Kubrick egykor nagy botrányt kavart, képi világában, gondolataiban ma is izgalmas mesterműve akaratán kívül „zsánert” teremtett.
„Az idei cannes-i filmfesztiválon mutatták be a Stanley Kubrick rendezésében éppen negyven évvel ezelőtt készült kultikus Clockwork Orange digitálisan felújított változatát. A bronxi születésű, tizenkét éve elhunyt, 1962-tõl Nagy Britanniában alkotó direktor többek között a hatás kedvéért fekete-fehérben készült, elsõ világháborús drámát feldolgozó munkájáról (A dicsõség ösvényei, 1957), a Nabokov botrányt kavaró regényéből készült Lolitáról (1962), és olyan, műfajukat megújító darabokról híres, mint a sci-fi területén az 2001: Űrodüsszeia (1968) és a thrillerek között a Ragyogás Stephen King-adaptációja (1980). A röviddel halála után bemutatott, a New York-i felső tízezer szexuális rituáléit mozivászonra vivő Tágra zárt szemek (1999) is revelációnak számított. Az 1971-ben forgatott, amúgy az első Dolby-technikával készült filmet a számítógéppel feljavított változaton túl a fesztivál után Blu-Rayen is piacra dobták, számos dokumentációval és a főszereplő visszaemlékezésével kiegészítve.
A semmi felé
Kubrick egykor nagy botrányt kavart, képi világában, gondolataiban ma is izgalmas mesterműve akaratán kívül »zsánert« teremtett, méghozzá a hamis társadalmi béke ellen az erőszak elszabadításával lázadókról szóló renitens-mozit. Míg a műfajkreáló ellentmondásos nyitódarabot a morális krízis elmélyítésével vádolták, addig David Fincher Harcosok klubja című ’99-es kultfilmjét bombaszakértői ismeretek terjesztésével gyanúsították meg. Az áramlat legújabb darabja, a Franciaországban 2010-ben bemutatott, hozzánk idén tavasszal a Titanic Filmfesztivál révén eljutó Eljő a napunkhoz pedig a totális nihilizmus kétes híre tapad.
Az mindhárom filmnek kijár, hogy a tömegtársadalom és az agresszió metszéspontjáról szóló képkockáik valójában felelőtlenül dicsőítik az antiszociális viselkedést, arra biztatva egyeseket, hogy az állami erőszak-monopóliumból jókora szeletet sajátítsanak ki, és azt fordítsák polgártársaik ellen. Ha az eltúlzott kritikákat megfogalmazó vészmadarak károgásától és a jobbára értetlenség szülte fanyalgástól eltekintünk is, annyi minden bizonnyal kijelenthető, hogy amint a renitensekről szóló filmek egyre valósághűbben ábrázolják a társadalmi környezetet, úgy állítanak történetük középpontjába erkölcsileg egyre üresebb és szétesettebb személyiségeket. Az elárult bandavezér, a hasadt lelkű civilizáció-ellenes sejt-alapító és a két beteglelkű ámokfutó végső soron egy válságba jutott társadalom elleni lázadás válságát mutatja be.”
A színész szigorúan nézni most is nagyon tud, és a tőle megszokott széles gesztusok sem maradnak el, de a végtelenül pongyolán megírt Az utolsó vadászatot ő sem tudja megmenteni. A Cinegón látható westerndráma az amerikai történelem egyik súlyos bűnéről beszél.
Minden búcsúzás, minden temetés tulajdonképpen rólunk szól, akik még élünk.
A vandáloknak május közepéig meg kell jelenniük a bíróságon.
A történet egy iraki háborús misszióban kudarcot valló katonáról, Győrbíró Zsolt alezredesről szól.
„Ha Isten megsebez, azzal közelebb szólít magához.”
Bár a színésznő a távozásáról beszélt, a színház közölte: Határozatlan idejű munkaszerződéssel rendelkezik, mely a mai napig nem került megszüntetésre és felmondásra.
A tanulmányból azt vonta le a szerző, hogy a „populisták” nem tudnak gazdaságilag eredményesek lenni, mert a nacionalizmus és protekcionizmus bezárkózással jár.
