Egy nagy levegő

2013. január 07. 08:55

Az Orbán-rezsim majd’ kétéves országlása után kézenfekvő a recept: bőség az, amit annak nevezünk el, annyi pénzből bőség, amennyiből mi mondjuk, s azoknak bőség, akik megérdemlik.

2013. január 07. 08:55
Parti Nagy Lajos
Vasárnapi Hírek

„Január harmadika van, még olyan, mintha tavaly volna, tavaly meg folyton idén volt, illetve van, merthogy »a jövő a múlttal kezdődik« – de ezt fölajánlom Fülkeufória, ahogy mondani szokták, legfőbb közjogi méltóságának szabad felhasználásra. Áder János újévköszöntő beszéde nyomán – ami csinosra, közhelyesre és vékonykára sikerült, mint egy búék-kártya a múlt század hetvenes éveiben: malacos, patkós, kéményseprős –, bőven van mit meggondolni. A szép felhívását például, hogy gondoljuk meg, mire lennénk képesek mi (a kontextusból ítélve: mi, magyarok), ha »vennénk egy nagy levegőt, és így vágnánk neki az új esztendőnek. Vajon nem élhetnénk-e úgy, ahogy a himnuszunkban áll: jókedvvel, bőséggel?«

Dehogynem, elnök úr, ha csak úgy nem!

Érthetetlen, hogy a nemzeti egyetértés rendszerében a nagy levegő, mint csodaszer, eddig senkinek eszébe nem jutott! A magyar társadalom lecsúszott, az eleven jog fájáról lehullt alsó harmada, konkrétan a szegények, köztük az éhezők, az idén úgy se lesznek képesek egyebet venni, mint nagy levegőt. Azt viszont korlátlan mennyiségben. Nem áll semmiből, elnök úr, a bőség s a nyomán fakadó jókedv kizárólag elhatározás kérdése. Az Orbán-rezsim majd’ kétéves országlása után kézenfekvő a recept: bőség az, amit annak nevezünk el, annyi pénzből bőség, amennyiből mi mondjuk, s azoknak bőség, akik megérdemlik.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 70 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OberEnnsinnen
2013. január 07. 16:20
"Az Orbán-rezsim majd’ kétéves országlása után kézenfekvő a recept: bőség az, amit annak nevezünk el, annyi pénzből bőség, amennyiből mi mondjuk, s azoknak bőség, akik megérdemlik.” Tulajdonképpen mit is akarsz mondani, F.F.? Vagy csak a szokásos szóf . . .sás jött rád megint?
1120
2013. január 07. 16:02
Senkiházi...
Claypool
2013. január 07. 16:00
Parti Nagy lajos, azaz disznózsíron kúró I.Pornó Lajos , nyilván úgy gondolja , Gyurcsányék alatt nem nyomorgott itt senki. Mert hogy akkortájt ilyen cikkeket nem lőtt ki a világegyetembe. Ha tévednék ,akkor biztos lesz valaki , aki elénk tár egy ilyen keltezésű , hasonló témájú cikket.
PPK
2013. január 07. 14:50
Szegény. Ebből kell megélnie. Ennél még a kéregetés is jobb, igaz fárasztóbb.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!