Vezetés és kereszténység: felelősség és szolgálat

2014. december 22. 10:23

A keresztény vezető nem kettős életet kell, hogy éljen: nem lehet hétköznap vezetőnek lenni, és hétvégén kereszténynek, mindig ​​egyszerre ​kell​ kereszténynek és vezetőnek lenni.

2014. december 22. 10:23
Homolya Dániel
Kereszténység és kapitalizmus

„Persze kereszténységet hitelesen megélő vezetőnek lenni​ ​nem könnyű feladat, ahogyan hiteles keresztény lét is önmagában kihívást jelent. Van​,​ akinek magától adódó tehetsége van ehhez, a többieknek sokat kell oda figyelni és tanulni, gyakorolni kell. Hiszen​,​ ha olyan egyszerűnek tűnő dolgot, mint a futás​,​ is gyakorolják, akkor vezetés is hasonlóan sok gyakorlást, tanulást igényel. Ehhez sok jó forrás is rendelkezésünkre áll. Persze a legfontosabb számunkra Jézus Krisztus példája: »Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja juhaiért.« (Jn. 10. 11.) Az illusztrációra használt kép is ezt mutatja: a Hajdúdorogi Görögkatolikus Székesegyház püspöki trónusának képe, mely időről időre emlékeztet a vezetői példára.


A vezetést kihívásként ​meg​élőként keresem azokat a lehetőségeket én is, ahol van lehetőség arra, hogy keresztény szempontú megközelítéssel találkozzak. Október elején voltam egy a protestáns testvérek által szervezett GLS konferencián. Itt többek között Henry Cloud és Patrick Lencioni ( Magyarországon ismert könyve a Kell egy csapat) előadását lehetett meghallgatni. Henry Cloud vezetői halálspirálból és abból való kitörésről beszélt, hangsúlyozva, hogy azonosítanunk kell, hogy mikor vagyunk véglegesnek, személyesnek, visszafordíthatlannak tűnő szituációban. Az örvényből úgy tudunk kijönni, ha kapcsolataink javítjuk felismerve azt, hogy a rossz ellentéte nem a jó, hanem a szeretet (Határok a vezetés szolgálatában című könyv részletesen tárgyalja ezt a megközelítést). Patrick Lencioni pedig arról beszélt, hogy hogyan veszítsük el legjobb embereinket. Persze ne veszítsük el a legjobb embereinket, de ha a munka amit biztosítunk azt az érzést adja kollégáinknak, hogy az jelentéktelen, irreleváns, személytelen​ ​és eredménytelen, akkor ne csodálkozzunk ha elveszítjük az embereinket (itt találhatjuk az összefoglalót). Mindezen gondolatok nemcsak civil, de egyházi vezetőknek is fontosak. (...)

Vezetni emberi dolog, vezetőnek lenni folyamatos tanulást jelent​,​ és a vezetői egyensúlyhoz fontos a hit. A keresztény vezető nem kettős életet kell, hogy éljen: nem lehet hétköznap vezetőnek lenni, és hétvégén kereszténynek, mindig ​​egyszerre ​kell​ kereszténynek és vezetőnek (Az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsa is ezt hangsúlyozza). Hiszem, hogy csak így érdemes, még​ ​ha küzdelmes is.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ángyán Páván
2014. december 25. 09:50
A Viktor pont ilyen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!