Megújul a botrányok után Krisztus Légiója

2014. január 17. 11:35

A mexikói gazdagok körében nagyon népszerű volt a szerzetesrend, és munkája, csak Mexikóban húsznál több iskolát indítottak el. A rendtagok, köztük a magyar vezető sosem vették észre, hogy a szerény, jó kedélyű alapító kettős életet élhet.

2014. január 17. 11:35
Katekéta
Militia Christi

„A rend Boldog II. János Pál pápa idején érte el a fénykorát, a mélyrepülés azonban XVI. Benedek emeritus pápa uralkodásának első évében érte el a csúcsát. A légiót 1941-ben alapította egy mexikói pap, Marcial Maciel Degollado (a képen balra), akiről kiderült, hogy kettős életet élt, családja volt, gyermekei születtek, és szexuális visszaélésekkel, kábítószer-használattal is megvádolták. A vizsgálattal II. János Pál a Joseph Ratzingert (a későbbi XVI. Benedeket) bízta meg. Ezután nem lett újra generális a megvádolt, de tagadó atya, aki azonban a vizsgálat lejárta után már pápaként XVI. Benedek élethosszig tartó vezeklésre szólította föl. Degollado ekkor már nagyon beteg volt, így a vizsgálat után egyéb egyházi eljárásra nem volt mód, két évvel később meg is halt.

2010-ben a kongregáció elnézést kért alapítója tettei miatt. a Gyümölcsoltó Boldogasszony napján megjelenített nyílt levél szerint elképzelni sem tudták volna mindezeket. Korábban az új generális már minden sértettet személyesen meglátogatott, ebben a közleményben pedig mindenki megbocsátását kérték, akiket fölháborított az eset. (...)

Azóta pápai gyámság alatt működött Krisztus Légiója, így ideje volt már új alapokra helyezni a mozgalmat. Remélhetőleg sikerült megújítani, mivel a több tízezer tag továbbra is aktív és szorgalmas, erkölcsös és hasznos munkát végez. Remélhetőleg az alapító eltévelyedése nem teszi tönkre a sokra hivatott kongregációt.
A mexikói gazdagok körében nagyon népszerű volt a szerzetesrend, és munkája, csak Mexikóban húsznál több iskolát indítottak el. A rendtagok, köztük a magyar vezető sosem vették észre, hogy a szerény, jó kedélyű alapító kettős életet élhet. Ő haláláig tagadta, hogy a vádak igazak lettek volna.

A több tízezer légiós most új esélyt kap, hogy rendezett keretek között folytassa a munkát.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!