Elon Musk ajándéka karácsonyra

2015. december 13. 09:53

Elon Musk fél a gépektől, ezért Peter Thiel (LinkedIn) és Reid Hoffman (PayPal alapító) segítségével, a Szilícium-völgy uraiként egymilliárd dolláros tőkével kutatóintézetet alapított, hogy az emberiséget megmentsék a mesterséges intelligencia vélelmezett jövőbeli fenyegetéseitől. Az Open AI olyan MI-t akar kitenyészteni, ami csak az emberiség jobbulásán dolgozik és nem tör soha teremtőinek, a humanoidoknak az életére.

2015. december 13. 09:53
Admin

Elon Musk retteg a gépektől, mégis önvezető autót épít, űrjárművet és az emberiség jövőjét a Marson képzeli el, mert gyarmatosítani akarja. Ugyan sokan a Marvel-filmek után Vasembernek nevezik, de inkább egy nagyra nőtt retardált gyerekhez hasonlít (kisebbségi komplexussal és személyiségzavarral, olvastassuk el csak mit mondott ez évben egy pszichológussal), aki mindig keres magának valamilyen új játékszert, mert roppantul unatkozik. Azt eddig is lehetett tudni, hogy élete legmeghatározóbb filmje a Terminátor sorozat volt, de azt nem, hogy ennyire retteg a digitális értelem bármiféle megnyilvánulásától, hogy ellene egy másikat is megteremtsen. Ez lenne ugyanis az Open AI feladata, az eredendően jó Mesterséges Intelligencia megteremtése, majd ennek segítségével a világ megváltása, legalábbis a „nyílt” szó erre utalna a nevében. Vagyis feltételezi előbb vagy utóbb ki fog fejlődni valamilyen laboratóriumban egy olyan mesterséges elme, ami  a Dolgok Internetének segítségével és az interneten keresztül igába hajtja majd alacsonyabb rendű géptársait és kiírtja a Földről az emberiséget. Ekkor lép majd az ő MI-je közbe és akadályozza meg a Nagy Világégést. Szép, mint a mesékben, de ilyenek csak a netflixes b-kategóriás sorozatokban történnek, a valóság ennél sokkal kiábrándítóbban unalmas és mocskosabb. Mert képzeljük el a nagy pofára esést, amikor a Gonosz AI-nak szembe kell néznie azzal a ténnyel, az emberiség maradék egyharmadával nem tud mit kezdeni a harmadik világban, mert sem internete, sem okosgépei, sem virtuális valósága nem lesz. Ugyanúgy vegetál és robotol majd napi 1 dollárért 2020-ban is, szarik nagy ívben Elon Muskra és a szilícium-völgyi gazdag és jóllakott napközisekre. A gépek majd bolondulásig harcolnak egymással a világuralomért, alkotóik meg már pihennek régen a föld alatt, mire a két MI kiegyezik egy döntetlenben, vagy játszanak egy visszavágót megint. A maradék emberiség meg az újrakezdés örömével újra ismétli a történelmet 1000 év múlva idétlen időkig.

 
Mert ugye szép dolog a világmegváltás, de látjuk az apaság örömétől megbolondult és szaros pelenkákat a sajtó előtt vidáman cserélő Mark Zuckerberg sem mások altruisztikus segítésének vágya miatt ajánlotta fel részvényeinek a 99%-át a világ jobbulására. A Facebook az internet-org-al sem a világot akarja megváltani, hanem hosszú távra bebetonozni a szolgáltatását, hogy ne tudjon senki sem ekkora felhasználói számmal rendelkező és hasonló közösködési médiának álcázott Big Brother alkalmazást készíteni. Mellesleg az ingyenes és talpas megoldással már meg is teremtette a jövő Facebook felhasználóinak generációit is, hiszen ezek a digitális javakat nélkülöző szerencsétlenek soha nem tudnak majd Zuckerberg ördögi csapdájából kiszabadulni, az online élet kötelezően választható lesz már számukra, nincs menekvés előle. Nem véletlen, a bejelentés után a Facebook-részvények árfolyama 2,76 százalékkal emelkedett, három éven át évi egymilliárd dollár értékű papírt ad így a felesége alapítványának. Mark most 31 éves, így szeretné még megőrizni a többségi irányítást cégében, a Facebook-papírok 54 százalékát birtokolja, a felajánlás javát ez jó időre parkolópályára teszi. Nem tudni, mennyit fog érni a 45 milliárdos csomag adott hányada majd harminc év múlva, hiszen Zuckerberg nem pénzt, hanem részvényt ajánlott fel csak. A technológiai iparág változásának gyorsaságát ismerve, lehet, hogy addigra elfelejtik, mi volt is volt az a Facebook. De akkor megint álmodunk, mint Elon Musk.
 
 
A Tesla-s ember Open Ai laboratóriuma nagyon szép ajándék lesz így a Jézuskától a megváltó születésnapja előtt másfél héttel. Kérdés, ez vajon tényleg az emberiségnek vagy a gyermeki lelkű Elonnak szól és cimboráinak csupán. Mert ne legyünk naivak, 2015 a mesterséges intelligenciáról szólt és 2016 is erről fog. Már mindenütt okos gépek dolgoznak a digitális hétköznapjainkban. Kedves olvasó, ne feledd megannyi gépi automatizmus juttatja el hozzád  és jeleníti meg ezt a cikket most is. Az Elon Musk által sugallt kicsit buta mumusként fenyegető antropomorf AI rém ellen egy, a csupán az eredendő jóra törekvő gépi értelem megteremtése nem szól másról, mint az emberi kapzsiságról. Hiszen az ötletgazdái csak meglátták az új aranytojást tojó tyúkot, a szárnyait bontogató gépi értelmet. Pénzt akarnak ebből is csinálni, illetve szabványosítani a jelenlegi MI megoldásokat, mint egykor Edison tette és ki is irtotta a konkurenciáját teljesen ezzel, köztük a lánglelkű Nikolai Tesla-t is. Ironikus, hogy pont erről a szerb tudósról nevezte el önvezető autóját Elon Musk. Ja és ne felejtsük el, jön az év vége is, lehet, hogy csak szólt Elonnak a könyvelője, el kéne 1 milliárdot hirtelen tüntetni az adóhatóság elől, mint Mark tette. Kapóra jött hát ez a mesterséges intelligenciás rémhírterjesztés, de hát Stephen Hawking, a „haldokló klasszikus tudomány” is erről papol már évek óta, lovagoljuk meg hát a trendet. Mindenki jól jár, az emberiség és a pénztárcánk is. Az élet meg boldogan megy tovább. Az MI kipipálva, egy újabb fejezet Elon életrajzában, hogy jól teljesített.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tracer
2015. december 20. 04:54
Ki írta ezt a cikket? Mert aláírás persze nincs, a belinkelt IEEE-s cikknek pedig köze nincs ehhez.... Tipikus magyar "újságírás": belinkelünk pár cikket más nyelven, a paraszt meg úgy sem megy utána. Ezenfelül nem nehéz észrevenni, hogy a rovat nagymértékben az AI-t tolja, a cikk pedig rosszindulatú utalgatásokra/csúsztatásra épít. Például, az OpenAI.org-on nem a "Ez lenne ugyanis az Open AI feladata, az eredendően jó Mesterséges Intelligencia megteremtése, majd ennek segítségével a világ megváltása, legalábbis a „nyílt” szó erre utalna a nevében." szerepel, hanem: "Our goal is to advance digital intelligence in the way that is most likely to benefit humanity as a whole, unconstrained by a need to generate financial return." Arról nem is beszélve, hogy az egész cikk egy hiteltelenítő felütéssel kezd, majd levezet egy saját szájíz szerinti értelmezést (Az AI jó, értem?, Aki mást mond, az retardált.). Érdemes elolvasni az openAI.org-ot (is), mert nem arról szól, mint ez a cikk. Olyan állítások szerepelnek a cikkben, amire persze semmilyen bizonyíték nincs, de tényként szerepelnek, mint pl: "eredendő jóra törekvő gépi értelem megteremtése nem szól másról, mint az emberi kapzsiságról. Hiszen az ötletgazdái csak meglátták az új aranytojást tojó tyúkot, a szárnyait bontogató gépi értelmet. Pénzt akarnak ebből is csinálni, illetve szabványosítani a jelenlegi MI megoldásokat, mint egykor Edison tette és ki is irtotta a konkurenciáját teljesen ezzel, köztük a lánglelkű Nikolai Tesla-t is" Valószínűleg ez a rész szól a szabványosításról: "We're hoping to grow OpenAI into such an institution. As a non-profit, our aim is to build value for everyone rather than shareholders. Researchers will be strongly encouraged to publish their work, whether as papers, blog posts, or code, and our patents (if any) will be shared with the world. We'll freely collaborate with others across many institutions and expect to work with companies to research and deploy new technologies." Gratulálok a cikkhez. Ha egy automatizmus írta, akkor az emberi rosszindulatot már sikerült megvalósítani a mesterségesintelligencia-kutatásban.
eresgé
2015. december 20. 04:54
Mindig szerettem az ilyen "szentembereket" Mint Musk... Amíg nem a saját zsebem tömöm addig a sátán trükkje és maga az apokalipszis lovasa, amikor kaszálok rajta akkor komoly decens business, hát hogyne, ha beletesszük, hogy "open" akkor meg máris mindenki látja mi nyílt kártyákkal - még véletlen sem a zavarosban halászunk. A többi huhogót még hiányolom a csapatból, mondjuk Wozniakot aki mikor a 70-es években a mikrogépekkel szedte meg magát, az belefért simááán, hogy abból mennyit profitált mondjuk a fegyveripar közvetlen - vagy közvetve - az nem volt szempont...
brekker
2015. december 20. 04:54
Szerintem te nem érted mi az a mesterséges intelligencia, és annak a vágya. Összekevered egy szimpla visszacsatolásos programmal.
eresgé
2015. december 20. 04:53
A cikkel nincsen semmi gond szerintem te nem érted az iróniát és az ezzel járó túlzásokat (vagy te nem érted mi az az MI). Először is a cikk nem az MI-vel foglalkozik, hanem Musk nevetséges viselkedését állítja pellengérre, teljes joggal. Azokat a megnyilvánulásait amire visszautal és amiből nagyjából tudni lehetett Musk (és a többi huhogó) úgy képzeli a témát, ahogy a Terminátorban látta. Mostanra bizonyosan elmagyarázták neki, hogy az MI nem ezt jelenti és az un. MI algoritmusok nélkül nemhogy az internet vagy a zokosteleonja de a saját cégénél gyártott villanyautó energiagazdálkodási rendszere sem működne elég hatékonyan és kb nagyjából a cégek 90%-a MI megoldásokat használ / fejleszt akik körülveszik Californiában. Ettől Musk bácsi villámgyorsan átváltott befektetésikapitalista üzemmódra (a ma divatos Open meg filantróp mázba csomagolva) bár mostanra a szeme helyén és már csak $ jelek vannak mint Dagobert bácsinak... Az, hogy valamit bombagyártásra vagy orvosi kutatásokhoz használnak semmi köze ahhoz, hogy milyen szabványok v. szabályok vannak pusztán a morálhoz (meg a pénzhez). Szabványosításról írottakon meg kb mindenki térdét csapkodva röhög aki mondjuk a 90-es években kezdte a szakmát (aki régebben az mégjobban). Attól hogy nem a csomagolásra írják rá szabvány hanem kiteszik hogy "open" a lényeg nem változik...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!