Politikai pedofília a kormányablak-avatón

2015. március 31. 12:03

A kormányzat ahelyett, hogy javítana a mi pénzünkön fenntartott szolgáltatások minőségén, tündéri apróságokkal ünnepelteti magát a leggyomorforgatóbb módon.

2015. március 31. 12:03
Pap Szilárd István
Kettős Mérce

Aki kitalálta azokat a versikéket, amelyeket a szegény ovisoknak a szájába adtak, sürgősen örökös kormányablaknál várakozásra kéne ítélni. Most tényleg, emelje fel a kezét, aki úgy gondolja, hogy a kormányablaknál mindenkit kedvesen kiszolgálnak, minden pörgősen működik, elvégre az elektromos sorszámgép mindent megold. A magyar bürokráciával való szembesülés nem ritkán megalázó, konfliktusokkal teli, és lássuk be, szinte soha nem egy leányálom. A kormányzat pedig, ahelyett, hogy javítana a mi pénzünkön fenntartott szolgáltatások minőségén, tündéri apróságokkal ünnepelteti magát a leggyomorforgatóbb módon.

És akkor itt érkeztünk el a legutolsó, és legfontosabb ponthoz: az összes Fidesz-KDNP-s szentfazék, erkölcscsősz menjen a jó büdös francba, ennél megalázóbban viselkedni kiszolgáltatott emberpalántákkal szinte már lehetetlenségnek tűnik. A politikai pedofília olyan vállfaja ez, amely mellett képtelenség elmenni egy köpés nélkül. Ahelyett, hogy értelmes oktatási rendszert biztosítana a gyerekeknek, amely révén képesek lennének leküzdeni szociális hátrányaikat, ahelyett, hogy emberhez méltó közétkeztetést biztosítana számukra, jelent és jövőt adna nekik, kiállít egy tucat gyereket egy nyavalyás kormányablak elé, és olyan blőd versikék, kormányimádó bullshit elmondására kényszeríti őket, amelyeket valószínűleg szerzőjük sem gondolt komolyan. Vásári bohócot csinál ezekből a gyerekekből, saját olcsó propagandájának, nevetséges önimádatának rendeli alá őket, és ezzel persze megmutatja, hogy kb. mennyire is tiszteli a gyerekeket és a családjukat. Akik ugye hálával tartoznak, hogy megnyílt a kormányablak (ez szerepel az abszurd versikékben). Mert minden polgárnak hálálkodnia kell, hogy azt a legszikárabb minimumot megkapja, aminél sokkal több jár neki. És boldognak kell lennie, hogy a gyerekeit ezek a szemforgató gazemberek fogdossák egy ország szeme láttára.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kispufi
2015. március 31. 21:34
már megint sikerült egy kormányzati elkúrt balfaszságot szimpatikussá tennetek, vanabielvtársak.
héttörpe
2015. március 31. 19:21
A kormányablak nem minimum, hanem plusz a korábbi széttagolt intézményekhez képest. Mondhatni, jó és hasznos dolog. De ez a gyerekszerepeltetés ez minimum gáz. És nincs kétségem, nem írta elő ezt senki magasabb szintről. Egyszerűen ilyen szervilis emberek dolgoznak és dolgoztak a közigazgatásban, közoktatásban. Aki ezt kitalálta, önként tette, buksisimogatást várva feletteseitől. Ez a gyomorforgató. A lojalitás és a szervilizmus nem egyenlő, ezt kellene meglátni.
bunko_jobbos
2015. március 31. 17:28
Baszki, ezek ebből is "ügyet" csinálnak kínjukban. Ez egy kisváros, ahol valószínűleg mindenki kurvára örül a kormányablaknak, a szülők örömmel engedték el a gyerekeiket, a tanárok meg betanították a verseket, mint márc. 15-én. Ez nem ügy, csak nektek. A mórahalmi tanyasiak közelébe meg ne menjetek mostanában (ott nem váci tanárok vannak)!
Katona László
2015. március 31. 16:16
Kérdésem van! Ha netán nem Eu-s államba akarna utazni ennyi kis gyerekekkel néhány magyar család, akkor útlevél készítés okán nem kellene elvinni őket a kormányablakhoz? Vagy anyakönyv másolat készítés véget? stb. Másik kérdés! Miből gondolja a kedves cikkíró, hogy ez a gyermekszereplés a kormány megrendelésre történt? Hiszen szervezhette ez akárhány közbeeső hivatalnok is arra a napra! Miért van az, hogy a cikkírónak máris a pedofil gondolat ugrik be? E cikkíró valószínűleg nem is énekelte óvodásként piros svájcisapkában barna mackóruhában: "Éljen, éljen Rákosi Mátyás sokáig", mint én és generációm. Azt sem tartotta senki sem kormány pedofíliának, pedig a Rákosi kormányt sem szerette a nép, hanem csupán több generációs vezetési koncepció jelének. Zavaró valakinek, hogy ez a kormány is több generációban merészel gondolkodni? Hát nem ez a normális? Meg aztán a cikkíró értelmezése szerint amikor a Deichman cipőgyár tulajdonosa azt mondta: "Ők nem három hónapos dolgozókban gondolkodnak, hanem a dolgozóik unokáiban!" - akkor ő is pedofil? Tessék abba hagyni a mindenből gyűlölködést gerjesztő írogatást!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!