Ahogy azt Angelina elképzeli

„Angelina Jolie a mélyvízbe ugrott fejest. Elsőfilmes rendezőként saját forgatókönyvéből dolgozott, ráadásul egy olyan történetet mesélt el, amelyhez semmilyen személyes köze nincsen, nem hordozza a zsigereiben, hanem csak empatikus emberjogi amazonként figyelt fel rá. Hollywoodban éveket szokás dolgozni egy könyvön, az övéből ripsz-ropsz film lett. És bármilyen jószándékkal közelít is egy balkáni történethez, az ő amerikai naivitása mindenen átüt, és disszonanciát idéz elő a történet és a történetmesélő között.

A mesélő valahogy úgy képzeli, elmondhat egy történetet másodkézből, vagyis úgy, hogy ő is csak másoktól hallotta. »Képzeljétek, milyen a háború« - mondja, de ő is csak elképzelni tudja. Hatalmas empátiával, sok-sok történettel a tarsolyában, de azokkal a nagy, rácsodálkozó szemekkel, amik ilyen szörnyűséget még sosem láttak. (...)

Jolie nem finomkodik a háború ábrázolásával kapcsolatban, vállalja a kemény helyzeteket. Meghal a gyermekét féltő szülő, és meghal egy gyerek is. De amikor például Alja hosszú idő után találkozik a nővérével, akinek közben megölték a gyerekét, meglepő módon nem az anya szól Jolie-ból, hanem a hollywoodi filmes. Ahelyett, hogy a kisbabáját gyászoló nővér katatón arcáról olvasná le Alja, mi történt, a testvér hideg szavakkal meséli el a tragédiát, aztán még ő vigasztalja Alját. Teljesen hiteltelen.”