In memoriam Marvin Minsky

2016. február 01. 12:08

Ray Kurzweil mesterségesintelligencia-kutató polihisztor emlékezik Marvin Minsky mesterségesintelligencia-kutató polihisztorról.

2016. február 01. 12:08

„14 éves koromban levelet írtam Marvinnak, amelyben kértem, találkozzon velem. Meghívott, hogy keressem meg az MIT-ben, és órákat töltött velem, mintha semmi dolga nem lett volna.

Amikor Amy lányom 11 éves volt, feleségemmel, Sonyával, Marvinnal és Gloriával, az ő feleségével elmentünk a cambridge-i Harvest étterembe enni egyet. Marvin és Amy az evőeszközökből nagy szerkezetet épített az étteremasztalon, különféle módszerekkel kísérleteztek, hogyan lehet belőlük szilárd struktúrát összehozni.”

„Semmi olyan érzése nem volt, hogy egy általános iskolással dolgozik együtt. Ugyanazzal a komolyság és hóbortkombinációval közelítette meg ezt a feladatot is, ahogy bármelyik kollégájával érintkezett.

Tökéletes oktatóként az oktatás volt a legnagyobb öröme és szenvedélye. De sok más szintén elmondható róla: tudós, feltaláló, mérnök, robotikus, író, filozófus, mindentudó, költő, zenész, és mindenek előtt az emberi természet és gondolkodás tanulmányozója.

Az MI szimbolikus és konnekcionista iskolájának egyaránt az úttörője volt, mély észrevételekkel, meglátásokkal gazdagította a számítástudományt és az összes tudományt. Az emberiség legnagyobb gondolkodói közé tartozott.

És az én mentorom is volt. Nagyon fog hiányozni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!