Ha nem turnézol, éhen halsz, ez van

2012. augusztus 01. 12:28

Az a nagy büdös igazság, hogy a lemezeladások egyszerűen megszűntek, és másból nincs bevételünk. A kilencvenes években a CD eladások után járó pénz volt a fő bevételi forrás, mára a koncertezés vált azzá. Interjú.

2012. augusztus 01. 12:28
Apocalyptica
Index

„Miért kezdtetek el metált játszani csellón? Untátok a klasszikus zenét?

Eiccával, a zenekar másik alapító tagjával nagyon régóta ismerjük egymást. Nem vagyunk egy korosztály, amikor én a Sibelius akadémiára jártam, ő a tinicsoportban volt. Nagyon tehetséges zenész volt már akkor is. Összehaverkodtunk és egyszer szólt, hogy áthangszerelt pár Metallica-, Sepultura- és Pantera-nótát, van-e kedvem eljátszani őket. Két másik csellistával együtt előadtunk három számot a Ride the Lightning című Metallica-albumról, amivel váratlanul nagy sikert arattunk, a pályatársainknak nagyon bejött a dolog.

Zenetáborokban, iskolai bulikban léptünk fel, és nem hittük volna, hogy ebből lesz valami, de nem is foglalkoztunk ezzel, örömzene volt, semmi több. Vagy két évvel később, 1995-ben egy helyi metálfesztiválon léptünk fel, ahol egy független kiadó menedzsere is ott volt, és a buli után megkérdezte, nem akarunk-e lemezt kiadni. Azt hittük viccel, ki az istent érdekelne Metallica csellón, ugye. Az ő pénze, gondoltuk, projektnek érdekes, vegyük fel az albumot. Ez lett az Apocalyptica Plays Metallica by Four Cellos, ami 1996-ban jelent meg, először csak párezer példányban, úgy voltunk vele, hogy játszunk még vagy öt koncertet és kész, ennyi volt. (...)

Mennyit koncerteztek egy évben?

Változó, de úgy hat-hét hónapot általában igen. Az a nagy büdös igazság, hogy a lemezeladások egyszerűen megszűntek, és másból nincs bevételünk. A kilencvenes években a CD eladások után járó pénz volt a fő bevételi forrás, mára a koncertezés vált azzá. Ha nem turnézol, éhen halsz, ez van.

És a digitális letöltések? iTunes?

Menj fel az iTiunes-ra, és mondd meg, mit látsz a kiemelt ajánlatok között vagy a listákon. Látod az Apocalypticát? Nem. A kisebb kiadók nem tudnak lépést tartani a multikkal, ez van.

Annak idején négy csellista alkotta a zenekart, aztán jött egy dobos, egy csellóval most kevesebb van, viszont van énekes. Hova tart a zenekar?

Nem tudom. Soha nem terveztünk meg egyetlen lépést sem, nem így működünk. Organikus változások voltak ezek, amikor úgy éreztük, hogy kell egy dobos, lett egy. Hogy milyen lesz a következő lemez, azt nem tudjuk még, nem foglalkozunk még vele.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szigno57
2012. augusztus 01. 22:02
Mi tagadás, lassan a helyére kerülnek a dolgok. Minden érdem szerint. Most lehet szidni, hogy ez is szellemi tulajdon, de valahogy aránytalanul nagyot hasítottak idáig. Most legalább kiderül ki mennyit ér. Mi is elmegyünk naponta dolgozni, és nem egy nagylemezből élünk életünk végéig, mint ez dívott idáig. Aki pedig letett valamit az asztalra, az ezután sem fog éhen halni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!