Közönségriogató tavaszi rajt: DVSC-Kisvárda 0-0

2022. január 29. 21:03

A bajnoki címért harcoló csapat utazott a kiesés elől menekülőhőz. Persze ezt így leírni is furcsa egy Debrecen- Kisvárda keleti derbi kapcsán. Mert nehéz elképzelni, hogy a nyírségi gárda sokáig harcban lehessen az aranyéremért, még a vezetői is inkább a jövő alapjainak a lerakását tartják fontosnak következő hónapokban.

2022. január 29. 21:03
null
Edvi László

2.570 érdeklődő gyűlt össze a debreceni stadionban a Kisvárda elleni „tavaszi rajton” A viszonylag szolid nézőszám magyarázata korántsem a téli időpont. Hisz’, annak idején, amikor még ilyenkor a téli felkészülési meccseket vívtak, Debrecenben, azokon

gyakran  többen voltak. Mínusz 10-15 fokban.

Azóta persze kényelmesebbek lettünk, az idősebb szurkolók már inkább a televíziót választják, a fiatalabbak meg a külföldi bajnokságokat.

A hétvégén, a mi „tavaszi nyitányunkkal” egyidőben a nagy pontvadászatokban nem rendeztek meccseket. Úgyhogy remélhetően legalább a készülékek előtt sokan voltak szemtanúi a legeredményesebb vidéki csapatunk és keleti szomszédjának találkozójának. Most szívesen leírnám, hogy akik nem látták, amint tehetik pótolják be, de nem szeretnék senkit átverni!

Dzsudzsák Balázs, a Debrecen (b) és Ötvös Bence, a Kisvárda játékosa a  Nagyerdei Stadionban 2022. január 29-én. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Dzsudzsák Balázs, a Debrecen (b) és Ötvös Bence, a Kisvárda játékosa a Nagyerdei Stadionban 2022. január 29-én. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Nem volt jó mérkőzés a Debrecen-Kisvárda! Különösen az első 40 percre illik az a kifejezés, amit a nagy bajnokságok nyelvére nem lehet lefordítani:

„idényeleji forma”.

Mi persze ezt ismerjük, meg a szezonvégit, meg még más hasonlókat is.

Ami a hazai összeállításban a legnagyobb meglepetést okozta, az valószínűleg világszenzáció. Ugyanis a debreceni kapuban Hrabina Alex személyében egy újonc debütált.

A kapus már hét évvel korábban pályára lépett a magyar élvonalban, viszont akkor csatárként!

Hrabinanak nagy szerepe volt abban, hogy csapata nem kapott gólt.

Mert az előtte játszók mindent megtettek, hogy bizonyíthassa, hogy kapusnak jobb, mint csatárnak. Deslandes két olyan hibát is elkövetett, amely után egy magyar grundról hazazavarták volna a ’70-es években. Szerencsére ő nem a magyar utcákon tanult focizni, hanem a franciákon, de aki nem értette eddig, hogy

az egykori korosztályos francia válogatott, miért nem a PSG-ben,

a Lyonban vagy a Lille-ben szerepel, az most megtapasztalhatta.

Nemcsak Deslandes hibáiból került helyzetbe a Kisvárda, hanem Makovski „önerőból” lötte keresztbe a labdát a debreceni kapu előtt, majd Mesanovic közeli fejesét tolta nagy bravúrral a felső alumíniumra Hrabina.

A XXI. században hét bajnoki címet ünneplő debreceni szurkolók rezignáltan vették tudomásul, hogy az első félidőtől ezt is várták. Ugyanis ha készítenénk egy táblázatot az első 45 percek eredményei alapján, akkor azon a DVSC utolsó lenne. Az egész ősszel a Nagyerdőben két (!) gólt rúgott a csapat az első félidőkben.

Deslandes Sylvain (j) és Hrabina Alex (b) kapus, a Debrecen (b), valamint Bumba Claudiu-Vasile (k), a Kisvárda játékosa a debreceni Nagyerdei Stadionban 2022. január 29-én. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Deslandes Sylvain (j) és Hrabina Alex (b) kapus, a Debrecen (b), valamint Bumba Claudiu-Vasile (k), a Kisvárda játékosa a debreceni Nagyerdei Stadionban 2022. január 29-én. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A Kisvárda szokott kulturált játékát játszotta, de a helyzetei jó részéhez kellett a hazai csapat segítsége. Az első hazai lehetőségre

egy órát vártak a nézők, ekkor Dzsudzsák Balázs

távoli, lapos, középretartó lövését a régi idők kapusiskolájának megfelelően lábbal hárította Dombó. A két magyar játékos egyike, aki a nyírségi a kezdőcsapatban kapott helyet. A debrecenieknél az arány pont fordított volt, Carrillo kilenc magyart küldött pályára a meccs elején, de egy picit akkor lett veszélyesebb a Loki, amikor már játszott az észak-macedón testvérpár: Dorian és David Babunski.

Ők életükben először játszottak együtt felnőtt tétmérkőzésen,

és tőlük várhatnak jó dolgokat a debreceniek.

Most még nem tudtak sokat segíteni, egyértelműen a hazaiak legjobbja a kapus volt, aki a Dzsudzsák által a 69. percben érthetetlenül hazaadott labdára lecsapó, és megiramodó Asani ziccerénél is kisegítette a magyar válogatottsági rekordert.

Navratil Jaroslav (b), a Kisvárda és Silva Dos Santos Charleston, a Debrecen játékosa a debreceni Nagyerdei Stadionban 2022. január 29-én. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Navratil Jaroslav (b), a Kisvárda és Silva Dos Santos Charleston, a Debrecen játékosa a debreceni Nagyerdei Stadionban 2022. január 29-én. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A 77 perc Deslandes hordágyon hagyta el a küzdőteret, de partvonal mellett felállt róla, és vissza akart térni, holott nem nagyon tudta merre van a pálya.

Szerencsére nem engedték. Míg emberelőnyben volt a Várdának egy gyönyörű kombinációja:

Ötvös-Camaj összjáték után utóbbi majdnem eldöntötte a meccset.

Az utolsó percben erre a Debrecennek is megvolt az esélye, ráadásul szintén emberelőnyben, ugyanis a nem sportszerűtlen meccs 92. percében Prenga megkapta második sárga lapját. Ezzel megszilárdította a Kisvárda első helyét a sportszerútlenségi tabella élén, ám Bódi nem tudott betalálni „időntúli” szabadrúgásból.

A meccs legjobbja, Hrabina Alex elmondta, hogy három éve edz a debreceniekkel, mégis volt benne egy egészséges drukk a debütálás miatt. A hét évvel korábban csatárként játszott néhány perc után sokáig nem találta a helyét, sehol nem kínáltak neki hosszútávú szerződést. A döntetlent meg kell kell becsülni, mert minden pont értékes.

 

 

A nyitóképen: Mešanović Jasmin (b), a Kisvárda és Deslandes Sylvain (b2), a Debrecen játékosa a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójában játszott Debreceni VSC-Kisvárda Master Good mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2022. január 29-én.

MTI/Czeglédi Zsolt

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bitrex®
2022. február 26. 01:23
Csupa IQ bajnok a képeken. Ja, nem. De legalább focizni tudnának.
lazio154
2022. január 31. 22:49
A cikk írója nem látta a Honvéd-Gyirmót bohózatot. Még a labda is könnyezett. A világon nincs még olyan kényelmes jól fizetett foglalkozás, amiért itt 90 perc bénázásért kapnak a játékosok.
Emery4919
2022. január 31. 22:47
Hány néző volt?
reflex
2022. január 31. 15:37
H. Kovács legyintett: – Magukkal fogok én vitatkozni a futballról? Akik nem tudják, mi a különbség a szervita rend és a rendszervita között? Értsék meg, jobbszélső nélkül nem lehet játszani, a modern futballban minden a jobbszélsőre van alapozva.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!