Felkészül: Tavares

2013. június 26. 09:36

A kötélhúzás mindenesetre folytatódik. Az Európai Parlament rövidesen tárgyalja a Tavares-jelentést.

2013. június 26. 09:36
Szerető Szabolcs
MNO

„A magyar kormány taktikája világos: a kedvezőtlen összbenyomás gerjesztette támadás viharát konkrét, jogi, az uniós intézményrendszer keretein belül és eljárásrend alapján lefolytatott vitává szelídíteni, ahol a fő partner az Európai Bizottság. Amely mégsem dönthet pusztán szubjektív benyomások alapján (lásd: túlzottdeficit-eljárás), ám más frontokon – Európai Parlament, velencei bizottság stb. – így is folyamatosan nyomás alatt tartható az ország.

Támadóink azonban elszámították magukat; Budapest kisebb engedményekre hajlandó volt, de nem engedett a nyomásnak, a jobboldal úgy maradt talpon, hogy nem kötött hazai támogatását megroppantó kompromisszumokat. A magyar ügyet se kiköpni, se lenyelni nem tudja Európa, miközben Brüsszelre lassan ráégnek az EU valódi és kezeletlen, nyomasztóan súlyos problémái. Patthelyzetet jelez a tegnapi strasbourgi döntés is: az Európa Tanács parlamenti közgyűlése nem indított hazánk ellen monitoringeljárást, ám szoros figyelemmel kíséri a magyarországi helyzetet. Nem hiszem, hogy egy ilyen hír ma már megrázná a közvéleményt.

A kötélhúzás mindenesetre folytatódik. Az Európai Parlament rövidesen tárgyalja a Tavares-jelentést.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balint60
2013. június 26. 11:41
Természetesen igaza van SzSz-nek, hogy az Európa Tanács tegnap elfogadott és az Orbán-kormány sajátos törvényhozási tevékenységét további "szoros figyelemmel" követést elfogadó határozata nem rázza meg a közvéleményt. http://assembly.coe.int/ASP/Doc/XrefViewPDF.asp?FileID=19933&Language=EN Ennek oka pedig nem csak az, hogy az egy EUs állam kormányával szemben példátlan fellépés indokoltságáról -hála a kormányzati propagandának, a jobboldali média szerecsenmosdatásának és a többi médium felületességének- semmilyen érdemi információja nincs a közvéleménynek. Az igazi ok a társadalom mély apátiája, ami mögött az Orbán-kormány okozta csalódás, az alternatíva hiánya és a társadalom zömének mindennapos anyagi gondjai állnak. Ettől függetlenül a szégyen marad: orosz, román, török és hasonló "demokraták" maradtak meg az ET-ben az Orbán-kormány támogatóiként....
Alarik
2013. június 26. 11:05
Fantasztikus, hogy velünk mennyi baja van Ajrópának, miközben máshol mindenhol nyilván tökéletes demokrácia uralkodik, és szépen betartják a csodálatos ajrópi értékeket.
pedroamigo
2013. június 26. 10:11
Hibátalnul felmondta Szerető elvtárs a kormánypropagandát. Poénkodhatsz azon, hogy se lenyelni se kiköpni nem tudják a magyar ügyet de ez semmi ahhoz képest amihez asszisztálsz, ahhoz ami a többségnek nem tetszik. Ergo ez nem magyar ügy hanem egy részhalmaz, a narancsos tartótisztek és szolgáinak ügye Rezsimeb vagy Szabi...
Berecskereki
2013. június 26. 10:00
Tavares ~ Tovaris
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!