Atommeghajtású rakétákkal jutunk el a Marsra?

2021. április 28. 19:37

A DARPA, az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának kutatásokért felelős részlege, három céggel kötött szerződést, hogy közösen kezdjék el az atommeghajtású rakéta technológia tervezését.

2021. április 28. 19:37
null

Az USA számára fontos lépés ennek a mozgékony, mégis nagy teherbírású megoldásnak a mielőbbi megvalósítása, hiszen ez az egyik záloga, hogy megőrizze vezető szerepét az űrversenyben. 

Nukleáris meghajtású űrhajók

A Hold és Föld közötti, azaz ciszlunáris területen egyre élénkebb forgalom zajlik, ezért szükség van a szállítói kapacitások növelésére. Emellett az is fontos cél, hogy ezek a műveletek minél alacsonyabb költségen, de minél nagyobb hatékonysággal legyenek megvalósíthatóak. 

Az NTP-k, azaz nukleáris termikus meghajtású rendszerek alkalmasak erre a feladatra, ráadásul egy ilyen üzemű rakéta megfelelő nagyobb mennyiségű, nehezebb eszköz szállítására is. A DARPA által NTP technológián alapuló demonstrációs rakéta, a DRACO, üzemanyagát egy apró atomreaktor hevíti majd fel annyira, hogy a jármű megfelelő sebességre tudjon felgyorsulni. 

Elengedhetetlen a teljesítmény fokozása

Óriási szükség van erre az újításra, mert eddig a kémiai rakéták nagy tolóerőt, de alacsony üzemanyag hatékonyságot mutattak, míg az elektromos meghajtású társaik alacsony tolóerővel, de hatékony üzemanyag felhasználással működtek. Ez azonban problémát jelent a ciszlunáris térben, ahol a pályák módosításához nagy lendületre és hatékony üzemanyag felhasználásra van szükség. Ráadásul az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának alapvető követelménye, hogy a gyors manőverezés kivitelezhető legyen a szárazföldön, a tengeren és a levegőn kívül az űrben is. Ebben segíthetnek az NTP rendszerek, ahol egy vegyi rakéta égéskamráját egy atomreaktorra cserélik, így az üzemanyagul szolgáló hidrogént olyan extrém hőmérsékletre tudják melegíteni, hogy a teljesítmény elérheti az elektromos hajtóművek teljesítményének akár 10.000-szeresét, vagy a vegyi rakéták teljesítményének ötszörösét. 

Az együttműködő partnerek már bizonyítottak

A DRACO megvalósításának egyik első lépcsőjeként a DARPA szerződést kötött a General Atomics vállalattal, mely az NTP reaktor és a meghajtási alrendszerek koncepcióját tervezi, illetve a Blue Origin és a Lockheed Martin vállalatokkal, melyek az operációs és demonstrációs rendszert fejlesztik majd. 

A DRACO programmenedzsere szerint ezek a cégek már bizonyították képességeiket a fejlett reaktor-, meghajtó- és űrhajós rendszerek kifejlesztésében és telepítésében. Korábban a DARPA már megbízta a Gryphon Technologies-t is, hogy egy alacsony dúsítású urán NTP rendszeren dolgozzon. 

Az első szakasz feladatai

A program első szakasza 18 hónapig tart, és két szálon folyik majd a tervezés. Míg a General Atomics elvégzi a reaktor fejlesztését, addig a Blue Origin és a Lockheed Martin egymástól függetlenül kidolgozza a maga elképzelését egy operációs, műveleti rendszerre, mely természetesen igazodik a küldetés célkitűzéséihez, és egy demonstrációs rendszer terveire. Ezek az elképzelések alapozzák majd meg a további lépéseket, melyek során részletesen kidolgozzák, magának az űrhajónak a terveit. 

Amennyiben a projekt sikeres lesz, újabb lépéssel kerülünk közelebb a marsi kolóniák megvalósításához is, hiszen a vegyi rakéták számára a teljesítőképességük határát feszegeti a vörös bolygóig való eljutás. 

A cikk szerzője Papp Helga.
 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!