Az Apple céltalanul újítja meg az iPhone-t, a vásárlók meg beveszik

2016. szeptember 27. 11:30

Az HBO egyik beszélgető műsorát vezető Bill Maher szerint az iPhone 7 tipikus esete a felesleges növekedésnek, ám a fogyasztók a minimális változások ellenére is megveszik az új készüléket.

2016. szeptember 27. 11:30

Ha az Apple tartani akarja magát „gondolkodj másként” mottójához, talán meg kellene próbálnia, hogy ne a változatosság kedvéért álljon elő új telefonnal, a legnagyobb innováció pedig az lenne, ha semmit nem csinálnának helyette – üzente Bill Maher, az HBO pénteki (szeptember 23.) talk-showjának házigazdája az iPhone-gyártónak. A vásárlóknak pedig azt tanácsolta, hogy kétszer is gondolják meg, mielőtt felesleges újításokra költenék dollárjaikat.

„Egyedül a részvényeseknek van szüksége arra, hogy a fogyasztók új telefont vegyenek. De csak azért ne álljanak sorba, hogy az Apple-részvények a befektetői óhajok szerint emelkedjenek” – mondta.

Az új iPhone szeptember 7-i bemutatóján megtudtuk, hogy az Apple eltüntette a fejhallgató-bemenetet, jobb a kamera és tartósabb az akkumulátor. A változások nem túl jelentősek, ahogy Mike Murphy is megírta: „nincs semmi eget rengető, de semmi különösen szörnyű sincs az iPhone 7-ben.”

Maher szerint az Apple sorozatos új termékkibocsátása a korporatív Amerika növekedés iránti egészségtelen rögeszméjének jele.

„Menet közben valahol bevettük az elmebajos ötletet, hogy mindennek, de különösen az eladási mutatóknak nagyobbnak kell lenniük” – elmélkedett, majd kifejtette, hogy a jobb üzleti teljesítmény folyamatos hajszolása cégek erkölcstelen viselkedéséhez vezet.

„A még az irdatlan gazdagokra is érvényes növekedés, végtelen növekedés miatti nyomás hajszolja bűnbe, vásárlóik átveréséhez és megtévesztéséhez őket” – tette hozzá.
Maher a fogyasztók figyelmét is felhívta, hogy vegyék észre a manipulációt és ne vásároljanak olyan termékeket, amelyekre nincs szükségük.

„Tanítsa már meg valaki az amerikaiaknak, hogy nem kell évente valami újat vagy jobbat vennünk” – jelentette ki.

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
3M..
2016. október 09. 21:05
Erről szól a fogyasztói társadalom. Használni, pazarolni, eldobni. Helyette újat gyártani majd az is eldobni. Egy körforgás ami csak rosszul végződhet. Szebb Jövőt!
Kolompár Tarzan
2016. szeptember 28. 00:52
Az egy dolog, hoyg az Apple vásárlók bírkák, az egy másik dolog, hogy hitelből veszik meg a legújabb SziPhone-t, de a kurva életbe, arra senki nem gondol, hogy mennyi feleslegesen elpazarolt erőforrás és nyersaynag megy veszendőbe e miatt? Kurva anyját az összes kapitalizmusban hívő agyhalottnak, akik nem rétik, hogy a bolygó erőforrásai és nyersanyagkészlete véges. Vajon az iPhone 3-4-5-6 készülékek hol végzik? Sajnos a többség a kukában. PEdig egy egyszerű törvénnyel rá lehetne kényszeríteni a mocskos Apple (meg Samsung meg a többi szar) céget, hogy az új készülékek legalább 50%-ban újrahasznosított anyagból, méghozzá bizonyíthatóan a régi készülékek anyagából álljon. Akkor már kurvára nem érné meg kínában gyártatni, majd oda visszavinni a régi készülékeket, újrahasznosítani és visszahozni az újat. Esetleg pár gyárat vissszavinnének az USA-ba. Esetleg csökkenne a munkanélküliség. esetleg csökkenne a sok szemét a bolygón, esetleg nem pazarolnánk el a véges erőforrásainkat. Kicsit lelassulna a gazdasg? Óh, hát ez van.
KEde
2016. szeptember 27. 23:19
Sajnáljuk, de az amerikaiakat már nehéz lesz átnevelni, minden próbálkozás jelentős sértődéshullámot fog elindítani.
madarasi.abel
2016. szeptember 27. 21:50
LOL. Köze egyiknek a másikhoz?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!