Alonso reméli, hogy a Red Bull pilótái közötti feszültségek elérik a robbanáspontot

2023. április 07. 16:58

Az Aston Martin pilótája pályafutása 33. győzelmét zsebelheti be.

2023. április 07. 16:58
null

A kétszeres világbajnok Fernando Alonso reméli, hogy az élen álló Red Bull pilótái összerúgják majd a port a folytatásban, ez pedig segíthet neki abban, hogy megnyerje pályafutása 33. nagydíját  – írja az Origo GPhírek.

A spanyol versenyző három egymást követő futamon szerzett harmadik helyet, csapata pedig a második helyen áll a konstruktőri világbajnokságban. Alonso legutóbb 13 éve Barcelonában tudott futamot nyerni. A korábbi kétszeres világbajnok úgy gondolja, hogy a 33. futamgyőzelméhez az is szükséges, hogy szerencsétlenkedjenek a Red Bull pilótái. „Remélhetőleg megérkezik a győzelem, a 33., amiről annyit beszéltek. De reálisnak kell lennünk” –  mondta Alonso, aki hangsúlyozta, hogy

A Szaúd-Arábiai Nagydíj után jöttek elő újra azok a nézőpontok, miszerint nincs túl jóban egymással Verstappen és Pérez. A futamot Pérez nyerte, de Verstappen az utolsó körben megfutotta a leggyorsabb kört, amivel egy extra pontot kapott, miközben a csapat mindkettőjüknek azt tanácsolta, hogy vegyenek vissza, ne kockáztassanak.

A kettejük közti feszültség visszanyúlik az előző szezonra, amikor a brazil nagydíjon a már világbajnok Verstappen a Red Bull egyértelmű utasítása ellenére nem engedte el Pérezt, aki még harcban volt a vb-második helyért – írta a portál. Alonso számára korántsem ismeretlen a csapaton belüli fagyos légkör – emlékeztetett az Origo – 2007-ben a McLarennél Lewis Hamiltonnal volt viharos a viszonya. Akkor a Ferrari versenyzője, Kimi Raikkönen a szezon utolsó futamán csaklizta el a világbajnoki címet az egymás ellen harcoló párostól.

Nyitókép: Gongora / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jack Reynor
2023. április 07. 22:20
Alonso Mosley.
need-info
2023. április 07. 19:32
A legszebb öröm a káröröm. Igaz Alonso? :)
lististerc
2023. április 07. 18:48
Sietni kell, Fernando,mert rövidesen megjelennek a zöldbarmok a versenyeken...(Mondjuk már most is be lehet tömve a szájuk néhány százmilló dollárral)
fff5
2023. április 07. 18:25
alonso te le lófejű rohadék! az átkod remélem visszaszáll rád
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!