ipar

2019. november 8. 9:49
A megváltozott piaci feltételek miatt a Bosch átszervezi kormányoszlop üzletágát Európában, a gyártás a jövőben a vendôme-i (Franciaország) és az egri telephelyen koncentrálódik, közölte a Robert Bosch Kft. csütörtökön az MTI-vel.
2019. november 8. 9:40
Drámainak és elfogadhatatlannak nevezte a kialakult helyzetet Giuseppe Conte olasz miniszterelnök a szerda késő este tartott sajtótájékoztatóján, miután az ArcelorMittal acélcsoport bejelentette, hogy vagy megválik 5 ezer dolgozójától, vagy elhagyja Olaszországot.
2019. november 8. 9:39
A magyar gazdaság a felzárkózás következő lépcsőjére lépett, ahol rohamos ütemben kezd a termelékenységet javító technológiai fejlesztésekbe.
2019. november 8. 9:26
Nem számít a német gazdaság visszaesésére a szövetségi kormány mellett működő független gazdasági tanácsadó testület. A gazdasági bölcsek tanácsának is nevezett szakértői csoport szerdán Berlinben bemutatott előrejelzése szerint az Európai Unió legnagyobb gazdasága idén és jövőre is növekedik, de a korábban vártnál kisebb mértékben.
2019. november 8. 9:01
A magyar gazdaság fejlődő pályán halad, ezt támasztja alá, hogy az elmúlt kilenc év alatt az Európai Unió egyik legdinamikusabban bővülő gazdasága lett. Ez részben a magyar járműipar teljesítményének is köszönhető, hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter levelében, amelyben a Thyssenkrupp-csoport 20 éves  magyarországi tevékenységét méltatta.
2019. október 30. 11:41
A francia kormány új tervet terjesztett elő, amely egyszerre célozza a francia ipar fejlesztését, a teljes foglalkoztatottság elérését és a környezetvédelmet. Bruno Le Maire gazdasági és pénzügyminiszter mutatta be a „termelékenységi paktumot”, amelynek célja Franciaország újraiparosítása, mindezt fenntartható módon.
2019. október 20. 20:25
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ITM) harmadik alkalommal rendezi meg a Modern gyárak éjszakáját 2019. november 15-én, a programra már lehet jelentkezni – hívta fel a figyelmet a szaktárca pénteken.
2019. október 15. 22:56
A szabadságolások miatt teljesített gyengébben az ipar augusztusban, közölte a K&H Bank vezető elemzője kedden az M1 aktuális csatornán.
2019. október 10. 9:03
Összeszerelő üzemből autóipari innovátorrá vált Magyarország a német Frankfurter Allgemeine cikke szerint. A magyar gazdaságpolitika megbízhatóságát és a magyar gazdaság előnyeit dicsérik a befektetők, külön kiemelve a zalai, önvezető autók tesztelésére is alkalmas, nemzetközi viszonylatban is egyedülálló tesztpályát.
2019. szeptember 20. 9:24
Másodszor rendezik meg Budapesten a V4 Future Sports Festival pénzdíjas e-sportbajnokságot és -konferenciát szeptember 21-22-én. Hazánk remek időzítéssel lépett fel az e-sportok térképére, mivel a piac mérete idén elérheti az egymilliárd dollárt, ami 26,7 százalékos növekedés tavalyhoz képest. Az e-sport dinamikusan növekvő iparág, amely sok lehetőséget rejt Magyarország számára is. A Makronóm helyzetképe.
2019. szeptember 10. 10:28
Nyugaton, Nagy-Britanniában és az USA-ban nem publikálhatnék olyan véleményt, hogy Orbán gazdaságpolitikája jó – árulja el Lord Robert Skidelsky, aki kiváló nemzeti gazdaságpolitikát lát Magyarországon, hiszen a magyar kormány helyesen utasította el a megszorító politikát, státuszt ad a romáknak és képes a józan észre hallgatni a gazdasági ideológusok helyett. Jó életről, a vallás elvesztéséről és tudományosnak beállított gazdasági hittételekről is beszél a Makronómnak adott exkluzív interjúban.
2019. augusztus 30. 11:18
Magyarország olyan ipari szerkezetet épített fel, amivel csak a nála jóval gazdagabb országok büszkélkedhetnek. Az ipar által előállított hozzáadott értékben a high-tech szektor részaránya a 70 százalékot közelíti az IMF adatai szerint. Ezzel hazánk szinte rekorder: előzi Németországot, az USA-t, Nagy-Britanniát, az északi országokat vagy Ausztriát.
2019. augusztus 26. 15:41
Megjelent az Irinyi-terv iparstratégiai támogatási programjának új kiírása hétfőn, a 2,5 milliárd forintos keretre szeptember 2. és 23. között pályázhatnak a kis- és középvállalkozások.
2019. augusztus 9. 10:32
Ha nem akarnak költözni, akkor nekem kell odavinnem a kutatóközpontomat, ahol a tehetségeket megtalálom. Interjú.
2019. augusztus 9. 10:12
Romló eredménye tükrében tevékenysége átszervezésére és elbocsátásokra készül a német Thyssenkrupp acél- és gépipari konszern.
2019. augusztus 9. 10:02
A gazdasági és társadalmi leszakadás fenyegeti Németország 96 térségfejlesztési régiója közül 19-et – mutatta ki egy csütörtökön ismertetett felmérés.
2019. augusztus 9. 8:47
A gazdasági növekedés az első negyedévben elérte csúcspontját és a második negyedévben megindult a GDP növekedési ütemének lassulása – erre következtetnek az MTI-nek nyilatkozó elemzők a júniusi ipari termelésről szerdán kiadott első becslésből.
Richard Grieveson
2019. július 25. 9:14
Utoljára ilyen népességcsökkenést csak éhínségek vagy háborúk esetén láttunk, ami vagy végleg megszünteti régiónk gazdasági növekedését, vagy új technológiai forradalomhoz vezet – véli a Közép-Európával foglalkozó bécsi agytröszt, a Nemzetközi Összehasonlító Tanulmányok Intézetének (WIIW) igazgatóhelyettese. Sokkszerű gazdasági átmenetről, régiónkból kiáramló külföldi profitokról, gazdasági válságállóságunkról és arról is beszélgettünk, mi a közös a futball és a gazdaság innovációiban. Interjúnk.
2019. július 16. 0:06
Még fél évig nem zárják be a bosznia-hercegovinai Mostar alumíniumgyárát, és ezzel egyelőre nem kerül utcára a több mint 900 ott dolgozó, valamint a közép-dalmáciai plocei kikötőt is el tudják még látni – közölte a gyár felügyelő bizottsága hétfőn.
2019. június 26. 8:12
Bár évtizedekig magukra valamit is adó közgazdászok körében az iparpolitika kifejezést kiejteni sem volt szabad, az IMF új tanulmányának szerzői szerint a fogalom most visszatért.
2019. június 25. 11:09
A fiatal generációk már nem feltétlenül akarnak saját autót venni. Interjú.
2019. június 23. 23:54
Az amerikai gazdaság aktivitásának növekedése az előzetes adatok alapján júniusban tovább csökkent, több mint három éve a leggyengébb volt a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet pénteken publikált jelentése szerint.
2019. június 19. 21:02
Az előző hónapokhoz hasonlóan csökkent az építőipari termelés az Európai Unióban és az euróövezetben áprilisban havi összevetésben, derült ki az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) szerdán kiadott jelentéséből. Magyarország a gazdasági növekedés után az építőiparban is uniós rekorder, 2010-hez képest a visegrádi országok körében is kimagasló építőipari növekedést ért el.
2019. június 14. 14:28
Több mint 17 éves mélypontra lassult az ipari termelés növekedésének üteme májusban Kínában, újabb jeleként annak, hogy gyengül a kereslet a világ második legnagyobb gazdaságában az Egyesült Államokkal való kereskedelmi háború kiszélesedésének közepette.
2019. június 14. 9:57
Magyar vállalkozások amerikai piacra lépését segítő központ nyílt Washingtonban szerdán.
2019. június 11. 0:11
Ami az iparpolitikában sikert hoz, az nem annyira a győztesek kiválasztásának, hanem a vesztesek elengedésének képessége.
2019. június 4. 10:14
Áprilishoz képest némileg tovább zsugorodott az euróövezet feldolgozóiparának májusi teljesítménye.
2019. június 4. 10:13
Májusban 14 207 új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, 10,4 százalékkal többet a tavaly májusinál, az idei első öt hónapban pedig 60 962 gépkocsit, a növekedés 7,8 százalék volt a tavalyi azonos időszakhoz képest – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) a DataHouse adatai alapján hétfőn.
2019. június 4. 10:11
Nyersanyagunk kevés van, de a fejünk mindig kéznél van, a kreativitásunk használata számunkra létszükséglet – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, a 4. Kína-KKE (Kelet-és Közép-Európa) Kulturális és Kreatív Ipari Fórum megnyitóján.
2019. június 3. 7:07
Milyen élelmiszeripari szektorokban jelent meg a külföldi tőke a kilencvenes évek végére? Miért nem a borászatban vagy a sütőiparban, hanem inkább a cukor, a növényi olaj vagy a keményítő gyártásában szereztek pozíciókat? Valószínűleg azért, mert utóbbiak voltak a legnagyobb koncentrációval bíró ágazatok, azaz ezen ágazatokban remélhették a legnagyobb extraprofitokat. A külföldi befektetők tehát nagyon is racionálisan viselkedtek, amikor az új, magyar piacok megnyitását követően a versengő ágazatok helyett a koncentrált iparágakba nyomultak be.
2019. május 23. 10:48
Magyarország gazdasága az első negyedévben 5,2 százalékkal bővült, ez az Európa-bajnok növekedés azt igazolja, hogy a nemzeti érdekre fókuszáló politika gazdasági sikereket is hoz – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter az elsősorban automatizált logisztikai polcrakodó gépeket (RBG) gyártó MIAS Hungary Kft. kapacitásbővítő beruházásának alapkőletételi ünnepségén szerdán Gyöngyösön.
2019. május 23. 10:46
Száz új munkahelyet teremt az indiai tulajdonú Samvardhana Motherson Group (SMG) autóipari beszállító cégcsoport új, ötmilliárd forintos beruházása – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Túrkevén, az új üzem avatóján.
Várkonyi Gábor
2019. május 16. 11:59
Az európai baloldal és zöldek, illetve az unión kívüli hatalmak által megvásárolt brüsszeli politikusok elkezdték megsemmisíteni az európai autóipart. Óriási támogatást adunk Kínának, amikor sorozatos büntetésekkel és széndioxid-szabályokkal sújtjuk az egyik utolsó megmaradt európai ipari sikerágazatot. Hazaárulás, hogy a tervgazdálkodást folytató Brüsszel arra kényszeríti az európai cégeket, hogy Kínától vásároljanak eurómilliárdokért akkumulátorokat, mert fájdalmasan hiányzik majd ez a pénz az európai gazdaságból. Az elektromos autóknak van létjogosultsága, de nem fűnyíróelven kellene kezelni az átalakulást Várkonyi szerint. Interjúnk.
2019. május 15. 15:30
Miközben a visegrádi országokkal (V4) és Romániával összevetve 2014 óta Magyarországon bővült a legnagyobb ütemben, 30 százalékkal az ipar teljesítménye, az eurózónában a vártnál kisebb ipari visszaesés is jó hírnek számít.
2019. április 30. 22:59
A magyar gazdaság fontosabb ágazatainak növekedése 2019 első két hónapjában a tavalyihoz képest még gyorsult, de a hazai gazdasági várakozások áprilisban már kétéves mélypontra kerültek – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel.
Várják a zuhanást
2019. április 25. 23:00
Az üzleti, ezen belül is különösen az ipari, építőipari várakozások romlása miatt jelentősen csökkent áprilisban a GKI konjunktúraindexe, nagyjából két évvel ezelőtti szintjére esett vissza – közölte GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel. Az intézet 2010 előtt még rendre túlbecsülte a magyar gazdaság teljesítményét, most viszont már arra biztatja a magyar vállalatokat, hogy növekedjenek lassabban, a cég romló előrejelzésének megfelelően.
2019. április 25. 14:10
Csehország fontos szerepet fog játszani az Északi Áramlat 2 gázvezetéken keresztül Vyborgból Németországba érkező orosz földgáz Nyugat-Európába szállításában – írta kedden a CTK hírügynökség.
2019. április 17. 17:10
A Portfolio és a Magyar Gépjárműipari Egyesület (MAGE) idén is megszervezte közös járműipari konferenciáját, amelynek célja az autóipari kihívások és a lehetséges megoldások azonosítása volt. A kihívás jelentős, hiszen a benzines és dízel autók aránya a globális autóeladásokban 2030-ra 50 százalék körüli szintre csökkenhet.
2019. április 5. 12:10
Tovább haladna Görögország a nemzeti termékek védelmével: most a „görög joghurtra” kerülne a sor, miután Csehországban már hivatalosan sem lehet ilyet készíteni.
2019. április 5. 9:30
Szerintem jobban járnátok, ha csak hét százalékkal nőnétek ebben az évben, mintha tízzel vagy tizenöttel próbálkoztok – mondta Vértes András az Építésgazdaság lehetőségei című konferencián szerdán Budapesten. Hozzátette, hogy elemzőcége, a GKI épp ennyit, hét százalékos növekedést jósol az építőiparnak az idei évre.
2019. március 27. 16:54
Feldolgozza a náci rezsim idején folytatott tevékenységét a Reimann család, Németország egyik leggazdagabb gyáriparos dinasztiája és nyilvánosságra hozza a független kutatás eredményeit.
2019. március 25. 16:00
A rendszerváltáskor jellemző volt, hogy a külföldi cégek piacszerzési céllal magyar élelmiszer-feldolgozó üzemeket vásároltak fel, majd bezáratták azokat – mondta Szarka Balázs, az Univer Product Zrt. elnöke – mi azonban nem hagytuk kicsúszni kezeink közül a kecskeméti konzervgyárat, 2003-ban vissza is vásároltuk az angoloktól. Az elnök kiemelten fontosnak tartja a hazai érdek védelmét, ezért száz százalékos magyar tulajdonban tartja az Univert és kizárólag magyar gazdákkal termeltet. Tapasztalatai szerint a magyar föld kiváló minőségű paradicsomot és paprikát terem, így nem is csoda, hogy a cég több terméke hungarikummá vált. Tudósítással egybekötött interjúnk.
A profit szabaddá tesz
2019. március 15. 12:55
Herbert Diess egy céges rendezvényen fogalmazta újra a „munka szabaddá tesz” szlogent, így lett belőle a „profit szabaddá tesz”.
Az elefántcsonttorony ablakát kívülről kell kinyitni
2019. március 13. 11:20
A világ a gyors változások korszakába lépett. A tudományos ismeretek megduplázásának ideje két és fél évre csökkent. Ahol a megújulás elmarad, ott intellektuális középszerűség nyer teret és beindul az elkerülhetetlenül a hatékonysági lejtmenet. Amíg a fejlett országok tudományos akadémiái az elmúlt fél évszázadban belülről megújultak és hatékonyan elősegítették a gazdaság fejlődését, addig az MTA szerkezete, működése és hatékonysága immár 80 éve változatlan, ezért külső ösztönzéssel kell megújítani. Kevés fontosabb vita van ma, mert az innovációs központú gazdaság kialakítása minden jóléti társadalom záloga.
2019. január 30. 10:09
Pitti Zoltán, a Corvinus Egyetem tudományos kutatója ábrán vetette össze az autóipari dolgozók teljesítményét és fizetését. Egészen pontosan termelékenységüket állította szembe a személyi ráfordításokkal, amiből kiderül, hogy az egy foglalkoztatottra jutó hozzáadott érték több mint kétszerese a bruttó személyi ráfordítások értékének, azaz durván alulfizetik a magyar autóipari dolgozókat.
Gazdasági Évnyitó
2019. január 25. 13:26
A kormány nem kevesebb, hanem már idén is 30 milliárddal több pénzt szán kutatásfejlesztésre és innovációra, de a források csak tudásért és kiválóságért járnak majd – mondta György László államtitkár a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Évnyitóján.
2019. január 24. 14:54
Csehországot és Németországot előzte meg Miskolc a japán akkumulátorgyárért folytatott versenyben. Várhatóan az év második felében kezdődik meg a termelés a GS Yuasa cég miskolci gyárában; a város déli ipari parkjában megépült, több mint nyolcezer négyzetméter alapterületű gyártócsarnokot a japán társaság képviselői csütörtökön mutatták be a város vezetésének.
Sebességváltás
2018. december 13. 9:20
Sosem járt még gyárban az, aki egyszerű összeszerelő üzemnek tartja a hazai autógyártást, mivel az a legbonyolultabb és legnagyobb hozzáadott értéket termelő iparágazatunk. Ha egyetlen autógyár sem települne az országba, akkor számos közgazdász ezt tartaná kudarcnak. Az iparosítás nem a semmibe, hanem a jövőbe vezető olyan út, amit a legtöbb sikeresen felzárkózó gazdaság is követett. A BMW dízelmotorainak magyar atyja szerint a felzárkózáshoz az MTA műszaki intézeteinek egyetemekhez csatolása és az MTA teljes átalakítása is szükséges. Interjúnk innovációról, értelmetlen kutatásokról, a bioüzemanyagok bukásáról és az autózás jövőjéről.
2018. november 8. 14:58
A visszafogottabb járműgyártás okozhatta az ipar gyengébb teljesítményét szeptemberben.
2018. november 6. 14:01
A bankszektorban dolgozó emberek fele marad csak a szektorban 15 év múlva. Ők nagy valószínűséggel épp ugyanazokat a feladatokat végzik mint ma, a többiek viszont teljesen mással foglalkoznak majd – mondta Kilian Berz, a Boston Consulting Group tanácsadócég igazgatója a vállalat athéni éves találkozóján.
Repülőgépgyártás
2018. október 19. 10:10
Október végén indul a termelés a Magnus Aircraft Zrt. a pécs-pogányi repülőtér szomszédságában található repülőgépgyárában – közölte a cég vezérigazgatója újságírókkal a beruházás első ütemének hétfői zártkörű átadása kapcsán rendezett csütörtöki sajtónyilvános üzembejáráson.
2018. szeptember 12. 23:43
Digitalizálni kell a teljes építőipart, azaz olyan számítógépes rendszert kell alkalmazni, ami lefedi a tervezői, kivitelezői és minőségellenőrzési feladatokat is, mert a szektor csak így maradhat 2020 után versenyképes a belföldi és a nemzetközi piacokon egyaránt – mondta Reicher Péter, a Graphisoft SE Magyarországért felelős vezetője sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
Gyengén teljesít a német ipar
2018. augusztus 8. 17:21
A második fél évben felgyorsulhat az ipari termelés növekedési üteme – prognosztizálták az MTI-nek nyilatkozó piaci elemzők kedden a KSH reggel kiadott júniusi előzetes adatait kommentálva.
Fenntartható növekedés
2018. május 18. 9:12
Nem minden az alacsony munkaköltség, a versenyképességhez ennél több kell – mondta Varga Mihály a Zsigmond Király Egyetem versenyképességről szóló konferenciáján. Tudósításunk.
2018. május 8. 21:00
A várttól elmaradó márciusi ipari adatok ellenére az MTI-nek nyilatkozó piaci elemzők továbbra is derűlátók és az év hátralévő részében javuló, a tavalyit felülmúló teljesítményt prognosztizálnak.
2018. május 1. 13:34
Az idei első negyedévben 959 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, több mint 10 százalékkal nagyobb, mint a tavalyi év hasonló időszakában – derül ki a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. közel 7 ezer dolgozó béradatai alapján készített elemzéséből.
Újraiparosítás
2018. április 4. 14:13
Az Irinyi terv részeként a kormány mintegy 250 millió forint támogatást ad Genevation Aircraft Kft. részére új repülőgép prototípusainak kifejlesztésére és sorozatgyártására – közölte Lepsényi István gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkár a Bács-Kiskun megyei Jakabszálláson kedden.
Üzleti hangulat
2018. február 26. 10:21
Csaknem másfél éves, szinte töretlen növekedés után februárban új történelmi csúcsára emelkedett a GKI konjunktúraindexe. A GKI által, az Európai Unió (EU) támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti várakozások még soha, a fogyasztóiak pedig csak 2002-ben, a Medgyessy-kormány 100 napos programjának néhány hónapjában voltak a mostaninál is kedvezőbbek.
Újraiparosítás
2018. február 7. 21:26
Tavaly az egy évvel korábbinál jóval „magasabb fordulatszámon” pörgött az ipari termelés, ám a negyedik negyedévben összességében csak szerényen járulhatott hozzá a GDP növekedéséhez, amelyet inkább a piaci szolgáltatások dinamikus növekedése és az építőipar húzhatott – kommentálták a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatait az MTI-nek nyilatkozó piaci elemzők.
2018. január 26. 11:18
Kína 2010-re Németországot és az Egyesült Államokat is lehagyta ipari termelésben. Ez segít megérteni, hogy miért jósolják londoni elemzők, hogy 2030-ra a kínai gazdaság nominális hazai össztermékben (GDP) mérve megszerzi a világelsőséget.
2017. november 17. 14:43
Az nem lehet, hogy erős magyar cégként még mindig csak a szocializmusból néhány szerencsésen átmentett nagyvállalatot tudunk felmutatni.
2017. november 16. 21:23
Egyre inkább az a trend, hogy a multik és más cégek is visszahozzák a termékek gyártását, a szolgáltatások kiépítését a fogyasztók közelébe.
2017. november 15. 11:26
A többnemzetiségű dolgozók ilyen szintű beáramlása ebbe az országba bizonyos mértékben megerősítette, milyen lusta nemzet is vagyunk.
Szűkösség
2017. november 14. 22:28
Mi köti össze a big datát, a ruhaégetést és a társadalmi egyenlőtlenségeket? Nem csak vállalati szinten, hanem a gazdaságpolitikában is jobb tervezésre van szükség.
2017. november 13. 9:54
Az ipari szektor az elmúlt évtizedekben egyre nagyobb szakképzettséget igényel.
2017. november 8. 15:08
Az ipari termelés az idén szeptember végéig 5,2 százalékkal nőtt, a növekedés üteme fennmarad és valószínűleg gyorsulni fog – mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira reagálva.
2017. november 8. 12:03
Ha a következő két évben további 50 százalékot emelkednek a bérek, és elérik a nyugat-európai szint 75 százalékát, akkor már nem feltétlenül lesz érdemes külföldön dolgozni.
2017. október 26. 13:08
A Fehér Ház programot indít annak kipróbálására, hogy a pilóta nélküli repülőgépeket a gazdaság mely területein lehetne alkalmazni.
Soha ne add fel
2017. október 19. 14:04
Kilépni jobban fáj mint belépni? Emily Blanchard kiábrándítja az észak-amerikai szabadkereskedelmi egyezmény ellen ágáló politikusokat: bár az egyezmény gazdasági hatása semleges volt, a globális termelési láncok már nem téphetők szét fájdalom nélkül.
2017. október 16. 11:54
Állami beruházásként, társadalmi szinten megtérül a tesztpálya, ráadásul esélyt ad egy sor nagyon komoly cég idecsábítására.
2017. október 7. 17:20
A kormány stratégiai célja, hogy az Európai Unión belül hazánkban legyen a legnagyobb az ipari termelés aránya a bruttó nemzeti össztermékén belül.
Alvin Toffler
2016. július 6. 8:30
A világ leghíresebb jövőkutatója nem jósolt konkrétumokat, de szinte minden előrejelzése bevált. In memoriam Alvin Toffler.
Brain Bar Budapest
2016. június 7. 16:12
A kreatív iparral lehet megnyerni a jövőt, a kreatív dolgozóknak ezért meg is kell szervezniük magukat – hangzott el a Brain Bar Budapest technológiai fesztiválon. A kreatív ipar jövője, az okos technológiák térnyerésére és a „smart city”, vagyis az okos város ideájára fűztek fel egy sor előadást a budapesti Brain Bar fesztiválon. A technológiából születő szebb jövőre koncentráló seregszemlén kiderült: nem csak egy üres frázisról, hanem egy életünket jobbá tenni képes folyamatról van szó.
2016. február 24. 21:07
Kovács Attila miskolci cipőkészítő mester sorra hozza el a díjakat a nemzetközi cipőkészítő bajnokságokról, amiket háromévente rendeznek meg Németországban.
2016. február 10. 12:32
Az iparban is kötelezően okosodnak a gépek, most a kéziszerszámok kerültek sorra, a fúró-csavarozók költöztek a felhőbe.
2016. január 9. 9:43
A Genworth R70i Aging Suit-al kipróbálhatjuk milyen is 70-évesnek lenni a gyakorlatban.
2015. december 30. 7:22
Minden felülettel megbirkózik a Disney Research új VertiGo robotja, ha falba ütközik, csak felmászik rá és folytatja a küldetését.
2015. december 29. 12:49
Karácsonykor még a Mikulás szánját húzták, mára pedig nyugdíjazták a Google robotjait. Az LS 3, másnéven BigDog olyan hangos volt, mint egy fűnyíró és leleplezte volna az őt kísérő katonai alakulatot a csatatéren.
2015. december 22. 7:26
Az ipari hegesztőrobotok nem emberszabásúak, hanem a feladatuknak megfelelően specializálódtak már.
2015. december 21. 8:02
Robotok nélkül ipari környezetben precíziós munka ma már elképzelhetetlen, a gépek irányítását gesztusvezérléssel oldották meg.
2015. december 15. 9:38
A Microsoft nem ül a babérjain, a Cortana-t most portolta az iOS alapú eszközökre és már egy újabb hasonló Custom Recognition Intelligence Service (CRIS) megoldáson dolgozik.
2015. december 8. 7:19
A Epson meglepő módon oldott meg a papírok vállalati újrahasznosítását, már az irodában elvégzi azt.
2015. december 1. 13:14
A Microsoft a HoloLens kevert valóságos holografikus megoldását az Autodesk cég Fusion 360 platformjával próbálja ipari környezetben kamatoztatni.
2015. november 23. 10:26
Észtország a függetlensége elnyerése óta a legmodernebb technológiák bevezetésében látja a kitörés lehetőségét, mára egész Európából vonzza magához a gazdasági szereplőket. Mi magyarok még évtizedek múlva sem fogjuk utolérni az északi rokonainkat, de addig is van miről legalább álmodoznunk.
2015. november 12. 18:58
Digitális megoldások a virtuális valutától az emotikonos pizzarendelésig
2015. november 9. 9:43
Kína is beszállt a robotok gyártásába, az első világűrbe szánt példány teljesen úgy néz ki mintha a Vasember filmekből lépett volna ki.
2015. november 6. 9:32
A Dolgok Internete (IoT) az ipari forradalomhoz hasonló mérföldkő lehet az emberiség életében, hiszen minden tárgyunk rá fog csatlakozni a Nagy Hálózatra.
2015. november 5. 13:29
A robotok és a mesterséges intelligencia alapú alkalmazások az Egyesült Királyágban az állások egyharmadát fogják már betölteni a következő 20 évben. Az emberi erőforrás elértéktelenedik, mert túl drága és nehezen helyettesíthető, a robot olcsó és könnyen fejleszthető munkaerő ezzel szemben.
2014. október 30. 18:09
A szélessávú internetnek köszönhetően közel másfél ezer embernek adunk munkát, valamint visszük Magyarország jóhírét a világban.
2013. január 31. 21:49
A teljes körű újrahasznosítás szempontjából a jelenlegi ipari termelés óriási területei fehér foltnak számítanak.
2012. augusztus 23. 11:32
Százötven éve ipari terület volt a Hajógyári-sziget, még Széchenyi alapította a névadó gyárat.

összesen: 91 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 következő utolsó