A jövő vásárlói már köztünk élnek

2015. november 19. 14:21

Hiába lehet már mindent virtuális boltokban online megrendelni, a bevásárlóközpontok tömve vannak emberekkel még a Fekete Péntek előtt is hétköznap is. Ha meg akarjuk tudni hogyan fogunk vásárolni a jövőben érdemes megnézni, mit gondoltak erről a múlt században eleink.

2015. november 19. 14:21
Liz Klimas
A vásárlás gyakorlatilag létkérdésévé vált már a ma emberének, vásárolok, tehát vagyok. Ugyan manapság mindent már online is megrendelhetünk, de mégsem látjuk, hogy a bevásárlóközpontok elnéptelenednek, sőt generációk szocializálódtak már a Mammon Templomában intenek a szigorú kritikusai a szabadidő ilyen módozatú eltöltésének. Nemsokára jön a Fekete Péntek is, amikor is mindenki mindent a nyakunkba akar majd sózni, hiszen karácsonyig már csak néhány hét maradt hátra és a jó kereskedő ilyenkor mindent el tud adni a kiéhezett és fizetését az utolsó fillérig eltékozló vásárlóknak.
 
Mobillal és online vásárolni kényelmes tehát, de azért mégiscsak jó megfogni azt a terméket, amire állítólag annyira szüksége lesz a kiszemelt rokonnak majd. Tudjuk a legtöbb esetben az ünnepek után ugyanakkora tumultus van a boltokban, mint az ünnepek előtt, hiszen mindenki vissza akarja cserélni a rosszul kiválasztott vagy selejtes ajándékokat. Itt jön a bökkenő, ha az interneten rendeltünk a nagypapának automata és önmosó zoknit, azt elég nehéz lesz a román vagy szlovák internetes virtuális boltban majd visszacserélnie, mert nem 42-es hanem 46 hatos a lába, csak minket csalt meg az emlékezetünk.
 
Így tehát az, ami az online jelenlét előnye nem biztos, hogy a rögvalóságban is majd tényleg működni fog. Érdemes tehát megnézni a múlt században mit is gondoltak a jövő vásárlásáról elődeink, milyen vásárlást és pénzköltést megkönnyítő találmányokra vártak 1971-ben, amit az unokáik majd boldogan használni is fognak. Az autóval való vásárlást elég érdekesen gondolták el, gyakorlatilag minden ilyen bolt egy nagy garázs lett volna az elképzelések szerint. A postaládák meg automatikusan továbbították volna a leveleket a központi postához, csak az utca végére kellett volna kivinni a leveleket vélekedtek. Az előbbiről 1939-ben, a másikról 1971-ben álmodoztak, közben pedig ma már az Amazon drónokkal fogja kézbesíteni a születésnapi ajándékokat, Angliában pedig robotokkal történik, ha minden igaz a házhoz szállítás is az elit kerületekben. A jövő tehát van ahol már elkezdődött és valahol még nem. Ön hogyan szeretne 25 év múlva vásárolni? Online vagy offline?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!