Kína ezzel beírta magát az űrtörténelembe: három asztronautát küldött épülő űrállomására

2021. június 18. 23:40

Kína három asztronautát indított útnak épülő űrállomására csütörtökön – közölte a Hszinhua kínai állami hírügynökség.

2021. június 18. 23:40
null

A Sencsou-12 nevű űrhajó a háromfős legénységgel helyi idő szerint csütörtökön reggel 9 óra 22 perckor startolt egy Hosszú Menetelés-2F hordozórakéta révén az északnyugat-kínai Csiucsüen indítóállomásról.

Az űrhajó pekingi idő szerint 15 óra 54 perckor sikeresen csatlakozott a Tienho (Mennyei harmónia) űrállomás központi eleméhez

– közölte a Kínai Emberes Űrrepülésért Felelős Ügynökség (China Manned Space Agency, CMSA). Az űrhajó az állomás központi moduljával, valamint a május 29-én felküldött, Tiencsou-2 teherszállító űrhajóval együtt alkot egy három elemből álló komplexumot.

Az űrhajósok a tervek szerint három hónapot töltenek az állomáson. Missziójuk a harmadik a sorban abból a 11-ből, amelyek során a tervek szerint a jövő év végéig kiépülhet az űrállomás, és felérkezhet a szükséges rakomány, valamint a legénység. A három asztronauta közül ketten már korábbi űrmissziókban is részt vettek.

A CMSA szerdai közlése szerint a háromfős legénység különböző tesztekkel ellenőrzi majd az űrállomás működését.

Egyebek mellett az újrahasznosító és létfenntartó rendszerek, a robotkar, valamint a különböző anyagok és a hulladék kezelésének felmérése a feladatuk. A tervek szerint két űrsétát tesznek, melyek során a többi között a kibővített szivattyúrendszer beszerelését végzik majd, ezenkívül űrkutatási és technológiai kísérleteket folytatnak.

A Tienho központi elemét április 29-én bocsátották fel, további két elemet pedig a jövő év során terveznek felküldeni.

Korábbi beszámolók szerint az űrállomást 15 éven át kívánják üzemeltetni, és egyhuzamban akár hat hónapon át is tartózkodhat rajta a legénység.

A mai felbocsátással Kína hetedszerre küld embereket az űrbe. Legutóbb öt évvel ezelőtt volt erre példa. A három hónapon át tartó misszió a kínai űrkutatás történetének eddigi leghosszabbja lenne; 2016-ban a Sencsou-11 űrhajó legénysége 33 napot töltött az űrben.

(MTI, fotó: MTI/AP/Ng Han-kuan)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!