Hol rontottuk el?

2012. január 24. 18:54

Jelenleg mintegy hatvanezer hektáron folyik hazánkban szőlőtermesztés, ami nagyon kevés ahhoz, hogy tömegborokat állítsunk elő.

2012. január 24. 18:54
Márkus György
Művelt alkoholista

„Ha Magyarország borkészítésére gondolok, akkor valamikor el kellett volna döntenünk, hogy milyen borokat akarunk készíteni: tömeget vagy termőhelyit. A 90-es évek elején ez tényleg korainak tűnt, de ma már ez tisztán látszik, hogy határoznunk kellett volna. Ha jól tudom, jelenleg mintegy hatvanezer hektáron folyik szőlőtermesztés, ami nagyon kevés ahhoz, hogy tömegborokat állítsunk elő. Így a termőhelyi irányába lenne tanácsos elmenni.

Mi a véleményed a magyar borászatok fajtaválasztásáról?

A szőlőfajták megválasztása szintén kardinális pont. A világ legkiválóbb borvidékein - és itt Bordeaux-t, Burgundiát, Champagne-t és Tokajt értem – lényegében két-három szőlőfajtát termesztenek. Pedig lenne hely Bordeaux-ban is, hogy az adott százezer hektáron, amely lassan kétszer akkora, mint hazánk összes szőlőterülete együtt véve, még néhány fajtával eljátszadozzanak. Ha hasonlóan komoly megítélésben szeretnénk részesülni, akkor követnünk kellene ezt az irányt. Nincs olyan termőhely, amely 20-30-40 szőlőfajtával is képes kiválót nyújtani. Ugyanazon a borvidéken, bármennyire is szeretnénk hinni, valójában nem érzi jól magát a cabernet sauvignon és a pinot noir is. Mellesleg, 20-30 fajta termesztése borzasztó mennyiségű munkát ró a birtokra. Ennyi szőlőfajta makulátlan megismerése, termesztése, betakarítása, vinifikálása - akár időben is - szinte megoldhatatlan feladat.

Te nagyobb szerepet szánnál a hagyományos fajtáinknak?

Több nagyon komoly, világhírű szakíróval beszélgettem a magyar borokról. Mindenki azt sugallta, hogy csak a – mondjuk így – hazai fajtáinkkal lehetünk sikeresek a világ piacain. Itt előszeretettel emlegették a kadarkát és a kékfrankost, illetve a furmintot, a hárslevelűt. Senki sem kíváncsi a 84273-ik merlot-ra, ami abban az évben a világon megszületett. A vinexpós tapasztalatok is ezt igazolják. Az érdeklődők majdnem 100 százaléka magyar fajtát szeretne kóstolni. Itt visszanyúlok ahhoz a történethez, amelyet a beszélgetés elején elmeséltem. Nagyon tanulságos, hiszen aki lát, az tudja, hogy ebben minden benne van.

Legfőképpen az, hogy nincs image, nincs összerakva vagy nem ismerik a külföldiek a borvidék történelmét, nincs meg az a besorolási rendszer, ami támpontot nyújtana, igazolná és kifejezné azt, hogy miért is kerül ez a bor ennyibe. Úgy érzem, jelen állapotban a külföld borainkra, mint árkategóriára tekint. Ha olcsón adod, megveszem, ha nem, akkor megyek tovább. Csak nagyon nagyon keveseknek adatott meg a siker, sok esetben az sem felhőtlenül. Az angol története aláhúzza, hogy tömegtermelésre nem szakosodhatunk, mivel máshol ezt jobban és főleg jelentősen olcsóbban csinálják. Tehát csak egyetlen járható út marad: a helyi fajtákból készített termőhelyi bor. Mondanom sem kell, hogy Tokaj ebben is a többi borvidékünk előtt áll, de Somló is jó úton halad, komoly jövője lehet.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
RAMBO
2012. január 25. 08:31
http://szolo.blog.hu/2012/01/22/gondolatok_a_hazi_bor
korona
2012. január 25. 04:45
ElTopo! Várom leveledet az Outlookra!
korona
2012. január 24. 21:14
Alkohol fogyasztása, legyen az könnyed rozé vagy nehéz mediterrán sötétvörös bor, ÉRTELMETLEN, hacsak az illetők nem marhaságok előidézésére szánják. NINCS ÉRTELME! Boldogságot, ha ad, százszorosan veszi majd reggel vissza. Ami értelmetlen, az BUTASÁG. Gondoljatok majd rám, ha másnaposan, lealázva önmagatok által, megpróbáltok újra emberszerűvé változni! Jót akarok Mindannyiatoknak, nem rosszat !!!
korona
2012. január 24. 20:33
Nem estem át semilyen elvonókúrán, hanem egyszerűen magam rájöttem arra, hogy az alkohol FELESLEGES (és drága). Kérlek beneteket, gondolkodjatok el viselkedéseteken, gondolkodjatok el, hogy az elérhetetlen vágy vajon elérhető lesz-e, ha lerészegedtek? Válaszolok: NEM! Hanem még sivárabb, rosszabb világra fogtok kijózanodni és nemhogy jobb lett, hanem - mivel bohócként viselkedtetek, összevissza beszéltetek mindenféle hülyeségeket - még kilátástalanabb lesz a holnapután! Kedves Barátaim! Óvakodjatok az alkoholtól, annak minden formájától, és gondolkodjatok el, hogy kinek kell egy részeges disznó? Senkinek. Emlékezzetek írásomra, akkor, amikor helyzetbe fogtok kerülni, de előbb is, míg teljesen józanok vagytok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!