Állj ellen a Pokémon Gonak

2016. július 19. 07:24

Ha valami olyan, mint a Pokémon Go, a felnőtteket újra gyerekekké tudná változtatni, akkor lenne némi értéke. De amit valójában tesz, az egészen más.

2016. július 19. 07:24
Sam Kriss
Kettős Mérce

A valóság újratérképezése a Pokémon Go által nem reagál a társadalmi létezésre, és érdektelenül áll hozzá; egy objektív fantasy ez, elvont és központosított. Az objektivitás itt a probléma, nem a fantasy - nem lenne semmi gond a játékkal, ha egyszerűen egy képzeletbeli világot adna, amelyben rohangálhatnánk, de a benne bemutatott világ valódi, és korlátai mindenhol fullasztóak.

A játék közben látott térkép a környékedről egy GPS térkép, egy olyan valami, amit eredetileg azért hoztak létre, hogy segítse az irányított rakéták tájolását. A Google térkép nyomasztó szürkéjét felváltja egy élénk zöld szín, amely ugyanolyan eltakaró és mindent felemésztő, függetlenül a néhány bolyhos felhőtől a képernyő felső sarkában. Az épületek üres, zömök téglalapokként jelennek meg. Lehetnek felhőkarcolók vagy kunyhók, teljesen mindegy. A játék egy katonai szatellitből veti a szemét a világra az űrből, az érzékelt létezésre teljesen érdektelen, az emberi léttől végletesen idegen. (…)

Eme felturbózott valóság aktív változtatásának lehetősége egyedül a cég vezetőinek áll hatalmában, és így a gyerekjáték hatalma az eredeti felhalmozás és elidegenedés újabb körének esett áldozatul. A világunk nem változik át teljesen; ehelyett egy újabb réteg helyeződik erőfeszítés nélkül a mindennapi élet unalmához.

A Pokémon Go játékosának az engedelmeskedés a parancs. Valódi emberi testeket szelídítenek meg és irányítanak a csábító virtuális csalik: játékon belüli tételeket vásárolhatnak vállalkozások, melyekkel becsábíthatnak vásárlókat üzlethelyiségeikbe; az állam valószínűleg el tudna nyomni egy felkelést is azzal, ha többszáz ritka Pokémont szórnának el a központi tértől távol. Ha ahhoz lenne kedvük, a játék készítői leugrathatnának embereket sziklákról, elküldhetnék őket vonatsínekre bolyongani, vagy erdőtüzekbe rohanni.

*

A szöveg eredetileg a Jacobin magazinban jelent meg, a Kettős Mércére Pósfai Orsi fordította le.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tunde04
2016. július 23. 15:54
"Ha ahhoz lenne kedvük, a játék készítői leugrathatnának embereket sziklákról, elküldhetnék őket vonatsínekre bolyongani, vagy erdőtüzekbe rohanni.” Hülye vagy, fiam! nincs ezzel a játékkal semmi gond, egy ideig szórakoztató, aztán a feledés homályába merül! mint az összes többi, hiszen nincs olyan a földön, ami örökké izgalomba tudná tartani az emberek érdeklődését. vége lett a tamagocsinak, a teve clubnak, a moncsicsinek, a bűvös kockának, stb... ennyike! a játék igen is jó, én is játszom a gyerekeimmel együtt. aztán majd abbahagyjuk!
lutra
2016. július 22. 16:13
Nem kötelező vele játszani. Szerencsére szabad világban élünk, mindenki azzal játszik, amivel akar: ki a pöcsével, ki a Pokémon Go-val, más mással. Soha az agyam legmélyebb bugyraiban sem merült fel, hogy telepítsem ezt a baromságot. Mint ahogyan Fosbuk sincs telepítve - jobban mondva leszedtem, mert gyárilag jár.
blvr
2016. július 21. 23:35
Megyek, elkapok egyet XD XD XD
Ciki
2016. július 20. 22:34
"Nem kötelező vele játszani." Persze. Csak ha egy gyerek az autód elé sétál, bámulva ezt a szart, akkor is megtartod a véleményed?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!