oktatás

Interjú Dr. Fromann Richárd gamifikáció-kutatóval
2017. május 3. 11:20
A Homo ludensen, örökös játékos énünkön alapuló gamifikáció, azaz a játékosítás a 2010-es évek egyik népszerű vállalati tréning és oktatási módszere. Tavasszal jelent meg a Typotex kiadó gondozásában a terület egyik legismertebb hazai szakértője, Fromann Richárd hiánypótló könyve, a Játékoslét (A gamifikáció világa). A könyv kapcsán beszélgettünk a szerzővel.
2017. március 22. 13:47
2017 áprilisában indítja első közös workshopját a Puli és a Makerspace.hu csapata, ahol játékos formában ismerkedhetnek meg az űrtevékenység világával a 10-14 éves kalandozni vágyó fiatalok.
Tréningek a virtuális valóságban
2017. március 11. 9:00
A virtuális valóság tényleges áttöréséhez minőségi tartalom mellett az alkalmazási területek folyamatos bővülése sem árt. Tréningeken eddig is használták a technológiát, valójában azonban nem aknázták ki a benne rejlő lehetőségeket.
2017. március 3. 11:30
A gépi tanulás és a hatékony ember-számítógép együttműködés sokat segíthet kimagasló teljesítmények abszolválásában.
2017. március 2. 14:30
Elsősorban a szülői felügyeletet és nem a tinik önszabályozását növelik a biztonságukért fejlesztett appok.
eTalon School
2017. február 20. 8:30
Az Etalon vagy pontosan eTalon – mint mérce és mint sok más e kezdőbetűvel ellátott szó– úttörő kezdeményezés, holisztikus megközelítésű budapesti oktatási szakkör. Lényege, hogy 10 és 14 év közötti gyerekek 3D animáción és modellezésen keresztül sajátítsanak el természet- és majd társadalomtudományi fogalmakat. Működőképes alternatíva és figyelemfelkeltő kiegészítő a még mindig tábla-kréta-tankönyv háromságon alapuló hivatalos oktatás mellé.
2017. február 17. 11:30
A 3Doodler nyomtatótollhoz kiadott három csomag egyike robotépítésben segíti a gyerekeket.
Gondolkodom, tehát…?
2016. december 1. 8:30
November 29-én, kedden rendezte a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) jubileumi, tizedik Digitális Esélyegyenlőség (DE!) konferenciáját a Gellért Szállóban. Az előadók teltház előtt beszéltek a jelen és a közeljövő arculatát leginkább meghatározó infokommunikációs technológiáról, a mesterséges intelligenciáról, elágazásairól, hatásairól.
2016. augusztus 18. 14:30
A sorozat második epizódja a mesterséges intelligenciát és lehetséges alkalmazásait mutatja be.
2016. július 8. 11:00
Az egyik legizgalmasabb és legdinamikusabban fejlődő modern technológiával és tudományággal, a 3D nyomtatással ismerkedhetnek meg játékos formában a zánkai Erzsébet Üdülőközpont és Táborban nyaraló gyermekek az idén nyáron. Mindezt az egyre sikeresebb 3D Tech az Iskolákban program keretében.
2016. június 6. 11:45
A 3D nyomtatás eredményesebbé teszi vakok és gyengén látók oktatását.
3DTech az Iskolákban
2016. június 2. 8:01
A 3DTech az Iskolákban program és a most létrejött hármas összefogás célja, hogy 3 éven belül minden magyarországi iskolában legyen 3D nyomtató, amely használata hatékonyan segíti a diákok fejlődését és az oktatás mindennapjainak részét képezi.
2016. május 30. 12:46
Három magyar diáklány saját fejlesztésű játékkal hívja fel a figyelmet a programozás világát jellemző nemi sztereotípiákra.
Egy Wired-tanulmány margójára
2016. május 25. 8:45
Paradigmaváltás az ember-számítógép viszonyban: a gépi tanulás elterjedésével kevésbé fontos a kódolás, programozás, és a programozó sem érti teljesen saját fejlesztését.
2016. május 4. 12:00
Kidobott számítógépeket és más elektronikus alkatrészeket 3D nyomtatókként és robotokként hasznosítanak újra Togóban.
2016. április 30. 9:00
Buddhizmus és infokom: robotszerzetes okítja Buddha tanaira egy kínai templom látogatóit.
2016. április 22. 9:00
A Minecraft ugyanaz a mai gyerekeknek, mint volt a Commodore 64 az 1970-es és 1980-asben felnövő nemzedéknek.
2016. április 21. 12:00
A gyerekek nemcsak nyomtathatnak rajta, de össze is szerelhetik a kínai MagiTools printert.
2016. április 19. 12:00
Két amerikai kutató a Star Trek filmekben és sorozatokban megcsodált holodekk-szerű eszközben látja az oktatás középtávú, 2041 körüli jövőjét.
2016. április 6. 12:00
Virtuális valóság, anatómia és divat különös kombinációja egy póló, amivel testünkbe leshetünk.
2016. április 2. 10:00
A 3D nyomtatás egyik meghatározó hazai szereplője, a FreeDee Printing Solutions célja, hogy az ország összes oktatási intézményébe eljusson a technológia.
2016. március 20. 12:00
Gyerekeket segít a tanulásban egy szórakoztató küllemű robot.
2016. március 11. 12:52
Magyarországon nem terjedhet el a Mozai Kiadó fejlesztése, a mozaBook, mivel nincsen szabad tankönyvválasztás. Pedig a termék döntős lett a londoni oktatási kiállítás versenyén.
2016. március 4. 12:40
Hatalmas hiány van itthon informatikusból: a kormányzat részére készített tanulmány alapján 22 ezer informatikust tudnának felvenni a hazai cégek, és az IT-iparág fejlődése miatt ez a szám csak nőni fog.
2016. február 25. 14:09
A szórakoztató küllemű Vortex robot hozhatja meg a gyerekek kedvét a tudományhoz, technológiához, matekhoz és a mérnöki tevékenységhez.
2016. február 24. 9:00
Bronxban eldöntötték, hogy 2025-ig minden diák informatikaoktatásban részesül, és a lehető legtöbb megtanul kódolni.
2016. február 17. 10:53
Az oktatás és a valóság soha nem követi egymást hazánkban, valahogy aszinkronban vannak és voltak mindig. Ugyan a gyerekek már okostelefonokkal rendelkeznek, de az informatika órán a Turbo Pascal a tananyag és az Office 2007, a közösségi média és egyéb kortárs gyakorlatok, mint a 3D nyomtatás csak a YouTube-on elérhető egy mezei általános iskolában. Üdítő példa, hogy Kisvárdán megnyílt a Szent László Katolikus Középiskolában az első 3D alkotó központ. De mire is jó egy iskolában 2016 itc slágere és hogyan lehet tanítani?
2016. február 16. 10:59
A 3D nyomtatás elterjedését több tényező, például a gépek ára és üzemeltetésük hátráltatja. A technológia hazai áttörését az ipari alkalmazások mellett az oktzatás hozhatja el.
2016. február 13. 13:13
Vint Cerf, a Google netguruja, az internet egyik alapító atyja, megalkotásában kulcsszerepet töltött be, az azt meghatározó protokollkészlet is az ő nevéhez fűződik.
2016. február 13. 13:13
Vint Cerf, a Google netguruja, az internet egyik alapító atyja, megalkotásában kulcsszerepet töltött be, az azt meghatározó protokollkészlet is az ő nevéhez fűződik.
2016. február 8. 17:00
Különleges 3D nyomtatásversenyt hirdetett egy dél-karolinai iskola: a résztvevőknek műkezet, műkart kell tervezni, printelni.
2016. február 5. 16:37
A BETT 2016 kiállítás egyik kulcsüzenete, hogy a tanulók nem csupán fogyasztói a tananyagnak, hanem aktív tartalomkészítők és tevékeny részesei a globális tudás bővítésének. Az IVSZ a kormányzati delegáció számára állított össze szakmai programot.
2016. január 31. 15:50
A Life of Rome MMORPG VR változatban is bemutatja, milyen volt az élet a Római Birodalomban.
2016. január 20. 8:49
A Microsoft oktatási célra készült speciális változattal rukkol elő nyáron a népszerű pixeles játékból.
2016. január 15. 15:30
A közelmúltban egyre több fejlesztő, cég ébredt rá, hogy 3D nyomtatással olcsó és jó minőségű művégtagok készíthetők. A legújabbal akár a robotika alapjait is elsajátíthatja a felhasználó.
2016. január 7. 17:00
Hogyan sajátítsák el a legkisebbek a programozás művészetét? Például hernyórobottól játékos formában.
2016. január 7. 12:00
Az érzelmi számítások az informatika egyik legizgalmasabb, az ember-gép interakció és a mesterséges intelligencia jövője miatt is kulcsfontosságú területe. Az oktatásban, depresszió kezelésében és orvosi diagnózisok felállításában egyaránt fontos szerepet játszhat.
2016. január 6. 9:22
A LEGO bemutatta a WeDo 2.0 új robotos építőjátékát, amit gyerekeknek szán, hogy már korán megkedveljék a programozást és az informatikát.
2015. december 22. 9:41
A Google is készül az ünnepekre, a Spotlight Stories történeteket mesél el 360 fokos videóval megtámogatva.
2015. december 14. 15:00
Francia kutatók a Wikipédia találatait rangsoroló algoritmus alapján állapították meg, hogy a Cambridge, az Oxford, a Harvard, a Columbia és a Princeton a földkerekség öt legbefolyásosabb felsőoktatási intézménye.
2015. december 14. 7:38
Ha sikeresen felépítettünk egy robotot a LEGO Mindstormban, még karácsonykor is hasznosíthatjuk. A EV Icer készlet az oktatásra helyezi a hangsúlyt, játékosan tanít és szórakoztat.
2015. december 11. 9:22
December 7. és 13. között rendezik meg a Computer Science Week-et, ezen belül pedig a Kódolás Óráját, a világ legnagyobb informatikai oktatási kezdeményezését. Itt a gyerekeket, tanáraikat és szüleiket szeretnék megismertetni a kódolás alapjaival. December 12-én szombaton az Óbudai Egyetemen várják a kódolás iránt érdeklődő fiatalokat.
2015. december 10. 12:20
A YouTube sem maradhat ki a sorból, ha már a Facebook kitolta már a maga algoritmusa alapján megörökített saját 2015-jét. Mindenki benne van, aki számít a videózás terén, de sajnos Follow Anna nem került bele a magyarok nagy bánatára. Mindenesetre a szórakozás mellett a digitális videók már az iskolatévét is helyettesítik az oktatásban.
2015. december 10. 9:33
Az Apple új a Madison Avenue-n lévő New York-i boltjában szerdán rendhagyó informatika órát tartottak, amikor váratlanul megjelent az almás cég ikonikus vezérigazgatója Tim Cook is.
2015. december 7. 11:08
A magyar fejlesztésű GeoGebra-alapú digitális tananyag igazi hungaricum, amire büszkék lehetünk. A Geomatech és hasonszőrű társai jövőjét viszont számos tényező befolyásolja, a további digitális tananyagok fejlesztése és támogatása és az iskolák és a tanulók okoseszközökkel való megfelelő ellátottsága. Pedig a tanulás élmény is lehetne!
2015. december 6. 16:06
2016 a virtuális valóság éve lesz, érdemes megnézni mire is lesz jó majd a dolgos hétköznapokban ez az új trend a játékon és a szórakozáson kívül.
2015. december 5. 9:06
Japán kutatók kifejlesztették az érinthető hologramot, a Fairy Lights-ot meg is érinthetjük, nemcsak láthatjuk.
A videojátékok jövője
2015. december 4. 11:30
Napjaink csúcstechnológiáit gyakran fejlesztik játékokra, vagy játékokon kísérletezik ki. Az infokom egyik leggyorsabban fejlődő területe megváltoztatta a hétköznapi létet, átjárhatóvá tette valóság és virtualitás határait. Merre fejlődik a videojáték, mi várható az évtized végén és 2030-ban?
2015. december 4. 7:38
A The Farm 51 lengyel videojáték stúdió a virtuális segítségével mutatja meg hogyan néz ki ma az ukrán város és környéke.
2015. december 3. 12:00
Japán kutatók célja, hogy 2021-re mesterségesintelligencia-program is teljesítse az ország legelitebb felsőoktatási intézménye, a Tokió Egyetem felvételi követelményrendszerét.
2015. november 22. 14:00
Megtanulnak-e a gyerekek tanár és osztályterem nélkül, tableten, intelligens szoftverrel és egymást segítve írni, olvasni és számolni?
2015. november 21. 8:51
Az idő viszonylagosságát és a Föld 4,5 billió éves fejlődését mutatja be a Business Insider videója, az emberiség sajnos ezen az idővonalon csak nyomokban szerepel.
2015. november 20. 15:16
Az amerikai lányok kevesebb elhivatottságot éreznek magukban az informatika iránt, mint a fiúk – mutatta ki egy Gallup-felmérés. A negatív számokban szerepet játszhat a közvéleményben kialakult tudóskép is.
2015. november 16. 9:30
A pi-top csapata álmodott egy nagyot és a Rapsberry Piből készített laptop után most egy asztali gépet is összeraktak a miniszámítógépből a programozás és a barkácsolást kedvelő népnek.
2015. november 14. 17:49
A Csillagok háborúja főszereplői tanítják gyerekeknek a kódolás művészetét, és közben a játékfejlesztés rejtelmeibe is beavatják őket.
2015. november 9. 7:39
A Linden Lab 3D virtuális közösségi terét már sokan temették, pedig havi 900 ezer felhasználójával már magasabb a GPD-je, mint Tongának.
2015. november 7. 9:11
Az emberi test a teremtés egyik nagy csodája. Felépítése, szerveinek működése, azok a folyamatok, melyek mélyébe rejtve játszódnak le, ezek a kérdések mindenkit foglalkoztatnak. Érdemes megnézni tehát mit is tud ez az isteni gépezet.
2015. október 31. 14:28
Az unalmas és száraz kémiát a Minecraft digitális legóval végre könnyedén és játékosan lehet tanulni.
2015. október 29. 18:08
Stanfordi kutatók megállapították, hogy a nem megfelelő tananyagok és a diákok elzártsága miatt a sok résztvevő ellenére kevesen fejezik be a tömeges oktatási tanfolyamokat.
2015. október 26. 16:02
Salman Khan iskolájában szakítanak mindennel, ami a tanulók kreativitását gátolná. Nincsenek osztályok, számonkérés, sem házi feladat és megkötöttség, csak a nebulók kreativitása a fontos.
2015. október 20. 19:27
Az október 12-én megnyílt 3D Akadémia pozitív nemzetközi fogadtatását szemlélteti a 3D nyomtatás egyik vezető oldalának írása.
2015. október 19. 20:31
Susan Wojcicki, a YouTube ügyvezető igazgatója teljesen ledöbbent, amikor tízéves lánya néhány éve közölte vele, hogy utálja a számítógépeket.
2015. október 18. 12:58
Egy kenyai projekt a legelmaradottabb országrészek iskoláiba is el akarja vinni az internetkapcsolatot és az online oktatási eszközöket.
2015. október 12. 20:07
Ma délután megnyílt Magyarország első 3D nyomtatótechnológiai oktatóterme, a 3D Akadémia.
2015. október 9. 9:22
Az infokommunikációs technológiák fejlődése miatt alapvetően változott meg az 1990-es évek végén születettek világlátása, gondolkodása, készségei és kompetenciái, erre a kihívásra pedig a jelenlegi oktatási modell egyelőre még keresi a válaszokat.

összesen: 65 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 következő utolsó