Mars

2017. július 11. 8:10
A Mars atmoszférája annyira vékony, hogy nem szűri meg eléggé az ultraibolya sugárzást. Ez a tény nagyon rossz hatással van a helyi élet kialakulására. Mivel a bolygó felszíne még baktériumok számára is halálos környezet, így mélyre kell ásni, hogy esetleg életet találjunk.
2017. június 8. 8:30
Svájci kutatók 3D szkennert használó robotrendszere szabálytalan formájú tárgyakat rak precízen egymásra, és ügyel, hogy egyik se essen le. A jövőben marsi lakóházak építésénél is munkába állíthatják a gépet.
Sorozat
2017. május 6. 16:47
Háromrészes minisorozatban dolgozza fel H. G. Wells marsi támadásról szóló klasszikusát a BBC, ráadásul úgy, hogy megtartja az eredeti szettinget, tehát a viktoriánus korban fog játszódni a történet. A sorozat forgatókönyvírója a Jonathan Strange and Mr Norrellel már bizonyító Peter Hartness lesz.
Vörös Whitaker robotjai
2017. április 22. 9:00
2007-ben a Carnegie Mellon Egyetem Tartan versenygépe első alkalommal nyerte meg a DARPA legendás Grande Challenge-ét, a robotautók Párizs-Dakarját és a vele járó 2 millió dollárt. A győztes gép mögött a CMU legendás robotikusa, a nemcsak elméletekben, hanem barkácsolásban is kimagasló William „Vörös” Whittaker állt.
2017. március 29. 11:25
Az emberiség mindössze egyszer került kapcsolatba az Uránusszal. Pedig a jégóriás sokkal többet érdemelne. Most mindenki a Mars bűvöletében él, de azért a naprendszer egyik leghidegebb bolygóját sem ártana jobban megismerni.
2017. február 25. 18:00
Az est vendége: Molnár Gábor űrkutató-geofizikus, az MTA-ELTE Geológiai, Geofizikai és Űrtudományi Kutatócsoport főmunkatársa, aki az alábbi témákat járja körbe: Hogyan néz ki az űrkutatás Magyarországon? A médiában elsősorban Mars utazásról, ufókról, hallunk, mekkora szeletét teszik ki ezek a szenzációk az űrkutatásnak? Milyen gyakorlati hasznuk származik ebből a tudományból? Találmányok, technológiák az űrkutatás „melléktermékei”. Mit gondol a geofizikus és a hívő katolikus a végtelenről? Ad-e muníciót a tudomány a hithez és a hit a tudományhoz?
2017. február 12. 8:30
Senki nem fejlesztett még a Vénuszon is működő chipet. Eddig, mert a NASA-é 21 napot kibírt a bolygóhoz hasonló közegben.
2017. február 3. 11:30
Űrhajós-ikreken végzett mérések döbbenetes különbséget mutattak a Nemzetközi Űrállomáson és a Földön tartózkodó testvér genetikai és más biológiai mutatói között.
Panoráma
2016. december 3. 9:57
Egy NASA-expedíció keretében színes panorámafotók készültek a Marson.
2016. november 18. 14:00
A Space X újjáépítené és szupergyorssá tenné az űrbéli internetet.
2016. november 15. 8:02
A Mars egy meglehetősen furcsa, hibrid sorozat, egy kicsit azokra a tévéfilmekre hajaz, amik ismert bűneseteket dolgoznak fel az ügy valódi szereplőivel.
2016. november 2. 11:30
Más égitestek földi életre alkalmassá alakítása, terraformálása a gyakorlatban távolról sem olyan egyszerű, mint elméletben. A miénkhez hasonlóvá tett marsi atmoszférának például hamar véget vetne a sugárzás és egy-két napszél.
2016. október 19. 9:00
Musk terve kicsit olyan, mint az 1920-as évek sci-fi kliséje a kisfiúról, aki holdrakétát épít a hátsóudvarban, kombinálva Werner von Braun tervével, ahogy azt az ötvenes évek Disney-műsoraiban elképzelték. Egy vicces, új történet. Interjú.
2016. október 6. 14:30
A Boeing vezérigazgatója szerint cége legyőzi Elon Musk Space X-ét a Mars-versenyben.
2016. október 2. 10:30
Hogyan kolonizáljuk a Marst, mik a lehetőségek, hogyan juthatunk el a vörös bolygóra? Elon Musk keddi előadása.
2016. szeptember 28. 8:34
Látványos videón mutatta be bolygóközi utazásra vonatkozó terveit a SpaceX.
2016. szeptember 23. 10:23
A nők gyönyörűek és veszélyesek, a pisztolypárbajok gyorsak és halálosak, a marsi whisky pedig még olvasva is végigégeti a torkod. Ha rászánsz egy hétvégét, a kanapén ülve is megizzaszt mire véget ér.
2016. szeptember 21. 11:30
A tervek szerint 2025-ben a Marsra induló űrhajó elvileg a vörös bolygón túlra is szállíthat utasokat. Kérdés, hogy hova.
Space Robotics Challenge
2016. augusztus 19. 10:30
Egymillió dolláros pályázatot hirdetett a NASA humanoid robotjának programozására: az amerikai űrügynökség első kétlábú robotja, a Robonaut 5 (R5) feladata az emberi felfedezők segítése lesz a Marson. A jelentkezőknek egy virtuális környezetben kell majd bemutatniuk, hogy az ő megoldásuk mit kezdene egy marsi homokvihar utáni vészhelyzettel.
2016. augusztus 17. 10:19
Neil deGrasse Tyson fizikus, tudománynépszerűsítő szerint egyáltalán nem erős a gazdasági motiváció, hogy eljussunk a Marsra.
2016. augusztus 5. 13:45
A Marsra szállás időpontja ugyan felettébb bizonytalan, viszont jobb, ha már most elgondolkozunk, hogy milyen épület lenne alkalmas emberi lakhatásra.
2016. július 26. 8:30
A Curiosity emberi beavatkozás nélkül határozza meg, hogy mi érdekes a Marson, és mi nem.
2016. május 26. 11:06
Egy véletlen folytán egy baba a Marson születik meg, tizenhat évesen viszont megengedik, hogy a Földre látogasson. Ő meg persze elszökik. Nyáron jön a The Space Between Us című film.
2016. március 14. 11:27
A kazahsztáni Bajkonurból lőtték fel az európai és az orosz űrügynökség első közös Mars-expedícióját. Az ExoMars űrszonda hét hónap múlva landol a vörös bolygón, feladata az élet után kutatni.
2016. március 9. 11:31
Nukleáris robbantásokkal fel kell olvasztani a Mars sarki széndioxidját, ami segítene felmelegíteni a bolygót. A Futurism látványos videója a terraformálás lehetséges módjairól.
2016. március 2. 11:36
A szokásosnál jóval hosszabb időt, egy évet töltött a világűrben két űrhajós. Ez minden bizonnyal egy leendő Mars-misszió előkészületeit jelenti.
2016. február 16. 7:17
A Microsoft és a NASA SideKick projektje a kibővített valóságot használja az űrjárművek tervezéséhez.
2016. február 12. 10:04
A sci-fi rajongók élete változatos, hiszen a tudományos-fantasztikus regények sok műfajt magukba tudnak olvasztani, így olvashatunk történelmi regényeket, háborús történeteket, romantikát, komédiát és akár krimit is. Így nem maradunk ki semmiből.
2016. február 10. 6:58
A Google jóvoltából már felfedezhetjük a vörös bolygó egy részét, de nem látszanak a bennszülöttek rajta sajnos.
2016. január 28. 14:00
A Google 2007-ben meghirdetett monumentális Holdversenye idén ér a finisbe. A talpon maradt csapatok között ott van a magyar Puli Space Technologies is.
2016. január 19. 11:30
Az utóbbi időben űrkutatás kapcsán ugyan tervezett Mars-utazásokkal és az ottani életkörülmények megteremtésével volt tele a világmédia, de a Holdról sem feledkeztek meg.
2016. január 19. 9:46
A marsi legnagyobb erényének az erős alapokon nyugvó tudományosságot tartják, és természetesen nem alaptalanul.
2016. január 6. 9:22
A LEGO bemutatta a WeDo 2.0 új robotos építőjátékát, amit gyerekeknek szán, hogy már korán megkedveljék a programozást és az informatikát.
Technológiai szingularitás, szuperintelligencia, gépuralom
2015. december 30. 11:30
A gépi intelligencia, pontosabban részben intelligensnek nevezhető megnyilvánulások sora a hétköznapok részévé vált: a légi közlekedéstől a raktározásig, mindenhol ott ténykednek a komputerek, egyre aktívabbak és proaktívabbak az algoritmusok, tanulnak és a megtanultakat kreatívan hasznosítják a programok. Sokak szerint ez már az intelligenciarobbanás előszobája, hamarosan jön a mesterséges intelligencia, amire jobb, ha minél előbb és alaposabban felkészülünk.
2015. december 13. 9:53
Elon Musk fél a gépektől, ezért Peter Thiel (LinkedIn) és Reid Hoffman (PayPal alapító) segítségével, a Szilícium-völgy uraiként egymilliárd dolláros tőkével kutatóintézetet alapított, hogy az emberiséget megmentsék a mesterséges intelligencia vélelmezett jövőbeli fenyegetéseitől. Az Open AI olyan MI-t akar kitenyészteni, ami csak az emberiség jobbulásán dolgozik és nem tör soha teremtőinek, a humanoidoknak az életére.
2015. november 19. 18:00
A NASA azért érdekelt emberformájú (humanoid) robotok fejlesztésében, mert extrém környezetben segíthetik, és ha kell, helyettesíthetik az űrhajósokat.
2015. november 13. 13:17
Több cég, szervezet dolgozik az ember 2015 és kb. 240 közötti Marsra-szállásán. Egyelőre nem tudni pontosan, hogyan jutnak el az űrhajósok a vörös bolygó felszínére, de ugyanennyire fontos, hogy ha eljutnak, túl is éljék az érkezést.
2015. november 9. 9:43
Kína is beszállt a robotok gyártásába, az első világűrbe szánt példány teljesen úgy néz ki mintha a Vasember filmekből lépett volna ki.
Marsjárók, gépi értelem és űrbéli kommunikáció
2015. október 30. 11:57
Kevés égitest mozgatja meg annyira az emberi fantáziát, mint a Mars. A legmerészebb tervek szerint 2023 és 2035 között humán személyzet landol a hozzánk legközelebbi bolygón. A jelenlegi és a következő tíz-tizenöt esztendőben várható technológiák mellett minimális az esély rá.
2015. október 2. 8:57
A héten mutatták be Ridley Scott Andy Weir A marsi című regényéből adaptált Mentőexpedíció című filmjét, mely minden eddiginél reálisabbnak mutatja be a Mars kolonizálásnak lehetőségét.
2015. szeptember 30. 9:13
Attól féltem, hogy egy olyan sci-fit kapunk, amiben a látvány dominál majd, amit közhelyes filozofálással próbálnak ellensúlyozni.
2015. szeptember 30. 9:07
Persze ez a rendező érdeme is, és nagy öröm, hogy A marsi egy újabb csúcspont azon a hullámvasúton, amit úgy hívnak, hogy Ridley Scott karrierje.
2015. szeptember 29. 8:37
Megkockáztatom, hogy egyetlen idei vígjáték sem veszi fel a versenyt a Mentőexpedícióban egymást érő sziporkázó gegekkel és beszólásokkal.
2015. szeptember 29. 8:33
A Mentőexpedíció a tavalyi Csillagok között tömény A. C. Clarke-izmusával és pesszimista jövőképével szemben az emberi találékonysághoz és a reménytelennek tűnő helyzetek megoldásához szóló, nagy ívű óda.
2015. szeptember 29. 8:31
Scott egy nagyon egyszerű képességét szerezte vissza: hogy olyan filmet hozzon létre, amit mindenki szeretni fog.
2015. szeptember 29. 7:47
A Mentőexpedíció nem lesz időtlen klasszikus, az biztos, de tény, hogy igen előkelő helyet foglal el a könyvadaptációk sorában, amellyel Scott egyúttal jelezte, idős korára sem felejtett el rendezni.
2015. szeptember 29. 7:43
Ha A marsi nagy siker lesz (és remélem, hogy az lesz, mert megérdemli), akkor akár még ki is mentheti a sci-fit a jelenlegi stagnálásából.
H2O
2015. szeptember 28. 17:53
A NASA kutatói rendkívüli bejelentést tettek arról, hogy folyékony víz nyomait találták meg a Marson. A kutatók szerint a bolygón újra és újra megjelenő titokzatos, feketés színű visszatérő lejtősávok kialakulásában a sós víz játssza a főszerepet.
2015. szeptember 19. 22:26
A történetvezetés kiszámíthatóan szállítja a meglepetéseket: ha valami jól megy, akkor beüt egy előre nem látható, de utólag teljesen logikus krach.
2015. szeptember 11. 11:13
Fulladás, éhhalál, robbanás – mindössze ennyi dolog fenyegeti a Marson felejtett Mark Watneyt a Mentőexpedíció című filmben.
2015. augusztus 29. 21:50
Neil deGrasse Tyson, a Kozmoszból ismert asztrofizikus magyarázza el a marsi missziót, melynek a végén Matt Damon egyedül marad a Marson és ki kell menteni.
2015. augusztus 20. 8:04
Mark Watney még mindig a Marson termeszt krumplit, de most Jimi Hendrix szól közben.
2013. augusztus 12. 9:33
Százezren jelentkeztek arra a televíziós valóságshow-ra, amelynek szervezője, egy dán cég azt ígéri, hogy 2022-ben négy kiválasztott játékost juttat el a Marsra, ahonnan életüket figyelemmel lehet kísérni.

összesen: 53 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 következő utolsó