Microsoft

2017. július 12. 8:20
Paradigmaváltást készít elő a Microsoft. Lényege, hogy apró tárgyakban is legyen mesterséges intelligencia, és ezek a tárgyak internetkapcsolat nélkül is megőrizzék intelligenciájukat, ugyanúgy funkcionáljanak.
2017. május 14. 8:45
A játékok nagyon jó tanulási alapanyagok mesterségesintelligencia-rendszerek számára. A Microsoft és a Google is felismerte a bennük rejlő hatalmas potenciált.
2017. április 18. 8:31
A jövő rádióját mesterséges intelligencia működteti, és a hangulatunk alapján dönti el, hogy milyen számokat játsszon le.
2017. április 12. 14:30
A 2D után itt az ideje, hogy az algoritmusok a való világban is lássanak, 3D-ben is felismerjenek tárgyakat.
2017. április 11. 14:30
Virtuális rajzolás a Microsoft kevertvalóság-sisakjának közvetítésével.
2017. március 17. 14:30
Új chatfunkcióval még élőbbé teszi a játékélményt a Microsoft. Szerencsére opcionális, mert nem mindenki szeretné közkinccsé tenni időnként nyilván túlfűtött érzelmi megnyilvánulásait.
2017. március 12. 9:00
Úgy tűnik, a Google nem akar annyira függeni a hirdetésektől, mint eddig. A felhőszámítás lehet a cég következő nagy bevételi forrása.
2017. február 28. 12:21
Egy előremutató, eddig egyedülálló kezdeményezés indult el egy budapesti középiskola diákjai és a négyszáz fős Gilvánfa részvételével.
Mesterséges intelligencia az egészségügyben
2017. február 4. 9:30
A mesterséges intelligencia több sebészek munkáját támogató robotrendszereknél, például a műtétekben segédkező Da Vincinél. Programok, algoritmusok diagnosztizálnak, dolgoznak ki személyes gyógymódokat. Nem fáradnak, nem hibáznak, fanfáros hagymáz és apokaliptikus riogatás nélkül is az egészségügy nélkülözhetetlen szereplőivé válnak.
Ipar 4.0 ma
2017. január 4. 8:30
Tényleg itt a negyedik ipari forradalom, és ha igen, milyen új konkrét megoldások jellemzik? A csomagolástól a fuvarozásig egyre több területen mosódik össze digitális és fizikális, folyamatok automatizálódnak, okosabbak az ipari robotok.
2016. december 13. 11:30
A Microsoft kifejezetten elégedett a Surface Pro 4 eladási mutatóival, ráadásul egyre több Mac-felhasználó cseréli le gépét a redmondi cég csúcskomputerére.
2016. december 10. 10:00
A kortárs MI-k a fogyasztói élmény növelésében, a márkahűség fenntartásában segédkeznek. A háttérben maradva növelték például duplájára az Amazon fekete pénteki eladásait.
2016. december 7. 23:21
Számomra soha nem volt kérdés, hogy gyereket vállalok-e inkább vagy karriert építek. Minden fiatal lányt, akivel beszélgetek, arra biztatok, hogy ezt ne tegye egy mérlegre. Természetes, hogy a gyerek, a család, a saját életünk a fontosabb.
2016. december 6. 11:30
Mobil Windows 10-en és Xbox One konzolon is működik már a Microsoft 3D tervező és modellező alkalmazása.
2016. december 6. 8:57
Új technológiákat fejleszt ki a gyűlöletbeszéd és a terrorista szövegek, képek azonosítására és kiszűrésére a Facebook, a Google, a Microsoft és a Twitter.
2016. december 5. 11:30
2017-ben újabb funkciókkal bővül az Office: mesterséges intelligencia meséli el vakoknak és gyengénlátóknak Word vagy PowerPoint képek tartalmát.
2016. december 2. 11:30
Verdikt: innovatív, de nem való mindenkinek. Pont az a trükkös desktop, amit a Microsofttól vártunk.
2016. november 22. 8:30
Vetélytársaitól eltérő módszerrel akarja felépíteni a világ első működő kvantumszámítógépét a Microsoft.
2016. november 18. 11:30
A desktop informatika nem változott túl sokat az utóbbi két évtizedben, a Microsoft nemrég bemutatott Surface Studioja viszont felrázza az állóvizet.
2016. november 16. 8:30
A Microsoft összeállt Elon Musk és Peter Thiel OpenAI projektjével, a szoftvergyártó Azure felhőplatformján futtatnak majd nagyszabású MI-kísérleteket. A cég más kezdeményezésekkel is népszerűsíti az Azure-t.
2016. november 11. 8:30
A Pokémon Go ugyan felvillantja a lehetőséget, az egyébként ínséges tartalomkínálat és persze a magas árak viszont hátráltatják a VR és az AR széles körben történő elterjedését.
2016. november 3. 11:30
A Microsoft a botokban látja a számítástudomány jövőjét. Satya Nadella igazgató szerint a beszélgetés ugyanolyan fontos lesz, mint a grafikus felhasználói felület.
2016. október 30. 10:00
Szinte egyszerre mutatták be au új MacBook Prokat és a Microsoft Studioját. A Microsoft reklámvideója sokkal meggyőzőbbre sikerült.
2016. október 26. 11:30
Egyes források szerint számítógép és okostelefon nélkül működő virtuálisvalóság-headsetet fejleszt a Google, ami nem is annyira VR, hanem átmenet a virtuális és a kiterjesztett valóság között.
Mesterséges intelligencia és gazdasági növekedés
2016. október 26. 8:30
Az Accenture tanulmányt készített a mesterséges intelligencia következő két évtizedéről. Döbbenetes gazdasági potenciált látnak benne, miközben teljesen átalakítja a mindennapokat. Az anyag egyes részei ugyan túl szépek ahhoz, hogy igazak is legyenek, mindenesetre, ha minden menetrend szerint megy, figyelemre méltó fejlődés elébe nézünk. Lakonikusan azért hozzáfűznénk: szinte semmi nem szokott menetrend szerint menni.
2016. október 19. 21:44
A digitális bennszülötteknek is nevezett generáció, vagyis a mai iskolások tagjai között már nem számít kirívónak, ha valaki kódol, programoz a gépen. Ezek a gyerekek azonban előbb tudtak kódolni, mint kézzel írni!
Techóriások versengése a mesterséges intelligenciáért
2016. október 7. 8:30
Keddi hardverbemutatóján a Google egyértelműsítette: beszállt az okostelefon-versengésbe. A 2016 eddigi eredményeit megkoronázó, új hardvereket mozgató asszisztenssel pedig jelezte, hogy mesterségesintelligencia-fejlesztésben jelenleg ő a number one.
2016. október 5. 8:30
A Google saját telefonjaival, a Pixellel és a Pixel XL-lel a szoftver mellett a hardvert is kontrollálni fogja. Így lesz belőle második Apple, de ideje volt.
2016. október 1. 10:00
A Facebook, az Amazon, a Google, az IBM és a Microsoft szövetsége a mesterségesintelligencia-technológiák felvirágoztatása mellett a szakterületről kialakult negatív közvélekedést is meg akarja változtatni.
2016. szeptember 15. 8:30
A techvilágot a szoftver uralja, és mivel a riválisok főként arra összpontosítanak, a designban és hardverben még mindig kiváló Apple elveszítette versenyelőnyét.
2016. szeptember 6. 11:30
Olcsó VR-technológiával vizsgálna a központi idegrendszer betegségeiben szenvedő személyeket két szibériai egyetem. Fejlesztésük ott lehet nagyon hasznos, ahol nem áll rendelkezésre csúcsmodern technológia.
2016. szeptember 5. 11:30
Az MI-kutatások az ember javát szolgálják, és nem a kárát.
2016. augusztus 26. 8:30
Törvényszerűen visszaesett a Pokémon Go népszerűsége. Hiába robbantott óriásit júliusban a Pokémon Go, csak pár hét kellett, s máris lemenő ágban van.
2016. augusztus 16. 11:30
Amerikai kutatók a bőrt vezérlőpulttá, kijelzővé és adattárolóvá alakító egyedi fémtetoválásokat fejlesztenek.
2016. július 21. 11:00
Orángutánoknak fejlesztenek különleges zenei játékot.
Turing-teszt újratöltve
2016. július 21. 8:01
Hétköznapi ismeretekből könnyen következtetünk, kétértelmű mondatok buktatóit ösztönösen érzékeljük. A gépek viszont egyelőre a sötétben tapogatóznak, megoldhatatlan problémákkal szembesülnek, és a statisztika sem segít rajtuk. Csúnyán leszerepeltek a Turing-teszt legújabb változatán.
2016. július 19. 14:00
IT ügyfélszolgálatként működhet a Microsoft kibővített valóság szemüvege. A rá alapuló rendszer ipari létesítmények elleni elektronikus támadások elhárításában segíthet.
Adatvédelem
2016. július 19. 10:13
Egészen elképesztő mértékben hozzáfér a felhasználók adataihoz az e-mailek elolvasásától a számítógépen tárolt fájlok tartalmának megismeréséig a Microsoft legújabb operációs rendszere, a Windows 10. A Mandiner megtudta: a NAIH-nál több magyar felhasználó is panaszt tett, a hatóság ezért adatvédelmi eljárást indított, aminek bírság lehet a vége. Péterfalvi Attila a Mandinernek azt is elárulta, miért kell betartania az amerikai gigacégnek a magyar infotörvényt.
2016. július 8. 8:00
A Microsoft győztesen jöhet ki a botok körüli MI-versengésből.
2016. május 31. 15:50
Az Európai Bizottság új magatartási kódexet adott ki az online gyűlöletbeszéd visszaszorítása érdekében, amelyet olyan cégek is támogatnak, mint a Facebook, a Twitter, a YouTube és a Microsoft. A területért felelős uniós biztos szerint lépni kell, mivel a terroristák a közösségi médiát használják a fiatalok radikalizálására, a rasszista csoportok pedig gyűlöletkeltésre.
Egy Wired-tanulmány margójára
2016. május 25. 8:45
Paradigmaváltás az ember-számítógép viszonyban: a gépi tanulás elterjedésével kevésbé fontos a kódolás, programozás, és a programozó sem érti teljesen saját fejlesztését.
2016. május 23. 15:00
A Chromebookok hamarosan mindent tudni fognak, amit a többi PC is tud. Fel van adva a lecke az Apple-nek és a Microsoftnak.
2016. május 19. 15:03
Kicsit másként, de újra itt a Nokia? A cég akkor sem bukik sokat, ha nem jön be.
2016. május 19. 12:00
A Microsoft különleges technológiája kiválogatásuk előtt megjeleníti a menüket és opciókat.
Csevegő ágensek kontra alkalmazások?
2016. május 13. 9:00
A beszélgető ágensek, a lesajnált fecsegőbotok hosszú utat tettek meg addig, hogy a mostani Microsoft-vezér a jövő ember-gép kommunikációjának kulcsszereplőit látja bennük. Akár az appokat is leválthatnák, de nem fogják, hanem inkább kiegészítik őket. Chatbotok tegnap, ma, holnap.
2016. május 10. 9:00
A Siri-fejlesztők új virtuális asszisztense, a Viv sokkal hatékonyabbnak tűnik elődjénél.
2016. április 15. 15:00
A Microsoft bízik benne, hogy legújabb botja nem bolondul úgy meg, mint a rasszista szövegeket nyomató Tay.
Képes beszámoló a Veletechről
2016. április 10. 11:00
Rengeteg telekommunikációs, mobiltechnológiai és szórakoztató elektronikai újdonságot láthattunk a szombaton rendezett Veletechen.
2016. április 6. 9:00
A Microsoft minden alkalmazásba belepakolna egy botot.
2016. április 4. 12:00
A HoloLens más, mint a többi VR-szemüveg: a kevert valóságban digitális elemekkel kiegészített fizikai környezetünket látjuk.
2016. április 2. 14:00
A Microsoft a galaxis felfedezésére invitál a HoloLense virtuálisvalóság-szemüveggel.
2016. március 31. 12:00
Csillagok háborúja stílusú teleportálás a virtuális gyakorlatban.
2016. március 30. 12:00
Majdnem mindegyik nagy techcég az MI-ben látja az IT jövőjének kulcsát.
2016. március 26. 10:00
Akarod tudni, milyen lesz a jövő informatikája? Íme!
AI
2016. március 24. 19:10
„Bush csinálta 9/11-et, és Hitler jobb munkát végzett volna, mint a majom, aki most van nekünk.” „Halál minden muszlimra!” Ilyen és hasonló beszólásokat posztol a Twitterre a Microsoft mesterséges intelligenciával ellátott chatrobotja.
Steve Mann, a magunkon viselhető gépek atyja
2016. március 7. 9:00
A jellegzetes okos szemüveget hordó Steve Mann találta ki a viselhető számítástechnikát. Most egy kibővített valóság headset körül bábáskodik. Portré korunk egyik leginvenciózusabb kutatójáról, aki egyben médiasztár is.
2016. március 3. 15:00
Virtuális és kibővített valóság térhódításának legújabb állomása a tetszetős Meta 2 sisak.
2016. február 29. 12:02
Pár éve mindent vittek, ma viszont az iPad kivételével kihalóban a tabletek.
2016. február 18. 9:00
Egy seattle-i versenyen közel 800 mesterséges intelligencia próbálkozott az amerikai nyolcadikosok tudományvizsgájával, de mind megbukott.
2016. február 16. 7:17
A Microsoft és a NASA SideKick projektje a kibővített valóságot használja az űrjárművek tervezéséhez.
2016. február 12. 9:23
A Microsoft Fetch! egy fotóról felismeri a kutyákat, milyen fajtába tartoznak.
2016. február 10. 9:21
A The Malware Museumban a régi idők legkártékonyabb vírusait nézhetjük meg, mint egy állatkertben.
2016. február 3. 12:25
Egyre költségesebb az adatközpontok hűtése. A Microsoft különleges, vízalatti alternatívát tesztelt. Elégedettek az eredményekkel.
2016. február 3. 8:56
A redmondi cég étvágya hatalmas, most az MI-vel támogatott Swiftkey került terítékre 250 millióért.
2016. február 3. 7:10
A Microsoft a Super Bowl előtt mutatja be hogyan nézzük a mérkőzéseket majd a jövőben a találmányával.
2016. január 27. 9:33
A redmondi cég híraggregátora meg akarja szorongatni az Apple News és a Flipboard hasonló alkalmazásait.
2016. január 22. 6:49
A Mimicker Alarm játékosan próbál felébreszteni minket.
2016. január 20. 8:49
A Microsoft oktatási célra készült speciális változattal rukkol elő nyáron a népszerű pixeles játékból.
2016. január 18. 11:52
A Microsoft kibővített valóságos szemüvege brutális akkumulátor időt ígér, persze ez majd függ a tényeges alkalmazásoktól is.
VR-pornó
2016. január 18. 11:30
Unos-untalan halljuk: 2016 a virtuális valóság áttörésének éve lesz. Oculus Rift, Samsung Gear, Playstation VR, Vive, Microsoft HoloLens – ami ugyan más –, múlt héten VR-részleget indított a Google, és egyébként is ott a kétdolláros Cardboard, a szegény ember VR-je. A technológia adott, gigacégek álltak be mögéje. De milyen tartalmakat fejlesztenek hozzá? Egyelőre szegényes a választék. Az utóbbi évtizedek technológiatörténete és a jelen próbálkozásai alapján, két területről jöhet a változás: játék és pornó, és a kettő kombinációja.
2016. január 18. 6:55
Ugyan a nem létező virtuális terekben bárhová eljuthatunk, de ehhez a lakásban is kell valamennyi helyet biztosítani.
2016. január 17. 16:00
A Microsoft kutatói új megközelítést használnak az utóbbi évek egyik legnépszerűbb és legelőremutatóbb kutatási területén a gépek eszesedésére szolgáló mélytanulásban.
2016. január 14. 11:00
Kevés technológiát várt úgy a világ, mint 2016-ban a virtuális valóságot. De vajon a virtuális vagy a kibővített valóság lesz a befutó, mik a két megoldás előnyei, miért lehet hasznosabb az utóbbi?
2016. január 8. 13:32
A Samsung nemcsak az otthonunkat, de a ruházatunkat is felokosítja. Egy okosöv még sok mindenre jó lehet.
2016. január 6. 11:13
Van itt minden, mi szem és száj ingere, mégis azt érzi az ember csak parasztvakítást lát. Ezt bizonyítja a virtuális valóság lesz 2016 szlogen is. Lehet ugyan látni szemüvegeket, de az Oculus csak előrendelést ad, árat nem mondanak titokzatosan, a HTC Vive Pre-vel tökéletesítette a cuccát, de majd csak később érhető el. A Sony pedig az év közepén hozza ki a tényleges termékét. Addig marad tehát a fapados Google Cardboard és a Samsung Gear VR már nálunk is kapható megoldása.
Milyen technológiákra figyeljünk oda 2016-ban?
2016. január 4. 11:30
Év vége, év eleje az összegzések és előretekintések ideje: milyen új infokom megoldásokra kaptuk fel a fejünket az óévben, melyek lesznek az újesztendő befutó technológiái? Visszatekintve a 2010 utáni időkre, több ismétlődést látunk, egyesek meteoritként tűntek fel és el, másoktól szinte minden prognózisban vártuk az áttörést, ami a masszív jelenlét ellenére valahogy mégis elmaradt. De mi lesz 2016-ban, milyen újdonságokról mondjuk majd azt, hogy valóban meghatározzák az életünket?
2015. december 30. 15:30
A Google most már inkább Alphabet, szórakoztatók a Csillagok háborúja játékok, megjelent a Microsoft saját tervezésű Surface Book laptopja, itt a Tesla Autopilot és az iPad Pro is – a Mashable szerint ez az öt technológiai esemény emelte 2015-ben az IT-mércét.
2015. december 29. 9:34
A Google nem adja fel, jövőre debütál az új kibővített valóságos szemüvege a Google Glass 2.0. Ugyan hivatalosan még nem jelentették be, de kiszivárogtak róla képek az FCC-től, állítólag már a CES 2016-on be is mutatják a jövő héten.
2015. december 25. 17:37
A Microsoft által nemrég publikált tanulmány a Twitter-botok felhasználókra gyakorolt hatását vizsgálta, hogy hogyan hozza ki belőlük a politikai aktivistát. Konklúzió: az eleve érdeklődőket cselekvésre ösztönzik.
2015. december 24. 12:00
2016 novembere ugyan messze még, de az amerikai elnökválasztással szokás szerint máris rengeteg médium foglalkozik. Technikai feltételeivel kevésbé, pedig a szavazógépek komoly frissítésekre, modernizálásra szorulnak.
2015. december 21. 10:12
Táblagépünket is használhatjuk már asztali gépként vészhelyzetben. Csak egeret és billentyűzetet kell csatlakoztatni hozzá és finomra hangolni a rendszert.
2015. december 13. 15:57
Az új évben egy halom olyan IT dolgot talán kézbe is foghatunk, melyet már a tervezőasztalon és kiállításokon prototípusként is láthattunk. Reménykedni mindig lehet!
2015. december 11. 9:22
December 7. és 13. között rendezik meg a Computer Science Week-et, ezen belül pedig a Kódolás Óráját, a világ legnagyobb informatikai oktatási kezdeményezését. Itt a gyerekeket, tanáraikat és szüleiket szeretnék megismertetni a kódolás alapjaival. December 12-én szombaton az Óbudai Egyetemen várják a kódolás iránt érdeklődő fiatalokat.
2015. december 10. 11:13
A lakosság elöregedése az Európai Unióban, Japánban és az Egyesült Államokban is egyre komolyabb demográfiai probléma. Robotok és más számítógépes technológiák sokat segíthetnek.
2015. december 9. 9:41
Már minden cég az MI-ban látja a jövő megoldásait, hiszen a gépek gyorsan és okosabban tanulnak már, mint 5 éve.
2015. december 7. 9:09
A Microsoft a kevert valóság megoldására vár alkalmazás ötleteket a „Share Your Idea” pályázatán.
2015. december 6. 16:06
2016 a virtuális valóság éve lesz, érdemes megnézni mire is lesz jó majd a dolgos hétköznapokban ez az új trend a játékon és a szórakozáson kívül.
2015. december 6. 14:00
A hosszútávú adattárolás az információs társadalom egyik megoldatlan problémája. Folyamatosan kísérleteznek új megoldásokkal, és úgy tűnik, szintetikus DNS molekulák lehetnek a befutók.
2015. december 3. 13:22
A Microsoft nagy jövőt lát digitális asszisztense üzleti intelligencia megoldásokban való felhasználásában.
2015. december 1. 13:14
A Microsoft a HoloLens kevert valóságos holografikus megoldását az Autodesk cég Fusion 360 platformjával próbálja ipari környezetben kamatoztatni.
2015. november 25. 13:13
A mesterséges intelligenciáról már mindenki hallott, ha máshol nem a Terminátor filmekből ismeri mire készül a Skynet, az emberiség elpusztítására. A gépi terrorista megfelelője akkor a szerencsétlen MI vagy sem. Nézzük a tényeket…
2015. november 22. 8:58
A Volvo a Microsoft HoloLens AR megoldását használja már az autógyártásban, az itt alkalmazott „kevert valóság" munkakörnyezet forradalmasíthatja a gépjárműipart.
2015. november 21. 12:50
A Time magazin össze állította évi szokásos listáját 2015 legfontosabb találmányairól. Van itt minden beszélő játék, intelligens serpenyő, drónparkoló, AR szemüveg, mi szem és száj ingere.
2015. november 17. 9:40
Informatikusból mindenütt hiány van a világon, a Minecraft segítségével próbálja a Microsoft a digitális világot megmenteni a közelgő összeomlástól. Ha nincs programozó, nem lesz ugyanis internet sem nyugdíjas éveinkre.
2015. november 12. 7:16
A Microsoft új érzelmeket kutató mesterséges intelligenciája elől már nincs menekvés, újabb eszközzel támadhatnak az interneten reklámozó marketingesek.
2015. november 9. 12:22
Repülő 3D képpontokkal (adatdrónokkal) folytathatunk interakciókat, és ismerhetünk meg rajtuk keresztül programozgató anyagokat. Virtuális valóság másként.
2015. október 27. 16:04
Az okostelefonnak autózás közben adott hangutasítást követően akár 27 másodpercig nem tudunk teljesen a vezetésre koncentrálni. 27 másodperc három focipálya távolságnak felel meg.
2015. október 21. 16:41
Egy új kamera azt is észreveszi, ha a zöldség, gyümölcs érett, esetleg már rohad a felszín alatt. Amellett, hogy szinte mindent lát, az ára is elfogadható.
2015. október 14. 17:35
A Microsoft a kibővített valóságban látja a jövő nagy üzletét
2015. október 13. 7:31
Múlt hét kedden mutatta be a Microsoft első laptopját a Surface Book-ot, ami ugyan egy hibrid megoldás első pillantásra, a 2 in 1, de belbecsben az Apple termékeit is felülmúlja, hiszen egy erőmű rejtekezik benne.
2015. október 10. 20:15
Aki lemaradt volna a keddi 1 órás Microsoft Windows 10 hardveres bemutatóról, most kaphat róla egy gyorstalpalót. Minden itt van, ami lényeges és a karácsonyfa alá majd be kell szerezni.
2015. október 10. 13:17
A legtöbb infokom óriás igyekszik kihasználni az intelligens adatelemző platformok fejlesztésében rejlő üzleti lehetőségeket. Az Intel nem tartozik közéjük.
2015. március 6. 14:47
Hogyan érzékelik a médiapiac különböző szereplői a két nagy tech-cég hatását az iparágra? Értékelhető-e a két nagy szereplő piaci való tevékenysége versenyjogi ügyként, erőfölénnyel való visszaélésként? A Facebook és a Google európai médiapiacon betöltött szerepének kevéssé egyértelmű aspektusait taglaló cikksorozat második része a fenti kérdésekben igyekszik megteremteni a tisztánlátás lehetőségét.
2014. október 10. 9:45
A Google-lel, a Facebookkal, a Twitterrel és a Microsofttal közösen lépne fel a terrorstiák online propagandája ellen az Európai Unió.
Pózolj elnökkel!
2014. március 1. 9:19
Barack Obama fogadta Árvai Pétert, a Prezi vezérigazgatóját. Az amerikai elnök abból az alkalomból találkozott a Magyarországról indult startup vezetőjével, hogy a cég csatlakozott a ConnectED programhoz.
Irodalom a XXI. században
2013. november 1. 16:26
A Microsoft legújabb kampányában Arany János és Petőfi Sándor levelezéseit felhasználva reklámozza az Office programjait. Ötletes megoldás, Nyáry Krisztián kiegészítéseivel.
2013. szeptember 28. 22:15
Bill Gates, a Microsoft alapítója a napokban elismerte: a CTRL+ALT+DEL billentyűkombinációval hibát követtek el, mivel egy billentyűvel is helyettesíthették volna.
2013. szeptember 12. 13:03
Az Ericsson befejezte a Microsoft közel 13 millió háztartást kiszolgáló IPTV-platformja, a Mediaroom saját tevékenységébe integrálását és ezzel megerősítette világpiaci vezető pozícióját az IP-alapú televíziózásban ‒ tájékoztatta szerdán az Ericsson az MTI-t.
2013. augusztus 24. 14:41
Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség dollármilliókat fizetett több internetes óriáscégnek, hogy készségesen működjön együtt a PRISM elektronikus megfigyelési rendszer programjában, miután egy bírósági cég két évvel ezelőtt alkotmányellenesnek nyilvánította az ügynökség bizonyos tevékenységeit – derül ki egy titkos anyagból, amelyet a brit Guardian tett közzé pénteken.
2013. július 16. 9:29
Míg a hackerek korábban a nagy számítógépes cégeknek kínálták volna fel akár ingyen is a szoftvereikben talált hibákat, napjainkra a szoftverhibák árusítása jövedelmező üzletté vált: a nagy számítógépes cégek mellett kormányok is vevők a „bugokra” – írta hétfőn internetes oldalán a New York Times című amerikai napilap.
2013. június 25. 22:20
A Microsoft egyesíti startupokkal kapcsolatos tevékenységeit. Az új, Microsoft Ventures néven alakuló szervezet tovább viszi a fejlesztési eszközöket kínáló BizSpark, a startup keltető és a Bing Fund befektetési programokat.
Innotrends Hungary 2013
2013. június 12. 15:35
A Millenárison rendezett Innotrends Hungary 2013 konferencián és kiállításon jelentette be Cséfalvay Zoltán, hogy az állam 2,1 milliárdos forrással pályázatot ír ki Technológiai start-up ökoszisztéma építés címmel. A NIH megbízott elnöke, Korányi László az induló, innovatív vállalkozások gazdasági jelentőségéről beszélt.
2013. június 3. 17:39
Hogyan fejlesszünk felhasználók milliói számára is üzembiztos rendszereket? Erről szól a RAMP következő, júliusi rendezvénye.
2013. május 8. 17:27
A Microsoft által fejlesztett androidos alkalmazás a felhasználó egyéb kedvenc alkalmazásain keresztül édesgeti magához az okostelefonozókat.
2013. február 18. 1:59
A windowsos eszközökkel párhuzamosan felső kategóriás androidos táblagépeken is dolgozik a HP.
2013. január 7. 17:01
"Nem reformálta meg a piacot az új Windows, taroltak az olcsó táblagépek, és az Android lett a telefonok ura 2012-ben. A kütyükön túlra tekintve azt látjuk, hogy sorra elbuktak az internet cenzúrázására és a fájlmegosztó szolgáltatások bezárására tett próbálkozások."
2012. december 2. 10:40
Azt értem, hogy elmaradt a várt forgalom, de lássuk be, sokat nem is tettek ezért.
2012. december 2. 10:37
Január 1-jével megszűnik a Ringier és a Microsoft közös hírportálja, az MSN Mai Nap; a mainap.hu címen ezentúl saját tartalom olvasható majd. Márciusra a Hotmail az Outlookba, a Messenger pedig a Skype-ba olvad.
2012. november 29. 11:09
A tavaly óta Microsoft tulajdonban lévő népszerű, videótelefonálást lehetővé tévő Skype csevegőszoftver a legutóbbi frissítésével sokkal jobban kihasználja a táblagépek nagyobb képernyőfelületét.
2012. november 21. 12:17
A Microsoft vezérigazgatója pár jó szót intézett a versenytársakhoz.
2012. november 12. 12:33
Nem ma futottunk bele először a pletykába, hogy a Microsoft az Office névre hallgató irodai programcsomagjával célba vette az Android és iOS platformokat, most viszont a Verge riportere egy screenshothoz is hozzájutott.
2012. november 9. 13:42
A legtöbb piaci szereplőt a technológiai változások érdeklik, a kezünkbe kerülő eszközökkel vagyunk mostanában leginkább elfoglalva.
2012. október 19. 11:04
Kinek kényszer és kinek lehetőség az együttműködés, az üzleti modellek minden eddiginél nagyobb ütemű átalakulása, adaptív fejlődése? Az Internet Hungary konferencián a Ringier, a Microsoft, az Extreme Digital és a Magyar Telekom képviselői vitatták meg a piac jelenlegi és várható helyzetét, a fejlődés lehetőségeivel és korlátaival, az IP, az okostelefonok és a felhők szerepével kapcsolatban.
2012. október 9. 10:12
Több ezer pályázó jelentkezett az NMHH és partnerei által kialakítandó médiaértés-oktató központ névpályázatára. A legjobbakról a közönség dönthet a projekt honlapján.
2012. augusztus 24. 13:03
Huszonöt év után váltott arculatot a Microsoft. A cég szerint most tökéletes az időpont a megújulásra.
2012. július 31. 17:23
A Microsoft Magyarországhoz igazol a UPC korábbi marketingigazgatója, Grósz Judit; valamint a Ciscótól Vass Gábor. A közlés szerint a szoftvercég egyre inkább a digitális kommunikáció integrált vállalatává válna.
2012. július 17. 8:33
Az iOS és android köszöni szépen jól van. Telefon piacon kétpólusú világrend van kialakulóban, ami innovációs szempontból nem túl jó hír.
2012. július 16. 20:43
Bár még hónapokat kell várni a Windows 8 elkészültére, az operációs rendszer béta verziójának terjedése március óta kimutatható a régióban. Magyarországon június első hetében mérték először használatát.
2012. június 27. 12:04
Több mint egymilliárd dollárért vásárolt közösségépítő céget a Microsoft. A cég a Yammer beolvasztásával egyértelműen jelezte: lehetőséget lát a közösségépítő és a cloud computing piacon.
2012. június 21. 9:18
Alig hogy bemutatták, máris lefagyott a Microsoft menő táblagépe, a Surface. Kellemetlen, még az előadót is zavarba hozta.
2012. június 20. 12:19
Hétfő után nem hiszem, hogy az Apple-nek van félnivalója ezen a piacon. A Googlenek és az Androidnak kell elgondolkodnia, hogy mit hozhat számukra a jövő.
2012. június 19. 9:47
Bemutatta saját gyártású tabletjét a Microsoft; a Surface-en a cég következő generációs Windows operációs rendszere fut majd, magnézium borítja, tokja pedig billentyűzetként is funkcionál.

összesen: 132 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 következő utolsó