Megijesztette a vörösöket a Linz – aztán bejött Szoboszlai, és fordított a Liverpool

2023. szeptember 21. 20:43

Az osztrák csapat vezetett a félidőben, de Jürgen Klopp csapata gyorsan megfordította a mérkőzést. LASK – Liverpool: 1-3.

2023. szeptember 21. 20:43
A liverpooli Szoboszlai Dominik megtapsolja a szurkolókat a Wolverhampton Wanderers - Liverpool Premier League mérkőzés után a Molineux-ban, Wolverhamptonban 2023. szeptember 16-án, szombaton.

Ahogy megjósoltuk, alaposan felforgatott kezdőcsapattal kezdte az Európa-liga első csoportmérkőzését Linzben a Liverpool. Edzőjük számos kulcsjátékosát – köztük Szoboszlai Dominikot is pihentette – és főként a fiataloknak adott játéklehetőséget. 

Jürgen Klopp valószínűleg úgy vélte, a LASK ellen a második csapattal is nyerni tud a Liverpool, ám a linzi együttes ezt másként gondolta.

Olyannyira, hogy bátor támadójátékuk eredményre is vezetett, negyedóra sem telt el a mérkőzésből, amikor Florian Flecker gólt szerzett, és előnyüket a félidőig meg is őrizték. 

Pedig a Liverpoolnak is voltak komoly kísérletei, Darwin Núnez például egy szögletet követően Virgil van Dijk által középre fejelt labdát nagyjából fél méter távolságból fejelt kapura, ám a linzi kapus óriási bravúrral védett. A szögletarány egyébként meglepően kiegyenlített volt a mérkőzésen. Ezt követően sok helyzet nem nagyon esett a félidő végéig, mindkét csapat bátran, de sok hibával játszott.

A második félidőben sem sokat változott a játék képe, változást az 56. perc hozott, amikor Ziereis értelmetlenül csúszott be, hiszen Luis Díaz már mellérúgta a labdát – a játékvezető sárga lappal és egy tizenegyessel „jutalmazta” cselekedetét. 

A büntetőt Darwin Nunez rúgta a jól vetődő Lawal mellett a kapu jobb oldalába. 

A Linz nem ijedt meg a Liverpool egyenlítésétől, továbbra is támadtak, és majdnem sikerült újra vezetést szerezniük. A 60. percben felpörögtek az események, a vörösöket csak cserekapusuk, Kelleher óriási bravúrja mentette meg, az ír a gólvonalról szedte ki Ljubicic közeli lövését. Jürgen Klopp hármat cserélt: 

Szoboszlai Dominik Ben Doak, Alexis Mac Allister Endo Wataru, Joe Gomez pedig Stefan Bajcetic helyére érkezett.

A meccs képe gyorsan meg is változott, immár egyrtelmű volt a Liverpool fölénye, amely hamarosan góllá is érett: a 63. percben Luis Díaz kiválóan érkezett egy beadásra, és gólt szerzett. 

Ezt is ajánljuk a témában

Szoboszlai láthatóan pihenten, energiával telve érkezett, gyorsan mozgott, és rögtön két indítása is volt. Először egy labdaszerzést követően Elliottnak passzolt volna, de a védők közbeléptek, majd a liverpooli térfélről vezette a labdát az ellenfél tizenhatosáig, és Díazak passzolt volna, de labdája egy kicsit hosszú volt a kolumbiai játékos nem érte el.

A 73. percben Gravenberch egy rossz mozdulatot követően megsérült, le is cserélték, a helyére a Liverpoolban 68. európai kupameccsén pályára lépő Mohammed Szalah érkezett. Jürgen Klopp a 81. percben még egyet cserélt, Konaté helyére Matipot küldte be. 

A 88. percben az utolsó negyedórára beállt Szalah adta meg a kegyelemdöfést a linzieknek. Egy gyors akciót követően két védőt megelőzve az ötös bal sarkától bal külsővel ütemtelenül pöckölte be a labdát a kapus lábai közt. 

Összességében egyértelműen jobb volt a Liverpool, még ha a félig-meddig tartalékos kezdőt meg is lepte a linziek harciassága. Szoboszlai csapata minden tekintetben felülmúlta osztrák ellenfelét. A labdát 68 százalékban birtokolták, 87 százalékos pontossággal passzoltak a linziek 67 százalékával szemben, összesen 547 sikeres passzuk volt, míg ellenfelüknek csak 257. A szögletarány 7-6 a javukra, a kapuralövések aránya 14-6, a kaput eltaláló lövéseké pedig 6-2 volt. Az első félidőben szenvedett, de végül megérdemelten nyert Jürgen Klopp csapata.

Európa-liga csoportkör 1. forduló, E csoport
LASK –Liverpool FC 1–3 (1–0) 
Helyszín: Linz, Oberösterreich Arena
Játékvezető: Marco Di Bello (olasz)

LASK: Lawal – Ziereis, Andrade, Luckeneder (Darboe 79.) – Flecker, Horváth, Jovicsics, Renner – Havel (Mustapha 68.), Zulj, Ljubicic (M. Koné 68.)
Vezetőedző: Thomas Sageder
Liverpool: Kelleher – Bajcetic (J. Gomez 60.), Konaté (Matip 81.), Van Dijk, Cimikasz – Endo (Szoboszlai 60.), Gravenberch (Szalah 75.), Elliott – Doak (Mac Allister 60.), Núnez, Díaz
Menedzser: Jürgen Klopp
Gól: Flecker (14.), ill. Núnez (56. – 11-esből), Díaz (63.), Szalah (88.)

Cikkünk frissül!

Nyitókép: Gustavo Pantano / MI News / NurPhoto / AFP

 

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
alexandrosz-2
2023. szeptember 23. 14:38
Ezek szerint jól térdelt a zsidó gazdái parancsàra a niggereknek. Ha nem tette volna, kivágják, mint a szaros macskát. A többi pedig csak a cuckoldkonzi buzi mandineres parasztvakítás.
solyomtomi-2
2023. szeptember 22. 08:25
Fasszopó kúrcsányista mandiner, adjátok csak a muníciót a Szoboszlait lehurrogó patkányoknak!
Sztrovacsek
2023. szeptember 22. 07:56
Lassan eldugul a lefolyó Szoboszlaitól.
bajai__
2023. szeptember 22. 07:37
Sajnos ezt láttam a csehek ellen is: Szoboszlai láthatóan pihenten, energiával telve érkezett, gyorsan mozgott, .... Először ... passzolt volna, de a védők közbeléptek, majd ... passzolt volna, de labdája egy kicsit hosszú volt... Remélhetjük, hogy a következő válogatott meccsen bizonyít?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!