borexport

Expo(rt)
2017. március 8. 14:19
Másfélszer annyi, 6,1 millió palack magyar bort exportált tavaly a Lidl. A teljes magyar borexportból származó bevétel mintegy 11 százalékát a Lidl Magyarország által értékesített bor teszi, közölte a diszkontlánc.
2017. március 1. 22:17
És már a mustsűrítményt sem külföldről szerzi be a főként exportra dolgozó bonyhádi borászat.
2017. január 14. 15:43
Ha továbbra is csak édes borokban gondolkodnánk, lehúzhatnánk a redőnyt, mert hiába olyan párját ritkítóan jó az aszúnk, ha a világ nem iszik édes bort. Interjú.
2016. május 24. 21:35
A BB mustból erjesztett Spumantéja nemcsak aranyérmet, hanem a Citadelles du Vin különdíját is kiérdemelte, derült ki nemrég Hongkongban. Mint azt a BB-től megtudtuk, a távol-keleti piacokon kifejezetten szeretik a muskotályos ízvilágot.
2016. március 31. 13:27
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szerint a magyar borok népszerűsége növekszik, amelyet Fazekas azzal magyarázott, hogy évente 700 ezer hektoliter bort exportál Magyarország. Korábbi közlések alapján az exportált mennyiség alacsonyabb és stagnál, és a borexport 60 százaléka hordó borként kerül ki az országból. A magyar export borok átlagos literára 1,19 euró volt 2015-ben, ami emelkedett a korábbiakhoz képest.
2016. március 17. 10:35
Fazekas Sándor miniszter szerint az ország képes ellátni saját magát borból, és exportálni is tud, ebben pedig fontos szerepe van a Nemzeti Borkiválósági Programnak is.
Összefogás
2016. március 11. 8:20
A düsseldorfi ProWein kiállításon való hivatalos, Agrármarketing Centrum által szervezett magyar stand mellett ismét lesz alternatív megjelenés: a Kovács Nimród, a Szent Tamás, a Vida és a Vylyan pincészetek úgy döntöttek, a magyar borok németországi és skandináv exportjával foglalkozó Ungaricum borkereskedés standján állítanak ki.
2016. március 8. 16:36
A mennyisége nem, azonban az értéke nőtt a magyarországi borexportnak – jelentette be Gál Péter az FM eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára. Ezzel szemben a borimport mennyisége jelentősen csökkent az országban. A külföldi borok 75 százaléka még mindig Olaszországból érkezik hazánkba. Még tavasszal benyújtanák a jövedéki törvény módosítását.
2016. február 22. 9:39
Összességében csalódást keltő a kínálat. Vannak köztük ihatatlan borok, Ausztriában palackozott félédes zombik, kénszagú csontvázak a posztkommunista szekrényből.
2016. február 3. 20:25
A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Zrt. és a Külügyminisztérium szervezésében összesen 47 magyar bor indul a Berlin Wine Trophy-n, ami az egyik legnagyobb borászati verseny Európában. A magyarok nem csak erre, hanem a ProWein részvételre is nagyobb hangsúlyt fektetnek idén annak érdekében, hogy tovább növekedjen a Németországba irányuló hazai borexport.
2016. február 3. 10:31
Jelenleg a boraink 10%-a kerül a magyar vásárlókhoz, de úgy tervezzük, hogy ez a szám hamarosan megháromszorozódik. Interjú.
2015. augusztus 27. 14:35
Egy készülő rendelet-módosítás szerint a borok címkéjén fel kell majd tüntetni, hogy milyen arányban házasítottak külföldi bort a magyar termékhez – jelentette be Gál Péter a parlament mezőgazdasági bizottságának ülésén, ahol az olasz borexport csökkenéséről, valamint a szőlőszállítás jogszabályi egyszerűsítéséről volt szó.
2015. június 3. 13:53
A Wall Street Journal beválasztotta a kunsági borvidéken gazdálkodó Frittmannék 2013-as cserszegijét az Öt a világ legjobb borai közül, amikről még sosem hallottál listájára. A borászat szerint ez csodaszámba megy, hiszen boruk az USÁ-ban gyakorlatilag nem kapható.
2015. április 1. 11:32
Sikerült egy olyan népszerűsítő filmet összehozni Tokajról, amely egy az egyben idézi a 80-as évek klasszik 3 puttonyos aszúinak világát. Avíttas, értelmetlen és inkább rombol, mint épít.
2015. január 8. 9:42
A magyar bor marketingje évtizedek óta kifejezetten rossz, fordítva ülünk a lovon, sokszor még fejen is állunk. Interjú.
Megkérdeztük
2014. október 7. 8:30
Rengeteg francia bort vett fel a választékába a magyar Lidl: 888 forinttól 9999 forintig kaphatunk főleg Bordeaux-t, de Cotes du Rhone-t, Loire-völgyit, elzászit és burgundiai borokat is. A magyar választék is bővül, főként családi pincészetek termékeivel. De hogy kerül be egy bor a Lidlhez?
Nocsak
2014. szeptember 29. 13:30
Van Tállyán egy hagyomány: szeptember végén, Szent Vencel napján szőlődíszbe öltözik a katolikus templom és a település borászatai. Szombat reggel kinyitnak a pincék, vasárnap pedig megáldják a friss évjárat borait. Az Oroszlános Borvendéglő és Borhotel meghívott minket, hogy megnézzük, hogyan is zajlik ez az egész.
2014. július 3. 17:09
Még itt, Csehországban is csak Tokajt (édes tokajit) ismerik és még a szakmában dolgozók számára is mennyire átláthatatlanok a magyar borrégiók és borvidékek.
2014. május 30. 9:45
Nyilván mindnyájan ismerik a klasszikus viccet: „Maga kért hét órára telefonébresztőt? Húzzon bele, fél tíz van.” Hegyi Gábor borszakértő, borkereskedő cikke a VS.hu boros vitájában.
2014. május 29. 10:17
Magyarországon minden világhírű. A bor, a táj, a nők, a Balaton, a magyar lelemény, az egy főre jutó atombomba-konstruktőrök száma.
2014. május 27. 12:11
Magyarországról annyi tudható, hogy aranyos, kedves kis országocska Európa közepén, csinálnak bort is, mint számos más környező aranyos, kedves országocska – de ennyi, mondja a VS.hu-nak adott interjújában Szolnoki Gergely, a németországi vezető boriskola, a Geisenheimi Főiskola docense.
Házasítgattak
2014. május 15. 7:47
Gond van a Tokaj Kereskedőház 2013 előtti évjáratú boraival: a Népszabadság értesülései szerint közel hárommilliárd forint értékű borkészletet zárolt a cég egy belső vizsgálat után. Kiderült, nem mindig az van a palackban, ami rá van nyomtatva.
2014. március 29. 20:13
A szekszárdi pincészet 2009-es Görögszója különdíjas lett egy franciaországi borversenyen. Ifj. Dúzsi Tamás a külföldi piacok közül Kínában lát nagy reményeket.
2014. március 26. 10:20
Kína befejezi a tavaly nyáron indított vizsgálatát azzal kapcsolatban, hogy vámot vessen ki az európai borokra. A franciák már nagyon várták a döntést, hiszen a harmadik legnagyobb exportpiacukat veszthették volna el.
Pro Wein
2014. március 25. 8:30
Huszonhat magyar kiállító, megújult nemzeti stand és az ország legjobb borai: ezzel várja Magyarország a látogatókat a düsseldorfi Pro Wein kiállításon. A Mandiner a helyszínről jelentkezik!
2014. március 10. 13:38
Mérhetetlen károkat okoztunk a magyar borexportnak, hogy az utóbbi két évtizedben túlhangsúlyoztuk a tokaji aszúk kizárólagos arculatépítő szerepét. Kardos Gábor cikke a Mandineren.
2013
2014. február 7. 10:59
Mennyiségben mindenképpen jó évjárat volt a 2013-as. Másfélszer annyi szőlőt szüreteltek a hazai szőlőtermelők, mint 2012-ben. Tavaly több bort exportált az ország, mint amennyit behozott, és a borok kétharmada továbbra is fehérbor.
+15%
2013. december 19. 10:11
Kétszázmillió forintot költ jövőre szőlészeti berendezéseinek fejlesztésére a Csányi Pincészet. Jó évet zárt a villányi borászat: 15 százalékkal nőtt a belföldi értékesítés. A magyar borok nemzetközi presztízsét és ismertségét alacsonynak ítélik, a kereskedelmi sikerhez szerintük stabil minőség, nagy mennyiség és jó versenyeredmények szükségesek.
2013. december 3. 8:40
Azon kell változtatnunk, hogy az átlagos borfogyasztók ne Bulgáriával vagy Moldovával egy „lapon” emlegessék a magyar bort. Mint ahonnan olcsó és nem túl ígéretes borok érkeznek.
2013. április 16. 8:48
Marketingkampányt úgy lehet csinálni, hogy van elegendő bor is hozzá. Hogy a kalocsai címkét rá is lehessen ragasztani valamire.
2013. április 11. 17:37
Varga Péter szerint a magyar borok új közös logója a korábbi logónál sokkal jobb, önmagában is nagyon erős. A Varga Pincészet ezért az orosz, cseh és szlovák exportra szánt boroknál és az új termékeiknél mindenképpen szerepeltetni fogja azt a borok címkéjén.
2013. március 27. 10:30
Tokajon a 100 pontos Áts Karcsi már nemcsak király, de áprilistól a Tokaj Kereskedőház főborásza is. A 2012-ben az év bortermelője díjjal kitüntetett borásztól azt várják, hogy magasabb minőségű borok előállításával újabb piacokon jelenhessen meg a megújulás alatt álló állami vállalat.
2013. március 12. 10:06
Hamarosan a boltok és az éttermek polcaira kerül a 2012-es Mád-furmint. A mádi őstermelőktől szigorú kritériumok alapján felvásárolt szőlőből készülő borról a Szent Tamás Pincészet vezetőjét, ifj. Szepsy Istvánt kérdeztük.
2013. március 11. 14:14
Képviseletet nyitott Japánban a Tokaj Kereskedőház. Az állami tulajdonú borászat szélesebb fogyasztói kör felé készül nyitni azáltal, hogy bővebb termékpalettával jelenik meg a szigetországban.
2012. október 26. 15:56
Tárt karokkal várják a magyar borokat Hongkongban és Kínában. A Heti Válasz Online ezért utánajárt, mit szólnak a magyar borászok a lehetőséghez. Szeremley Huba nemigen álmodik hongkongi exportról, Szepsy István és Bock József már évek óta szállít bort a Távol-Keletre.
2012. augusztus 14. 11:34
... én bármikor elcserélném Ausztriával az olimpiai eredményeinket, ha mellé a borexport-bevételeket is elcserélhetnénk.

összesen: 36 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó