Érthetetlen

2014. augusztus 06. 09:56

Legnagyobb meglepetésünkre kiderült, a CineFest csak akkor tud idén helyet adni szakmai programunknak, ha abban - terveinkkel ellentétben - nem szerepel magyarországi roma témájú film.

2014. augusztus 06. 09:56
DunaDOCK
Facebook

Kedves Barátaink,

sajnálattal közöljük, hogy a DunaDOCK nem tartja meg MasterClass programját a szeptemberi Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon.

Legnagyobb meglepetésünkre kiderült, a CineFest csak akkor tud idén helyet adni szakmai programunknak, ha abban - terveinkkel ellentétben - nem szerepel magyarországi roma témájú film, vagy ha mégis, akkor az érintett filmek címe, tartalma és alkotóik nem lehetnek feltüntetve a fesztivál hivatalos programjában és semmilyen egyéb nyilvános fórumon.

Idén is szakmai kritériumok alapján válogattunk nemzetközileg elismert külföldi- és magyar dokumentumfilmeket MasterClassunkhoz. A hazai alkotások közül vetíteni terveztünk egy nagy klasszikust - Schiffer Pál Cséplő Gyuri (1978) című filmjét -, és egy nemzetközi fesztiválokat megjárt, friss dokumentumfilmet is. Történetesen mindkettő roma témájú.

Érthetetlen számunkra a CineFest vezetőségének indoklása, miszerint a filmfesztivál időpontja idén az önkormányzati választások elé esik, így a politikai konfliktusok elkerülése végett, és biztonsági okokból nem vállalnak semmilyen magyarországi roma témájú filmvetítést, sőt a szokásos roma programjukat sem tartják meg.

Mi hisszük, hogy a dokumentumfilm olyan médium, amely segíti az egymás iránti empátiát, és elfogadhatatlannak tartjuk, hogy egy független filmes szakmai program szabadságát korlátozhatja az aktuálpolitika.

Ilyen feltételekkel a DunaDOCK nem lesz jelen a CineFesten, döntésünkről már tájékoztattuk a fesztivált.

Őszintén sajnáljuk, hogy egy nemzetközi filmfesztiválon ilyen helyzet előállhat.

MasterClass sorozatunkat más helyszínen és időpontban folytatjuk, amelyről hamarosan tájékoztatunk benneteket.

Budapest, 2014. augusztus

a DunaDOCK csapat

Böjte Ágnes, Groó Diana, Trencsényi Klára, Ugrin Julianna

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
heep
2014. augusztus 06. 13:46
Mi érthetetlen? Ez a piac. Nincs rá igény. Csak pár álművész, szellemileg visszamaradott "filmes" lázálmaiban.
balbako_
2014. augusztus 06. 11:41
Akit érdekel a téma ballagjon le Szabolcsba egy kis faluba. No, ott élvezheti 3 D-ben színesben a cigányok életét.
hátakkor
2014. augusztus 06. 10:37
Talán, ha franciaországi roma témájú filmmel próbálkoznának..
lavor
2014. augusztus 06. 10:09
Pedig már nagyon hiányzik egy újabb hazug a cigányokról.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!