„Hetek óta arról hallani, civakodik bőszen a főváros és a kerületek vezetősége, kié legyen a közvetlen Duna-part Budapesten, közben azonban a civilek is aktívak.
A főváros azzal érvel, ha egységes kezelésbe kerülne a kérdéses szakasz, akkor végre beindulhatnának a fejlesztések, lenne mi szem-szájnak ingere, élhetővé tennék a partot. A kérdés persze elsősorban anyagi jellegű, leginkább az össze-vissza kialakított hajókikötők bérleti díja érdekli a politikát, ami viszont a legkevésbé sem érdekel rajtuk kívül senki mást. Illetve annyiban talán, hogy ha elhúznának a belvárosban horgonyzó hajók a város szélére, legalább nem takarnák ki az ott sétáló elől a túlpart képét. Igaz, akkor okafogyottá válna a vita.
A lakosokat nem a fenti vita, hanem egészen más érdekli. Szeretnének a város több pontján életveszély nélkül lejutni a partra. Leülni egy székre, egy padra, szemlélődni. Esetleg szórakozni. Uram bocsá’ sétálni. Beszélgetni. Játszani. Biciklizni. Akár önkéntes munkára is hajlandóak, hogy élhetőbbé tegyék a rég elfeledett partot.”