Az egyik legrégebbi magyar malom igazgatója szerint árstop nélkül harminc százalékkal lenne drágább egy kiló liszt

Az évtized nyertesei közé sorolta a Zala-Cereália Kft.-t a Makronóm Intézet. Honnan indult a történetük, és milyen eredményeket tudhatnak maguk mögött?

Gabonaipari vállalat vagyunk, takarmánytermeléssel és malomiparral foglalkozunk már huszonhét éve. Zalaszentgrót környékén egyébként évszázados hagyománya van a malomiparnak,

Ebben a városrészben már 1524-ből is maradtak ránk írásos emlékek erről, vagyis lassan ötszáz éve, generációk egész sorának adott megélhetést. A mi üzemünk is nagyon régi, valamikor az 1800-as években épült, és sokáig vízkerékkel meghajtott transzmissziós rendszerű malom volt. 

Egyes, még ma is használt berendezéseink is komoly múltra tekintenek vissza. A privatizáció után szinte egyedülálló módon maradtunk fent vegyes gabonaipari vállalatként, ahol megtalálható még a klasszikus malomipar és a takarmányipar. A gazdag örökségünkből sok mindent sikerült megőrizni, ilyen az évszázadok alatt felhalmozott szakmai tudás, illetve ennek átadása a fiatalabb generációknak.

Ez a régi tudás és az örökölt berendezések hagynak nyomot a liszten? Mitől jó, és melyik fajtából fogy a legtöbb?

Hagyományos búzát őrlünk, a BL 55-ös finomliszt és a BL-80-as kenyérliszt a két vezértermékünk, de a palettánkon van még rétesliszt és búzadara is. A Tüskeszentpéteri lisztnek a vízfelvevő képessége, feldolgozhatósága kedvezőbb a felhasználáskor, mert a búzafinomliszt szemcsemérete nagyobb, mint a vevői forgalomban lévő mai modern malmokban előállított búzafinomliszteké.

Öt évvel ezelőtt a Tüskeszentpéteri finomliszt név és a lisztes csomagjaink megjelenése is levédésre és lajstromozásra került, és ugyanabban az évben elnyerte a Magyar Termék Nagydíjat is.

Hogyan sikerült a rendszerváltás után megszerezni a malmot, honnan volt rá fedezet?

A malomüzem a Zalagabona Rt. zalaszentgróti gyáregysége volt, azaz egy vállalat, nem szövetkezet. 1994-ben összefogtak a környékbeli tehetősebb gazdák, és befektetők támogatásával megvásárolták. Noha a tulajdonos-gazdák száma az évek során csökkent, a Zala-Cereália a mai napig megmaradt magyar tulajdonban, és ezt szeretnénk a továbbiakban is így megőrizni.

Sokan vágtak bele a vállalkozásba a rendszerváltás után és sokan el is véreztek azóta. Mi a helyzet a malomiparban? 

A malmok száma az elmúlt harminc évben jelentősen lecsökkent. A kilencvenes évek elején még százhatvan-száznyolcvan malom üzemelt, mára ötven egynéhány maradt életben. Persze benne van ebben a koncentráció is, létrejöttek nagyobb malomipari cégek, de nagyon sokan vannak azok, akik csődbe mentek. Zala megyében mi vagyunk az egyetlen malom, némelyik szomszédos megyében nincs egyetlen működő egység sem. 

A rendszerváltás után új szemléletre lett volna szükség, és bizony bőven voltak, akik ezt a fordulatszámot nem tudták felvenni. De az is nagy nehézséget okozott a takarmány oldalon, hogy egy időben rendszeresen csődbe mentek a feldolgozóüzemek,

Ezek a nehézségek megrostálták a gabonaipart. Mi sikeresen átvészeltük, mindig találtunk olyan megoldást, ami átsegített a nehéz időszakokon. Nem volt könnyű, előfordult, hogy hetekig gondolkodtunk, merre menjünk tovább, de mindig találtunk olyan segítséget, ez lehetett egy kedvező banki hozzáállás vagy a beszállítóink egy-egy jó ötlete, ami segített túllendülni.

Az élelmiszeriparban jól ismert történet volt a rendszerváltás után, hogy betört a magyar piacra az import áru, és kiszorította a hazai termékeket. A liszt is kapott konkurenciát, amivel meg kellett küzdeni? 

Nem, korábban sem volt és most sincs jelentős mennyiségben külföldi import liszt a piacon. Egy felvidéki malomból érkezik ugyan liszt, ami hivatalosan szlovák termék, de ez sem meghatározó, alapvetően magyar malmok látják el a hazai vevőket. Az export viszont működik.

Ez egy jó árualap a magyar nemzetgazdaságnak. Mi is szállítunk a határainkon túlra, elsősorban Erdélybe. Ott jól fogynak a termékeink, talán az érzelmi kötődés is közrejátszik, amikor a magyar búzából őrölt lisztet választják.

Az árak szintjén nagyon jelentős hatása van a háborúnak. Mivel a hazai igények kielégítésére minden megterem itthon, az agrárminisztérium pedig kontroll alatt tartja a gabonakivitelt, amit egyébként én nagyon helyes döntésnek tartok, úgy látom hogy Magyarországon a mennyiségekkel nem lesz probléma.

Az étolaj esetében emiatt már kisebb válság is kialakult. Ez érinti a magyar gazdaságot is. Az árak már az elmúlt két évben duplájára emelkedtek, erre szabadult most rá a háború hatása, így további emelkedések vannak kilátásban. Ezeket mindenki meg fogja érezni a liszten, és azon keresztül a kenyér árában, valamint a takarmányon, és azon keresztül a hús árában. Így vagy úgy minden az inflációt gerjeszti, pedig az alapvető kérdés az, hogy kerül-e ukrán gabona az európai piacra vagy sem. Így – noha a Zala-Cereália kizárólag magyar búzát vásárol, az áremelkedés hatását mi is megérezzük.

Csapkodnak a hullámok a gazdaságban, drágul az energia, az üzemanyag. Mennyire nőttek meg emiatt a Zala-Cereália kiadásai? Az üzemeik működtetését mennyivel teszik drágábbá az energiaárak? Meg tudja saccolni, hogy mennyivel lenne drágább a liszt a boltokban, ha nem lenne árstop? 

Az üzemanyagárak drágulását nagyon érezzük, mi ipari felhasználónak számítunk, így nem a védett áron kapjuk a gázolajat a kamionjainkhoz. De az energiahordozók költségei is nagyon megemelkedtek, egy évvel ezelőtt egy kilowatt áram még 19 forintba került, most 47. A búza ára négy-ötszörösére ment fel egy év alatt, mindezek visszaköszönnek a liszt árának borzasztó emelkedésében. Én úgy becsülöm, hogy

Ez a növekedés a kenyér árába már be is épült, mivel a pékek most is piaci áron kapják a lisztet.

A Makronóm Intézet öt kategóriában díjazta a legígéretesebb vállalkozások teljesítményét, a Zala-Cereália a legjobb képzési program megvalósításáért járó díjat vihette haza. Mit tud ez és miért hozták létre?

Nagy úr a kényszer, szokták mondani. Magyarországon nincsen gabonaipari szakemberképzés sem középfokú, sem szakmunkás szinten. Vagyis az iskolapadból nem kerül ki molnár és malomipari szakember.

hogy pótolni tudjuk a kiöregedő, nyugdíjba vonuló szakembereinket. Ez egy gyakorlatorientált oktatás, a fiatalok itt megtanulhatják, hogyan kell üzemeltetni egy malmot vagy egy takarmánykeverőt, így megvan az utánpótlásunk. A programunk másik része a vezetői gárda felépítéséhez kapcsolódik.

Ők jellemzően mérnök szakemberek, velük is meg kell ismertetni a gabonaipar működését ahhoz, hogy jól végezhessék a munkájukat. Egyébként a cég filozófiájában mindig is szerepelt, hogy a szakemberek értsenek jobban a területükhöz, mint a felsővezetők. Ez a gyakorlat nálunk jól működik, fontos, hogy hagyjuk fejlődni őket. 

Mennyire érzik a munkaerőhiányt, könnyű vagy inkább nehéz mostanában embert találni? 

Az utóbbi években megszokottá vált munkaerő-problémák nálunk is fennállnak, küzdenünk kell azért, hogy minket válasszanak az emberek. Ez most minden ágazatra jellemző, de mindeddig sikerült megtalálnunk azokat az embereket, akik beállnak és pótolják a kieső kollégákat.

Mi a sikerük titka, miért pont az elmúlt évtizedet sikerült megnyerni?

Nagyon szép évek voltak ezek, kedvező volt a gazdasági környezet, mi is dinamikus fejlődésben voltunk. A 2008-as válságban nagyon sok hazai cég elvérzett, de akik képesek voltak alkalmazkodni, fennmaradtak a szűrőn, és megerősödve jöttek ki belőle.

Mi jellemzően nagy összegű hitelekkel gazdálkodunk, és a jegybank finanszírozási politikája nagyon jó segítség volt abban, hogy ezekhez a hitelekhez a lehető legkedvezőbb kamatozás mellett juthassunk hozzá. Ennek köszönhetően ebben az időszakban a cég éves árbevétele ötmilliárd forintról tizenhárom milliárdra nőtt, a dolgozói létszámunk is nőtt harminc fővel, így az előállított termék mennyiségét is növelni tudtuk, a malomüzem három műszakban üzemelve napi hetven tonna búzát őröl meg.