Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Ezek voltak a pályán összeesett Eriksen első szavai

2021. június 17. 12:28

Jens Kleinefeld, német orvos számolt be az újraélesztést követő pillanatokról.

2021. június 17. 12:28
null

A nemzetközi (FIFA) és az Európai Labdarúgó-szövetségnek (UEFA) is dolgozó német orvos, Jens Kleinefeld egy, az Index által szemlézett interjújában számolt be az újraélesztést követő pillanatokról. Elmondása szerint a defibrillátor sokkolása után egészen gyorsan magához tért a játékos.

Nagyjából fél perccel később kinyitotta a szemét, és tudtam hozzá beszélni. Rendkívül megindító pillanat volt. A mindennapi életben az ilyen vészhelyzetek során a sikeres újraélesztés esélye sokkal alacsonyabb

– mondta Kleinefeld.

Az orvos arra is kitért, hogy mik voltak a dán középpályás első gondolatai, miután magához tért.

– tette hozzá a német orvos, aki ezt követően tudta, hogy nem lesz baj.

Mint arról beszámoltunk, Eriksen kardioverter-defibrillátort kap, aki a finnek elleni szombati Európa-bajnoki mérkőzésen összeesett, de újraélesztéssel sikerült megmenteni az életét. A 29 éves Eriksen szívét defibrillátorral indították újra a pályán, és az orvos hangsúlyozta, jó jel volt, hogy csupán egyszer kellett használni az eszközt. 

Eriksen kardioverter-defibrillátort kap, aki a finnek elleni szombati Európa-bajnoki mérkőzésen összeesett, de újraélesztéssel sikerült megmenteni az életét. A 29 éves Eriksen szívét defibrillátorral indították újra a pályán, és az orvos hangsúlyozta, jó jel volt, hogy csupán egyszer kellett használni az eszközt. 

Nyitóképen: Ritzau Scanpix / AFP

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Drazsé
2021. június 19. 16:41
Nem, ezek Orbán utolsó szavai lesznek.
Drazsé
2021. június 19. 16:41
Ne kérj ilyet a rossztollúaktól!
okoskodó fórumlakó
2021. június 18. 15:38
"Mint arról beszámoltunk, Eriksen kardioverter-defibrillátort kap, aki a finnek elleni szombati Európa-bajnoki mérkőzésen összeesett, de újraélesztéssel sikerült megmenteni az életét." Ezt a mondatot rendbe kéne tenni.
libsimentes_övezet
2021. június 18. 15:37
várjál van már v2.0 is, mondta a főni, " + a harmadik ha Gyurcsány újra a hatalom közelébe kerül"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!