Párizs és a Gonosz

2015. november 30. 09:35

Párizsban szembe jött velük a Gonosz, idejük sem volt felismerniük, hogy Ő az, rögtön tüzet nyitott

2015. november 30. 09:35
Böcskei Balázs
Dinamó Műhely

„Most Párizsban megint rengetegen eltűntek. Szembe jött velük a Gonosz, idejük sem volt felismerniük, hogy Ő az, rögtön tüzet nyitott. Ezt a Gonoszt ma úgy hívják Iszlám Állam, amelynek határai állandóan mozgásban vannak, és minél több »holnaptól« kezdetű mondat van, annál több területet (rokont, barátot, várost és emléket) vesz el tőlünk. Minél inkább lefegyverezzük az államot, akadémikusság a négyzeten típusú vitákat folytatunk arról, hogy »mi az információ«, korlátozzuk a nevén nevezés intézményeit (nem terroristák, hanem iszlamista terroristák tették, amit tettek), európai helyett Kerítés Uniót hozunk létre, kriminalizáljuk a menekülteket, megvonjuk a szolidaritást azoktól, aki erre jogosultak, azzal mindinkább az Iszlám Állam gyűlöletexportját támogatjuk. A felelősség általánosodik, ezzel egyúttal mosódik. De ne higgyük, hogy megússzuk. A Gonosz számoltat el bennünket mulasztásainkért, a Nagy Általánosításainkért, a kirekesztéseinkért.


Ezt elkerülendő új magabiztosság kell annak kimondásához, hogy olyan államtalanított tereket hoztunk létre Európában, úgy fosztottuk meg az államot a védelem és védekezés lehetőségétől, hogy az állam nélküli terekben robbantgatók után kevéske annyit mondunk: »az ellenség bennünk van«. Nem, az ellenség belül van.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jairus
2015. november 30. 20:25
Libshit bölcsésziesen. Még jó, hogy leírta, mert hallgatni fájdalom lenne.
atila68
2015. november 30. 19:29
Nem értem.
Akitlosz
2015. november 30. 15:51
"Párizsban szembe jött velük a Gonosz, idejük sem volt felismerniük, hogy Ő az, rögtön tüzet nyitott" Talán előbb az országhatáron kellett volna felismerni a Gonoszt, és nem beengedni, s főleg nem francia állampolgárságot adni neki.
OberEnnsinnen
2015. november 30. 14:08
„Most Párizsban megint rengetegen eltűntek. Szembe jött velük a Gonosz, idejük sem volt felismerniük, hogy Ő az, rögtön tüzet nyitott. Ezt a Gonoszt ma úgy hívják Iszlám Állam..." Úgy kellett ez a Gonosz Párizsnak, de Londonnak, Washingtonnak úgyszintén, mint a sivatagi vándornak egy üveg forrásvíz. Vagy úgy is mondhatnám: mint az Antant Cordialé-nak a sarajevói terrorista - jaj, bocs: ő nem terrorista volt, hanem HŐS, hiszen az Antantnak dolgozott alá, ugyebár. Az Antant már tíz éve szuggerált-szuggerálta a kibontakozást elősegítő nagy háborút, és még mindig semmi... Szóval, ennyit a párizsi Gonosz(ok)ról.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!