Orbán kötéltánca

2013. június 05. 07:29

Orbán három éven át megpróbált egyszerre jobbra és balra, és kifelé meg befelé beszélni, miközben a hazai hallgatóság és az európai publikum közötti különbségről is igyekezett megfeledkezni.

2013. június 05. 07:29
Ágh Attila
Ágh Attila
Népszava

Az egész kibontakozó választási káoszra akár büszkék is lehetünk, hiszen Orbán Viktor kötéltáncos produkciója egyedülálló Európában, mert a demokrácia másutt a világos alternatívák közötti választásról szól, Orbán pedig a válaszok megkerülésében és a mellébeszélés művészetében jeleskedik. Ám a túl korai kampány még jóval a cél előtt kifulladással érhet véget, hiszen a kormány hazugságokból már akkora hegyet épített, hogy nincs már hova ígéreteket ígéretekre halmozni. Három év szorgalmas munkájával Orbán gyakorlatilag szétverte-szétzüllesztette a magyar társadalmat. A társadalom szétesése már olyan fokot ért el, hogy jogos Gombár Csaba felvetése (Népszabadság, 2013. május 25), hogy »Társadalom ez egyáltalán?« A magyar társadalom nem a növekvő jólétben, hanem a fokozódó elszegényedésben forrt össze, amiért majd benyújtja a kormánynak a számlát.

2013 tavaszán fordulópont következett be, a kötéltáncos Orbán megbillent és már a mélységbe tekint. Az Unióban a Merkel elleni otromba támadással elvesztette a kettős össze-vissza beszéd egyensúlyát, és már a németek is ejtették a kellemetlenné vált kalandort. A szimbolikus beszéd szóvirágait idehaza is széttépte a trafikmutyival nyilvánvalóvá vált közlopás és cinikus klientúra-építés, ami a közemberek számára is nyilvánvalóvá tette a Fidesz-világ lényegét, a gátlástalan hatalom- és vagyonszerzést. A kötéltáncos végül majd lezuhan, de akkor nagyon mélyre esik, mert három év országdúlás után nemcsak Európában válhat a neve szitokszóvá, hanem már idehaza is.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 68 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
qccqccqcc
2013. június 05. 15:21
Találjatok már ki valami más lózungot, kurva unalmas ugyanazt a hülyeséget olvasni minden áldott nap, azt vizionálva, hogy Orbán osztja meg az országot, az embereket, az eget, és utálni fogja nemcsak Európa, de Szváziföld és Mianmar is.
puszika
2013. június 05. 13:14
Ágh Attila!Te nem három éve,hanem évtizedek óta beszélsz össze-vissza.
tango47
2013. június 05. 12:58
Szegény bal-libsiket az Ágh is húzza lefelé!
elfelejtette
2013. június 05. 12:13
"Orbán három éven át megpróbált egyszerre jobbra és balra, és kifelé meg befelé beszélni, miközben a hazai hallgatóság és az európai publikum közötti különbségről is igyekezett megfeledkezni." Attól még simán viheti 2014-et, és a siker őt fogja igazolni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!