Petőfi, a márkanév

„Ki tehát a Petőfi-vers tükrében, jobbikos értelemben a nép? Az, amelyik harcos ellenállóként, a tettek áhított mezejére lépve végre »fölkel és nem kér, de vesz, ragad«? Vagy a nép metaforája volna az a versbeli kéz, mely ugyan nem tulajdonosa a bányának, mégis ő az, aki »a földet kihányja, amíg feltűnik az arany ere...«? Esetleg az alkotmány rózsájából nem, csak annak tövisében részesülők? Persze e képeket könnyedén fordíthatjuk némi nagyvonalúsággal a jelenbe: az ellenfél ma az uralkodó, de tunya nemesi elit helyett a hatalmat birtokló, semmirekellő politikus; a bánya most a külföldi multi kezében van, és az egymás közt mutyizó, adókerülő gazdasági elitnél a jog.

Petőfi valóban mozgósít, ha kellőképpen hozzáigazítjuk »nép« fogalmunkat. Azaz elsősorban nem a »magyar« értelmében használjuk a kifejezést, hanem az alávetett, kiszolgáltatott szociális helyzetet tesszük meg közös alapjául. Tekintettel arra, amit a Jobbik szavazóbázisának társadalmi összetételéről mondanak a kutatások, nem is járunk messze a versbéli Dózsa Györgytől. (Egy kis bökkenő: a »mi Sándorunk« nem számolhatott azzal, hogy 150 év múlva félmilliónál is több cigány származású magyar is részese lesz a »nép«-nek - őket azonban jelenkori ifjú követői nem biztos, hogy szívesen sorolnának magukkal együvé.)”