Na, és mikor kap irodalmi Nobel-díjat a Metallica?

2016. október 14. 17:50

Természetesen továbbra sem a példányszám és az általános népszerűség fog az irodalmi Nobel-díjak sorsáról dönteni. De az biztos, hogy komolyabban kell venni az olyasfajta költészet iránti igényt, amit például Bob Dylan dalainak hallgatása ad meg olvasók tömegeinek. Interjú.

2016. október 14. 17:50
Barna Imre
HVG
Akkor most tulajdonképpen egy irodalomtörténeti pillanatnak vagyunk tanúi, és ideje a költészetre másként gondolni, mint eddig?

Fontos kérdést tett fel az idei irodalmi Nobel-díj, mégpedig azt, hogy milyen formában él és hat ma a költészet. A nagy költőkre ma kevésbé jellemző, hogy tömegek olvassák és hallgatják a műveiket. A Nobel-bizottság viszont most azt mondta, hogy az is költészet, ami képes a tömegeket megszólítani. Bár jobban belegondolva – ahogy a hivatalos indoklásban is szerepel –, Bob Dylan visszatért az ősi hagyományhoz, miszerint a költészet zenéhez is társul, sőt, a költészet eredete is a zene, gondoljunk csak Homéroszra és a trubadúrokra. Vitathatatlan tény, hogy az elmúlt 50 év ismét ezt a befogadási formát igazolja. Ettől persze még lehet haragudni a slágerekre, és cinikusan azt kérdezni, hogy mikor kap irodalmi Nobel-díjat a Metallica? Ez azért nem ilyen egyszerű. Természetesen továbbra sem a példányszám és az általános népszerűség fog az irodalmi Nobel-díjak sorsáról dönteni. De az biztos, hogy komolyabban kell venni az olyasfajta költészet iránti igényt, amit például Bob Dylan dalainak hallgatása ad meg olvasók tömegeinek.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vanádium
2016. október 15. 20:46
Nem az első és nem az utolsó eset , hogy az érdem nem a produktum ,hanem a származás.
lautrec
2016. október 15. 20:16
Olvastam majdnem az összes jelölttől legalább egy könyvet, és a probléma végtelenül egyszerű. Szerintem az amúgy csodálatos Bob Dylan (nagy tisztelője vagyok ezért csomó dolgot olvastam tőle), kanyarban sincs a többiekhez képest, ami az irodalmat illeti, ami pedig Európában rég elvált a zenétől - hagyjuk már ezt a baromságot Homérosszal, röhögnöm kell. Dylan nem világszintű író és kész. Teljesen fölösleges ragozni, meg vitatkozni velem, aki elolvasott pár ezer könyvet, ezt világosan tudja. Az összes többi szöveg csak süketelés, meg politika.
voltospultos
2016. október 15. 12:16
Azért a nyugdíjas Roger Waters is összehozott néhány értékes gondolatot. When the silver in her hair shines in the cold november air.
Dénia
2016. október 15. 08:19
Én nem találok benne semmi furcsát és kivetnivalót. Talán azért furcsa ez egyeseknek, mert hozzá vannak szokva, hogy az intellektuális az nem lehet populáris. Bob Dylan viszont egyszerre mindkettő. Kultusz teremtő ereje van Amerikában, aminek a kultúrális élete az egész világra hatással van. Nem csak az lehet értékes, ami senkit nem érdekel. Hogy ennek a kultusznak milyen kultúrális értéke van, azt majd eldönti a jövő.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!