Az UEFA is megszólalt Ronaldo kólás sajtótájékoztatója kapcsán

2021. június 17. 18:30

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) jelezte a válogatottaknak, milyen kötelezettségeik vannak a foci-Eb szponzorai felé.

2021. június 17. 18:30
null

Cristiano Ronaldo a Magyarország–Portugália (0–3) mérkőzés előtti sajtótájékoztatón tette félre maga elől a Coca-Cola-üvegeket, egyúttal azt mondta, mindenki igyon inkább vizet. Az üdítőgyártó ennek következtében négymilliárd dollárt veszített, majd az akcióját a francia Paul Pogba ismételte meg, aki muszlim vallásúként az elé kitett sört tette arrébb a kamerák és maga elől. Sőt az olasz Manuel Locatelli is félretolta az elé pakolt kólásüvegeket.

Az UEFA emlékeztette a résztvevő csapatokat, hogy a partnerség szerves részét képezi az Eb lebonyolításának, egyúttal biztosítja a labdarúgás fejlődését egész Európában, beleértve az ifjúsági és a női futballt is.”

idézi a szövetség közleményét a Reuters.

Martin Kallen, az Eb versenyigazgatója elmondta, ha vallási okból teszi félre valaki az üvegeket, azzal nincs gond, ám amit Ronaldo tett, az megkérdőjelezhető. Kiemelte, hogy a szponzorokkal kötött szerződéseknek eleget kell tenni, ezek a versenyszabályzat részét képezik.

Nyitókép: Handout / UEFA / AFP

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2021. június 18. 14:55
It should be noted that, although Ronaldo's move could deepen the fall, this Tuesday was also the company's ex-dividend date. As Investopedia explains, last Friday, June 11, was the deadline day when the purchase of a security guaranteed the payment of next dividends, and a decrease in the value of the shares under these conditions is normal. https://www.entrepreneur.com/article/374741
Csubszi
2021. június 18. 14:27
Ronaldónak igaza van, ez nem módszer, hogy bármit az orra elé tolnak- mindenki vele azonosítja. beleegyezése nélkül nem lehet ilyet csinálni!
Kompenzátor
2021. június 18. 08:50
Ha náluk a közegészséget a legdurvábban romboló szaron szerzett profitnál kizárólag az iszlám felszXpása fontosabb, akkor rohadjon halálra az UEFA, erre már nem lehet mást mondani. Főleg mivel kokáékról is tudjuk, hogy átvette felettük az uralmat ugyanaz a kultúrmarxista tróger banda, ami az UEFA-t is irányítja, úgyhogy ez az egész ügy duplán mocskos. A "légy kevésbé fehér" ideológiai mérget tolják az arcunkba mindketten.
Vidėken újrakezdő
2021. június 18. 07:45
Ilyen az, amikor a profit fontosabb, mint az egészség.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!