egyoldalú szerződésmódosítás

Bírság
2015. május 18. 18:38
A Telenor Magyarországra a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elsőfokú döntésében 250 millió forintos bírságot szabott ki, amiért a társaság 2014. nyarán egyoldalúan módosította az egyéni előfizetői szerződéseket, és ezzel valószínűleg jogsértően járt el. A vállalat fellebbez a határozat ellen.
Devizásmentés
2014. november 11. 13:59
Elutasította az Alkotmánybíróság azokat a bírói indítványokat, amelyek a devizahiteles törvény alkotmányellenességének megállapítására irányultak. A törvény visszamenőleg tisztességtelennek vélelmezi az egyoldalú szerződésmódosítást, és ennek ellenkezőjét a bankoknak kellett bizonyítani. Az AB szerint ez nem sérti sem a visszaható jogalkotás tilalmát, sem a tisztességes eljárás követelményét.
Jönnek a jogerős ítéletek
2014. október 22. 14:48
Az MKB, a Raiffeisen és az Erste Bank, valamint az MKB, a CIB és az UniCredit lízingcége is jogerősen veszített az állam ellen indított perben, ahol azt akarták bizonyítani, hogy a törvényi vélelemmel ellentétben tisztességesek voltak az egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tévő szerződéses kikötések. Az UniCredit Bank és az AXA ügyeiben elhalasztották az ítélethozatalt.
Átláthatatlan
2014. szeptember 10. 15:24
Első fokon nem sikerült a Raiffeisennek megdöntenie az egyoldalú szerződésmódosítás tisztességtelenségéről szóló vélelmet. A bíró szerint olyan „józan ész diktálta ekvivalenciákat” kellett a szerződésekben betartani, amelyek tíz éve is ugyanazok voltak.
2014. szeptember 10. 8:24
Döntenünk kell arról is, hogy bevezetünk-e egy kamatemelési moratóriumot arra az időre, amíg kidolgozzuk a fair bank- és hitelrendszer szabályait. Interjú.
2014. szeptember 9. 12:47
Elsőfokon elutasította a Fővárosi Törvényszék az MKB keresetét, amellyel az egyoldalú szerződésmódosítások tisztességtelensége mellett felállított törvényi vélelmet akarta megdönteni.
2014. augusztus 28. 16:06
Az marad csak igazán fontos kérdés a bankperekben, hogy lesz-e bíró, aki az uniós jogot érintő értelmezési kérdéssel a Európai Bírósághoz fordul majd.
Még nincs vége
2014. augusztus 28. 14:11
Az UniCredit, az Erste, a Raiffeisen és az MKB által indított perekben is szeptemberben hirdetnek ítéletet, az Axa keresetét viszont elutasította a Fővárosi Törvényszék. A bankok azért perlik az államot, hogy megdöntsék az egyoldalú szerződésmódosítás tisztességtelensége mellett felállított törvényi vélelmet.
Érkeznek a keresetlevelek
2014. augusztus 17. 17:58
Eddig öt pénzintézet nyújtott be keresetet, hogy bizonyítsák: tisztességesek voltak az egyoldalú szerződésmódosításaik. Az iratok már most több tízezer oldalra rúgnak.
Gyors perek lesznek
2014. július 18. 10:39
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felhívást tesz közzé, melyben ügyvédeket keresnek az állam képviseletére a bankok által indított devizahiteles perekben.
2014. június 19. 11:39
A Kúria csak az árfolyamrésről mondta ki, hogy tisztességtelen, de ehelyett már 2010 óta az MNB árfolyamot használják a bankok – mondta Zdeborsky György.
Nincs mindenre általános recept
2014. június 16. 13:32
Újabb jogegységi határozatot hozott a Kúria a devizahitelekkel kapcsolatban. Eszerint az árfolyamrés alkalmazása tisztességtelen, helyette visszamenőleg is a Magyar Nemzeti Bank árfolyamait kell használni. Viszont az árfolyamkockázat és az egyoldalú szerződésmódosítás tisztességtelenségére nincs általános recept, esetenként kell vizsgálni.