Fillérekért nem eladó a nevünk, az biztos

2012. szeptember 27. 15:31

A szerb szövetség nyílt kártyákkal játszik, és korrektül jár el. Az élsport pedig a pénzről szól elsősorban, úgyhogy megértem a versenyzőket is. Interjú.

2012. szeptember 27. 15:31
Horváth Gábor
Horváth Gábor
hvg.hu

„Mit szólsz a napokban felmerült »elvándorlásokhoz«? Hogy Szerbia befogadni készül Janics Natasát és Benedek Dalmát?

Nem tudom. Tényleg. Amennyit hallottam erről, az alapján annyi a véleményem, hogy a szerb szövetség nyílt kártyákkal játszik, és korrektül jár el az egész ügy folyamán. Az élsport pedig a pénzről szól elsősorban, úgyhogy megértem a versenyzőket is. (...)

Akkor most eljön a Kánaán. A Honvédé lett a legeredményesebb kajak-kenu szakosztály az olimpián.

Kajak-kenuban az elmúlt negyven évben mi adtuk a bajnokok hetven százalékát. A rendszerváltás óta fő szponzorunk a T-Mobile, akkor még »nullahathatvanas« volt. Most azonban csökkent a támogatás, már az idei is kevesebb volt, a további együttműködésünk pedig bizonytalan. Névadó szponzorról van szó, azaz az egyik legfőbb forrásunk hiányzik egyelőre, nem tudjuk, marad-e jövőre a támogatás. Bizakodom, de semmilyen tény nincsen. Remény van.

hvg.hu: Ha a T-Mobile kiszállna, akkor másik névadó szponzor kell. Menni fog?

Horváth Gábor: Reméljük, hogy kitartanak mellettünk. Ha mégsem, akkor kell helyettük más. Fillérekért nem eladó a nevünk, az biztos. Nekem muszáj felmérnem azonban, hogy ki jöhet számításba. (...)

Milyen források vannak még a klub életben tartására?

Az »olimpiai műhelytámogatás«, amit az államtól kapunk. Nekünk az idén tizenhárom millió-négyszázezer forint. Na most, ez a pénz most jött meg, az olimpia után. Nonszensz. Ebből kellene a műhelyt fenntartani, fejleszteni, forgatni a klubban.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
trust
2012. szeptember 28. 07:20
Igazat adok az előttem szólóknak, de azért egy dolgot másképpen gondolok. Janics, aki 2004-ben felvette a magyar állampolgárságot, most fogja magát és elhúz. Amit eddig teljesített, megfizette a magyar nép, tehát szerintem a havi kiegészítést nem adnám neki. Mert vajon miért járna neki?
states
2012. szeptember 28. 03:41
Janics túl van a csúcson, ez látszott Londonban, azzal, hogy Szerbiában folytatja, ahol nincsenek meg azok a szakmai feltételek, mint nálunk, pedig alighanem végképp búcsút mondhat az aranyesőnek. Úgy hogy menjen isten hírével.
Big Zoli
2012. szeptember 27. 21:05
Ki a faszt érdekel? Volt egy csaj, Natasa JANIC..., VÓT' azt elment. Ennyi.
stüszivadász
2012. szeptember 27. 19:24
Szeged lakóinak nagy része nem fog könnyeket hullatni Janics után,gondolom,nem kell részleteznem....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!