Totális kudarc

2011. május 15. 09:06

Az Orbán-éra gazdaságpolitikája nem egyszerűen olyan tévedések sorozata, amelyek korrekciókkal orvosolhatók, hanem totális kudarc.

2011. május 15. 09:06
„Ferge Zsuzsa arra figyelmeztet, hogy mindazok az intézkedések, amelyek a Széll Kálmán Tervből és azzal szoros összefüggésben a konvergencia-programból egyáltalán megismerhetők, a közeljövőben mintegy hárommillió, már most szegénységben, illetve a szegénységi küszöb alatt élő embert fenyegetnek további huszonöt százalékos jövedelemcsökkenéssel. 

Ez felfoghatatlan fejlemény: több, mint szociális krízis; tömegek számára a teljes életképtelenséget jelenti. És nyilvánvalóan arra vall, hogy az Orbán-éra gazdaságpolitikája nem egyszerűen olyan tévedések sorozata, amelyek kisebb-nagyobb korrekciókkal orvosolhatók, hanem totális kudarc. Az erőpolitikának mindenben alárendelt, voluntarista világszemlélet csődje, amit persze nem képesek beismerni, hiszen ha megtennék, egész »forradalmi« társadalomfilozófiájukat kellene temetniük.

És szemmel látható, hogy nincs helyette másik. Egy kiüresedett hatalomtechnikai koncepciót kellene felváltani kiérlelt társadalmi konszenzussal; egyszersmind megértve végre, hogy a felső középosztály támogatását nem lehet a már amúgy is leszakadtak további sarcolásából fedezni. Mi több, az alkalmazotti alsó és középrétegek, a közszolgálatban dolgozók kiszolgáltatottságának növelésével sem. Magyarországon a jómód persze igencsak relatív, de ahhoz kétség sem férhet, hogy a tehetősek vagy az akárcsak viszonylagos anyagi biztonságban lévők egyre inkább érzékelik, hogyan süllyed körülöttük minden: és nekik sem érdekük, hogy a nyomorgók növekvő többségének »közegében« éljenek a kapott előnyökkel.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hátakkor
2011. május 15. 20:24
A totális kudarc mértékegysége: 1 Mészaros Tamás
beflower
2011. május 15. 17:56
A válság azokban az országokban okozott a legnagyobb problémát, ahol szocialista előtag van a hatalmon levő párt nevében! Lásd: Görög /Az apukát felül múlta fiacskája/, Portugália, Írország, Spanyolo. EZ A szociáldemokrácia!
marós
2011. május 15. 16:53
Az új kormány eredményei már most jobbak, mint a maszop érában voltak. Ne hazudjatok, ne lázítsatok, ne szívjátok a nemzet vérét ti bbüdös patkányok.
Arivistus
2011. május 15. 12:32
Az a gondom az írással, hogy nem említi meg pontosan milyen intézkedések azok amelyektől fél. Úgy lehetne vele értelmesen vitatkozni, hogy azoktól az intézkedésektől tényleg félni kell-e, vagy mégsem, illetve ha félni kell akkor megér-e ennyit, hogy az országot kirántsuk az adósságspirálból, stb, stb... De ő semmi konkrétumot nem mond, a forráshelyen annyival van több infó, hogy az "Az IMF és a Valutaalap" (én eddig azt hittem hogy ez a két dolog ugyanaz:-) szkeptikus a magyar jövőt illetően. Szóval ez így csak arra jó, hogy meglegyen a napi gyűlöletadagja a ballib gyűlölet-függőknek. Semmi konkrétumot nem tartalmaz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!