Válasszunk meg egy MI-t elnöknek!

2017. május 23. 08:30

Ma még abszurdnak tűnik, de a jelen trendjei alapján elképzelhető, hogy egyszer mesterséges intelligenciát választunk meg elnöknek.

2017. május 23. 08:30
Joshua Davis
Wired

„Lehetséges, hogy egyszer megválasztunk egy MI-elnököt?

Ha belegondolunk a Fehér Ház egyik-másik lakójába, sokan előrelépésnek tartanák. Az ember végülis saját egója, dühe, gyarapodása, és nem a közjó alapján dönt. Az MI-elnököt meg lehetne tanítani arra, hogy a legtöbb ember számára a polgári szabadságjogok megsértése nélkül maximalizálja a boldogságot.

Elsőre persze kicsit elrugaszkodott ötletnek hangzik, például az sem egyértelmű, hogy akármennyire is eszes az algoritmus, hogyan játszaná el a vendéglátó szerepét egy vacsorán. Mindezzel együtt, az MI-politikusok már meglévő trendek csúcsra futását jelentenék. Tíz éven belül rengetegen bízzák majd napi közlekedésüket önvezető autókra, mert jobbá teszik az életünket, és kevésbé balesetveszélyesek.

Megválasztott politikusainkban majdnem mindig csalódunk, egy MI-elnök viszont tisztább kormányzási formát képviselne, és azokra az elvekre összpontosítana, amikért elnöknek választunk valakit. Demokrata és republikánus MI között dönthetnénk. Vagy ügyekre szavaznánk, és aztán a népakaratnak megfelelő MI-t építenénk.

Az utóbbi idők eseményei felülírták az MI-kkel kapcsolatos feltevéseket, elég csak a Google go-győztes programjára gondolni. 2003-ban MI-elnök biztos nem támadta volna meg Irakot, mert kiszámolta volna, hogy nem lesz belőle demokrácia. A valóság persze nem sakkjátszma, de az MI-k már bonyolult dolgokkal is megbirkóznak, és egyre jobbak lesznek. Például a melanómát is jobban diagnosztizálják az embernél. Az emberi agyról mintázott ideghálók masszív információadagot képesek feldolgozni, és tanulnak hibáikból. Ez a két tulajdonság rengeteg kortárs politikusból hiányzik. És a mélytanulás forradalma még csak most kezdődött…

Minden azt sugallja, hogy egyre meggyőzőbb a lehetőség, és felfogható a természetes fejlődés eredményének is. Már ma is életünk nagy részét gépi intelligenciákra bízzuk, digitalizálódtak a hétköznapok, digitális szolgáltatásaink többet tudnak rólunk, mint mi magunk. Másrészt, egy MI-elnököt meg lehetne hackelni, vagy gonosszá válhat… Persze az ember is.

Csomó időt töltöttünk el disztópiákkal, és tényleg léteznek kockázatok, de azt se felejtsük el, milyen előnyökkel járna egy Mi-elnökség. Az Mi célja, hogy megszabadítson azoktól a tevékenységektől, amelyekben nem vagyunk jók, és ezáltal akár a bőség és a béke új korszakát is elhozhatja.

A változások nem máról holnapra és nem egyszerre fognak megtörténni.  Lépésről lépésre válik világossá, hogy az MI egyre keményebb döntéseket képes meghozni, és egy idő után úgy gondolhatjuk, hogy elnöknek is jobb lenne. Elnöki vacsorákra pedig megválasztanánk valaki mást.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Einar
2017. július 09. 19:16
Válasszon magának az ilyen "elnököt", aki azt hiszi, hogy nincs lelke, de a többieket ne akarja a gépuralom elfogadására kényszeríteni. Nem akarunk gépköztársaságot. A lélek metafizikus fogalma nem egyeztethető össze az automata elméletével. Azt feltételezni, hogy egy automata, amely képes lesz velünk azonos szinten logikai problémák megoldására, egyúttal elmerül az abszolút szubjektum misztériumába is, abszurd, ha ugyan nem blaszfémia. Egy gépnek sosem lesz éntudatból fakadó tapasztalásvágya, mert ha már programozva van erre, az már nem igazi én-tudat. Egyszerűbben fogalmazva, egy gépnek sosem lesz lelke.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!