„Segítsen mindenki ott, ahol tud” – Varga Livius járványról, életről és szolidaritásról

2020. március 26. 08:59

„Köztünk jár a félelem, ennek egyéni és kollektív legyőzése lesz a mi bátorságunk. Bátorság a fegyelemre, bátorság a segítségre, bátorság az együttérzésre, bátorság a türelemre, bátorság a bizalomra.” Varga Liviust, a Quimby oszlopos tagját kérdeztük a járvány okozta egyéni és társadalmi megpróbáltatásainkról, változásainkról.

2020. március 26. 08:59
null
Jerez Julio

Varga Livius Dunaújvárosban született, itt is alapította meg többedmagával 1991-ben a Quimbyt, 2003-ban pedig A Kutya Vacsoráját. Énekel, ütőshangszereken játszik, kipróbálta magát a médiában is, valamint természetfilmekhez kölcsönözte a hangját. Végzettségét tekintve pszichológus, diplomáját az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerezte. Megkérdeztük tőle, hogyan érzi magát most, ebben a teljesen felfordult, ámde igen csendes világban.

***

Hogyan érinti a Quimbyt és Kutya Vacsoráját a járvány? Tartjátok a kapcsolatot egymással?

Igen érzékenyen. Tulajdonképpen megszűnt a megélhetésünk. Ha valakinek voltak is tartalékai, lassan azoknak is vége. A Quimby januártól májusig nem akart koncertezni az idén, és vendégzenészekkel óriásit lendülve akart a szezonba lépni. Nagyon vártuk már a sok munka után a fizetős fellépéseket is. Majdnem megvoltak a próbák, mielőtt beütött a vész. A másik zenekarom, a Kutya Vacsorája is azonos cipőben jár.

Általánosságban mindenkinél megy a „Megélhetési Kreativity”.

Én mindenkivel tartom a kapcsolatot: esténként több órás, telefon-Skype-Messenger szeánszokat tartok a majd' 20 fős stábbal, tucatnyi zenésszel és ugyanannyi rokonnal, baráttal. Napjaim fénypontjai ezek.

Mit tudtok még tenni ebben a helyzetben?

Leginkább mindannyian drukkolunk a fronton harcoló embereknek. Amelyikünk teheti, önkéntes munkát is vállal vagy felajánlásokkal segít.

Magánéletekben is valószínűleg sok változást hozott a mostani helyzet. Te például mire rendezkedtél be feleségeddel, ez a mostani vírusos őrület hogyan változtatta meg a napirendet?

Zsófi rendező-operatőr-riporterként, mint egyszemélyes stáb még forgat néha, de nagyrészt neki is le kellett húznia a rolót. Ébren töltött időnk nagy részében, 80 százalékban gyerekezés folyik, a fennmaradó 20 százalékban netezünk. De persze a gyerekekkel nem csak játszunk, hanem van kézműves foglalkozás, zene-tánc, ismeretszerzés és „itthonsport” is. Ezeket mindannyian nagyon élvezzük. Sokat idétlenkedünk is.

Hála Istennek, van egy kis kertünk, ott kötelező időminimum van gyermekestül.

Amúgy persze fegyelmezetten itthon.

Mint végzett pszichológus, az emberi lélekről mélyebb ismerettel rendelkezve hogyan látod belülről és kívülről a társadalmi és egyéni pszichék, lelkek, személyiségek változásait?

Szerintem legtöbbünk annak arányában változik amekkora fájdalmat, szenvedést tapasztal. Nehéz ezt így ilyenkor kifejteni, már rögtön okoskodónak tűnök magamnak is. Személyiségünk folyamatosan változik. A nehézségekből sokat tanulhatunk, a jólét a bőség pedig könnyen megronthat minket erkölcsileg. Van egy bölcs jógi, aki azt mondta anno: „Nem kívánjuk a szenvedést, de nem is utasítjuk el a nehéz helyzeteket, mert, ha azok nem volnának, vajon min tisztulnánk meg?”

Valóban köztünk jár a félelem, ennek egyéni és kollektív legyőzése lesz a mi bátorságunk.

Bátorság a fegyelemre, bátorság a segítségre, bátorság az együttérzésre, bátorság a türelemre, bátorság a bizalomra. Ha nem keverjük ezt össze az esztelen vakmerőséggel, akkor pozitív változásokon mehetünk keresztül egyénileg és közösségileg is.

Te személy szerint fogsz valamit változtatni akkor, ha ennek a mostani állapotnak vége lesz? Sokan azt mondják, változtatni kell. Szerinted is? Vagy úgy érzed, változtatás helyett a figyelmet kellene csak másra összpontosítani?

Már az is nagy dolog, ha valaki képes a figyelmét összpontosítani.

Még nagyobb dolog, ha ez nem élvezeti vágyra vagy a düh tárgyára irányul.

Én továbbra is önmagamon próbálok majd változtatni. Én ezt hiszem.

Van valami személyes üzeneted a rajongóknak, vagy azoknak, akik most ezt a cikket fogják olvasni? 

Segítsen mindenki, ahol tud. Fegyelem, figyelem! És, hogy szeretet van...

Fotók: Földházi Árpád

 

***

 

A Mandiner elkezdte Karantén-interjúk sorozatát, amiben ismert személyiségeket kérdezünk a megváltozott életünkkel kapcsolatos gondolataikról, saját tapasztalataikról. 

Az eddigi interjúink (többek között Jelenits István piarista atyával és Nagy Feróval) itt érhetők el.

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
marko11
2020. március 27. 18:24
Az interjút olvasta valaki?
twist
2020. március 27. 07:31
A Quimby a balosok, a libsik és a zsidók kedvenc bandája., marha nagy .érdemtelen gázsival.
bagira
2020. március 27. 04:18
Főhős International - Angela Merkel 2.rész (2020-03-26) https://www.youtube.com/watch?v=5EM5paPxmOE Azon szírek akik a háborús övezetből jöttek valóban menekültek,de csak az első országig,ami leginkább Törökország.Mehetnének Izraelbe,Libanonba............és így tovább,de ők csak Észak-Nyugat felé jönnek.Vajon miért? Aztán amint az első országba beléptek,ott már nem menekültek!!! Mi már az ötödik ország vagyunk,de nekik még tovább van szándékuk ,,menekülni" úgy,hogy senki sem üldözi őket.Ez a cél a hetedik ország. Nos, ezen népvándorok között ráadásul csupán 20% a szír. A többi 80% iraki,iráni, bangladesi,pakisztáni,vietnami, marokkói,és még sok egyéb afrikai,ahol semmiféle háborús üldöztetés nincs! Az oroszokat kár bírálni! Az első támadásuk 1848-ban Keletnémet könyörgésre történt,a másik 1944-ben ugyancsak német miatt történ,mert az őrült nem tudott nyugton maradni,a felbőszített orosz(akkor szovjet) medve meg hazáig zavarta őket 20 milliós áldozattal,tehát érthető volt,hogy megszállási területként itt hagyta a figyelőszolgálatát,de 1991-ben egyetlen puskadurranás nélkül hazamentek. Csak felhívnám a figyelmed arra,hogy míg az oroszok hazamentek,addig az amerikaiak itt maradtak,sőt még az ígéretük ellenére NATO köntösben eljutottak Oroszország közvetlen határáig. Oroszország a Föld legnagyobb országa és számtalanszor kijelentették,hogy nincs igényük területekre.De ha baszogatják őket és a határaikon kívül rekedt nemzetrészeiket,azt nem tűrik el. Az orosz népnek van nemzeti öntudata, amit ha bárkik is megbántanak kemény választ kapnak érte!
smokey eye
2020. március 27. 03:41
Asszem ők adtak kissé túlárazott koncertet a városházán, tavaly Karigeri győzelme után. Azért bírom Liviust, felveszi a papája ruhatárából a létező legkonzervatívabb cuccot, és nyilatkozik a Mandinak. Gondolom Kiss Tibi, holnap a Hvg-nek sírja el a hülyeségeit a "Zorbándiktatúráról" Nehéz időkben nem árt két oldalról biztosítani. :-) Na, elég ennyi malícia. A Quimby zenéjét mindezek ellenére csípem, és Livius egy jó fazon. Szerintem, ő a zenekar lelke, nem a drogos, vérlibsi fakalap Kis Tibi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!