Jazzmaraton az A38-on és a MU Színházban

2015. augusztus 24. 14:04

Tizenegyedik alkalommal rendezik meg az Újbuda Jazz Fesztivált. A helyszín szeptember 1. és 6. között újra az A38 hajó és a MU Színház, a fellépők között lesz a brit Beardyman, a német Gorilla Mask és a lengyel Olbrzym i Kurdupel is.

2015. augusztus 24. 14:04

Az elmúlt tíz évben nemzetközi dzsesszfesztivál lett a nyárzáró, egyben évadkezdő programsorozatból. Súlyos avantgárdtól a hagyományos szvingig, egyedi és különleges együttműködésektől fiatal pályakezdőkig, kísérletezőktől nagy nevű klasszikusokig terjed az Újbuda Jazz Fesztivál spektruma. Az események szeptember 1-jén az A38 hajó tetőteraszán egy Random Trippel kezdődnek. A műfaji határokon (pop, rock, dzsessz, hiphop, blues, elektro) átívelő improvizációs koncertsorozaton a hazai könnyűzene huszon-harmincéves generációjának legnagyobb nevei fordulnak meg. Másnap az A38 Kiállítóterében zenél a Geröly Tamás Trió. A 2010 óta létező formáció (Geröly Tamás - dob, Kováts Gergő - szaxofon, Ajtai Péter - nagybőgő) alapvetően szabadzenei társulás, a zenészek szeretik és tisztelik a népzene, a kortárs zene és a dzsessz értékeit és eredményeit. A csapat újraértelmezte a legendás Air Trio 1976-os Air Lore lemezét, az erre épülő koncertre meghívták vendégnek Gombai Tamás hegedűst is. A törökös-görögös rebetikóra épülő budapesti Argo (Tijana Stankovic - ének, hegedű; Nikosz Szahpazisz - oud; Márkos Albert - cselló; Ajtai Péter - nagybőgő; Porteleki Áron - dob) rebellis, sodró lendületű, rockos, folkos repertoárját szabad improvizatív zenével ötvözi. 

 
A Best Bad Trip (Velsz Kristóf - gitár; Hegedüs Benedek - trombita; Kapusi Viktor - szaxofon, billentyűsök; Csernovszky Márton - basszusgitár; Gasner Márk - dob) tagjai húsz év körüli fiatalok, akiknek a komolyzene komplexitása a punk egyszerű nyersességével párosul. Szeptember 4-én pénteken a MU Színházban játszó Bauer 4-ban három testvér, Konrad Bauer (harsona), Johannes Bauer (harsona) és Matthias Bauer (nagybőgő) mellett Louis Rastig, Konrad Bauer fia zongorázik, a zene az improvizáció, a kortárs dzsessz, az újzene és a kortárs rock metszete. A Rezervátum Orchestrában (Grencsó István - szaxofon, Kováts Gergő - szaxofon, Meggyes Ádám - trombita, Fazekas Ábel - klarinét, Pozsár Máté - zongora, Ajtai Péter - bőgő, Benkő Róbert - bőgő, Miklós Szilveszter - dob) több létező formáció (Grencsó Kollektíva, A.M.P., KAMP) működik egyszerre. Dukay Barnabás zeneszerző, zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneelmélet tanára és Gadó Gábor Franciaországban élő zeneszerző, dzsesszgitáros duója kortárs szabadzene zongorára és gitárra. Szintén szeptember 4-én az A38 koncerttermében az osztrák Max The Sax, Parov Stelar korábbi állandó szaxofonosa, Marcus Ecklmayr produkciója látható és hallható táncos-dzsesszes elektroszving világával, Florian Kasper dobossal kiegészülve.
 
Szeptember 5-én, szombaton az A38 kiállítóterében zenél a berlini Gorilla Mask, a kanadai szaxofonos, Peter Van Huffel agyszüleménye, amely az egyik legenergikusabb produkció a kontinens dzsesszéletében. A trió (Roland Fidezius - basszusgitár, Rudi Fischerlehner - dob) azt próbálja bizonyítani, hogy a punk és a dzsessz egy tőről fakad. Ugyanott játszik az örmény-magyar Araraton Trió, amelyben a szabad improvizáció, a pszichedelikus dzsessz és a kaukázusi népzene hagyományai egyaránt megtalálhatók. A formációban Karen Arutyunyan gitározik, Grencsó István szaxofonozik, Sárvári Kovács Zsolt pedig dobol. Szintén szeptember 5-én az A38 koncerttermében a modern beatbox egyik legnagyobb egyénisége, a brit Beardyman különleges, improvizatív műsora szerepel a programban. Saját hangját loopolva, effektezve hoz létre egyedülálló hangképeket, és barkácsol ezekből a varieté, a musical határmezsgyéjén egyensúlyozó show-kat. Az Újbuda Jazz Fesztivál zárónapján, szeptember 6-án vasárnap a MU Színházban a gdanski duó, az Olbrzym i Kurdupel (Óriás és Törpe) játszik. Tomek Gadecki (szaxofon) és Marcin Bozek (basszusgitár) érzelmekkel teli improvizációs produkcióját Vj Pannaula látványvilága egészíti ki: a zenészek testére vetített mozgóképeknek fontos szerepük van. A szaxofonos Tóth Viktor és a Masim Badavi Players műsorában Simple One rapes történetmesélése áll a középpontban, a kíséret a freejazz, a funk és orientális zenék találkozása. A csapatban Hodek Dávid dobol, Bart Maris trombitán, Szandai Mátyás nagybőgőn játszik.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!