Felkészülés és vásárlás: rajtunk is múlik

2014. november 24. 11:24

Azonban fogyasztói döntéseinket mi gondolhatjuk át, és nem más, nem a kereskedő és nem a szabályozó hatóságok. Ahogy a mi feladatunk az is, hogy az Isten felé forduljunk.

2014. november 24. 11:24
Homolya Dániel
Kereszténység és kapitalizmus

„Az idei október is úgy indult, hogy már megjelentek a kis csoki mikulások az áruházakban. (...)

A hazai közéletben most napirendben lévő téma a boltok vasárnapi nyitvartása. Úgy hogy nem csak öngamában a karácsonyi láz kapcsán is szeretném blogunk olvasóinak figyelmébe ajánlani az általunk követett Acton Intézet blogján megjelent írást Jordan J. Ballor klaviatúrájából Amazon, Kmart, and the Moral Limits of Shopping címmel. A cikkben a következő gondolat egyfajta esszenciaként jelenik meg:

»A piac arra jött létre, hogy ellásson bennünket azzal, amire vágyunk, és a piaci szereplők általában azokra a jelzésekre, szignálokra reagálnak, amelyeket a vevők adnak. Tehát itt az ideje, hogy átgondoljuk, hogy  a mi fogyasztási döntéseink mit kommunikálnak mások felé.« Egyúttal a szerző hangsúlyozza azt is, hogy a felmerülő igények állandó, azonnali kielégítése nem vezet fenntartható állapotra és szükségesek erkölcsi korlátokat követni.

Azonban fogyasztói döntéseinket mi gondolhatjuk át, és nem más, nem a kereskedő és nem a szabályozó hatóságok. Ahogy a mi feladatunk az is, hogy az Isten felé forduljunk, hiszen Ő már hozzánk fordult azzal, hogy elküldte Fiát közénk, ez a legnagyobb jó.” 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zokni
2014. november 25. 17:19
"... én is valahogy így gondolom." - írja, hogy egy egyházi tekintély is némileg ellene szól a Semjénék javaslatának. Oké. De akkor milyen összefüggésben hallunk legközelebb a KDNP-ről!? Semjén megszerzi a doktori fokozatot? Mondjuk „A New Age kihívása és az evangelizáció lehetősége”, valamint a "„A New Age értelmezési kísérlete" címekből talán a "New Age és az én (Semjén Zsolt) tudományos előmenetelem" címmel.
ancilla
2014. november 24. 21:59
"Azonban fogyasztói döntéseinket mi gondolhatjuk át, és nem más, nem a kereskedő és nem a szabályozó hatóságok." ... én is valahogy így gondolom.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!