Nemzeti dohányfüggősítő boltok

2013. augusztus 23. 07:16

Még ma is hallani a trafikmutyi kifejezést, miután már rég kiderült, hogy itt sokkal többről van szó, mint egy kis mutyizásról.

2013. augusztus 23. 07:16
Bitó László
NOL

Sok, erre irányuló jelet láthatunk a zrt. kötelezőnek tekinthető »javaslataiban«. Kezdjük az üzletbe betekintés gátlásának titokzatosságával, rejtélyességével, ami leginkább megragadja a gyerekek fantáziáját. Aztán ott van a karikába foglalt 18-as szám, a televízióból már a legkisebb gyereknek is jól ismert »majd ha felnősz« jelzés, amelynek megszegése olykor kéjes érzésekkel tölthet el. Mellékesen említem, hogy nem a 18 éves, hanem legalább a 19 éves volna az értelmes korhatár, ha a cél a középiskolások védelme, hiszen a középiskolákban mindig találunk 18 és 19 év közötti diákokat, akik a mostani szabályozás szerint vásárolhatnak ezekben a boltokban. Ez garantálhatja, hogy a fiatalok társaikon keresztül már 18 éves koruk előtt megismerkedjenek a dohányzással, és már alig várják, hogy 18. életévük betöltésével maguk is bemehessenek a rejtélyes boltokba.

Ha a dohányipar és -kereskedelem moguljai és cinkosaik nem akarják felhívni a figyelmet a dohányzásra, illetve nem akarják megkerülni a reklámozás tilalmát, kétségtelenül hagyták volna a dohányárusítást folytatódni – esetleg pár szigorítással –, ahogyan nagyon jól működött. Méghozzá többnyire olyan üzletekben, amelyek homlokzata nem hívta fel a figyelmet a dohányzásra, és polcaikon sok száz, ha nem ezer, feltűnően színes csomagolású áru között aligha keltette fel egy gyermek érdeklődését a kassza mögött elhelyezett cigarettáspolc, amelyhez csak a pénztáros fért hozzá. 

A boltok iskolák mellé helyezhetősége is a fiatalok dohányzásra ösztökélő szándékára utal. Újbudán a Bartók Béla út 27. szám alatti Gárdonyi Géza Általános Iskola mellett mindkét házban van egy-egy nemzeti dohánybolt. Így akár jobbra fordulnak az iskolából, akár balra, a diákok elkerülhetetlenül szembetalálják magukat a dohányzás hazafiasságát hirdető – nemzeti! – cégérrel. És majd talán láthatnak ebből a titokzatos-tiltott, elhomályosított kirakatablakú üzletből kilépni egy jégkrémet nyalogató embert.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kamasuka
2013. augusztus 23. 08:53
Miután kiderült, hogy a szocik is alaposan benne vannak, már nem megy annyira a tam tam. http://mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/celt-tevesztett-tuntetes-1177438
buckafej
2013. augusztus 23. 07:37
A szocik komplett gyárakat és iparágakat nyúltak le, lásd a MAL-t, Caolát, vagy Fletó kádkőgyárát. A Fidesznek már csak a trafik maradt. Bitó, nem szeretnék alád kerülni...
nyugalmazott tanár
2013. augusztus 23. 07:36
"Még ma is hallani a trafikmutyi kifejezést, ..." Nem hallani, hanem ezt csócsálják a maffiabaloldal bértollnokai. Miközben senkit nem érdekel.
Nick Holgerzson
2013. augusztus 23. 07:32
A dohányboltok működnek, a dohányosok vásárolnak, Bitó László hülyeségeket ír, mindenki teszi a dolgát .... :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!