készül a NATO-Oroszország konfliktus nukleáris háborúba torkolló kicsengésére.
Arma Gedeon
2015. február 20. 10:15
Cornus, Creinbacher, jól el(krein)bachták a tájat a betondögjeikkel. Ilyentől ne vegyen bort és pálinkát senki!
Arma Gedeon
2015. február 20. 10:13
Az is bolond, aki a saját pénzén (vagy a támogatáson) ilyen ocsmány betonbunkert rendel egy történelmi borvidékre. Legyen lofatva, lofat a seggébe az építtetőnek, a tervezőnek és az engedélyező hivatalnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!