Csalitelefonra szerelt tolvajfigyelő biztonsági szoftvert egy filmes

2016. december 21. 08:30

Biztonsági appal készített dokumentumfilmet telefonja tolvajáról egy holland filmes.

2016. december 21. 08:30

Anthony van der Meer amszterdami filmszakos egyetemistának ebéd közben lopták el az iPhone-ját. A rendőrségen ugyan bejelentette, de elégedetlen volt velük, mert egyszerűen nem tudnak mit kezdeni a heti 300 lenyúlt készülékkel. Eldöntötte, utánajár, kifélék, mifélék lopnak telefonokat. Letöltött egy csináld magad (DIY) biztonsági programot egy csali androidos telóra, hagyta, hogy ellopják, és távolból hetekig figyelte a tolvajt, majd 22 perces dokufilmet (Find My Phone) készített a felvett anyagból.

Úgy tehette meg, hogy a csalieszközre telepített lopásellenes Cerberus appal a tulajdonos távolból is mindenhez hozzáfér a készüléken, sőt, diszkréten aktiválhatja és ki is kapcsolhatja a kamerát és a mikrofont. Még a tolvaj közelképe is összejött.

A film a cyberbiztonság és a megfigyelés szórakoztató és egyben nyugtalanító meséje. Felhívja a figyelmet, hogy okostelefonunkon gyakran a legérzékenyebb adatainkat tároljuk, és a tolvajok sokféleképpen visszaélhetnek velük.

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kicsiaborsde
2016. december 24. 13:00
Ez amúgy csak azt bizonyítja, hogy a legpitiánerebb bünözöi szintek összetételérôl sincsen fogalmuk a legtöbb nyugati ország rendöreinek. És félô, hogy itthon se jobb a helyzet, ami a rendôrök tudását illeti.
nick89
2016. december 24. 12:59
Az Uniós támogatásokra és a befizetett adókra nem lehet ilyen applikációt telepíteni. Micsoda kurva nagy szerencse! - gondolta gyurcsányi és pénztároslőrinc meg a többiek.
teljesenertelmetlen
2016. december 24. 12:59
Miközben geci arabok lopták el...
Text adósság
2016. december 22. 22:40
Bokros Lalyos bácsira is ilyet kellett volna szerelni és egy ollóval kombinálni minden 1%-os nyugdíjcsökkentésnél 30 mm-t levágna a farkából a műszer neve ollós-farokreformkombinátor panamai szabadalom.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!