Civilek vagy politikai aktivisták?

2017. január 13. 17:08

Nem véletlen, hogy az erős nemzetközi pénzügyi háttérrel ezek a szervezetek az elmúlt időszakban ellenzéki pártokat megszégyenítő szervezettséggel, összehangolt lejárató kampányt folytattak kormányzati politikusok ellen.

2017. január 13. 17:08

„Már széleskörű szakirodalma van annak, hogy a Soros György által kialakított nemzetközi hálózatok milyen erős média- és politikai befolyással, illetve civil szervezeti hálóval rendelkeznek Magyarországon és szerte a világon. Ezek a szervezetek jelentős forrásokat is kapnak külföldről, melyekre már a 2010-14-es kormányzati ciklus alatt fény derült. Akkor a ma már az érintett szervezetekkel szemben nem épp kritikus Magyar Nemzet számolt be arról, hogy évente több százmillió forinttal támogatták külföldről az úgynevezett »civil« ellenzéket, melyek ezt követően a saját szakterületükön – oktatás, emberi jogok, bevándorlás – kormányellenes megmozdulásokat és egyéb lejárató-kampányokat indítottak. A 2014-es választásokat követően sem változott semmi: pár nappal az amerikai elnökválasztás előtt tette közzé 2015-ös magyarországi támogatottjainak listáját a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítvány, melyből kiderült, hogy többek között a K-Monitor, a Magyar Helsinki Bizottság, az Eötvös Károly Közpolitikai Nonprofit Közhasznú Kft., a Transparency International Magyarország Alapítvány és a Társaság a Szabadságjogokért Egyesület is kiemelt szereppel bír a Soros-hálózat számára.

Mindezzel alapjaiban még nem is lenne gond, ugyanakkor ezek a támogatások úgy tűnik, jelentős elvárásokkal is társulnak. A szervezet angol nyelvű honlapján található támogatási felhívás egyértelműen leszögezi, hogy a »Magyarország-projekt« célja a hosszú távú, liberális politikai gondolkodás kifejlődésének ösztönzése, és nyomásgyakorló csoportok kialakítása, majd erősítése.

Nem véletlen, hogy az erős nemzetközi pénzügyi háttérrel ezek a szervezetek az elmúlt időszakban ellenzéki pártokat megszégyenítő szervezettséggel, összehangolt lejárató kampányt folytattak kormányzati politikusok ellen. Így azon sem kell meglepődni, hogy a kormánykritikus publicisták szerint már a »civil világ a valódi ellenzék« Magyarországon.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lion
2017. január 14. 15:25
Csak a hülye nem látja, hogy politikai pártként működnek Soros 'civil' szervezetei már évek óta. Így befolyásolja legálisan a bel és külpolitikát. Ahol engedik, persze.
káli
2017. január 14. 14:44
Kiüresedett a kormányzati kommunikáció,az utolsó nagy dobás óta kell valami téma ,finky meg habony ennyit tudott összehozni !!! Most az összes seggnyaló kormánycsecsen lógó majomnak erről kell írni!DDD
AntalPeter
2017. január 14. 08:26
Az összes Soros bérenc civilt meg kell szüntetni!!
noMores
2017. január 14. 01:04
Na, megegy fideszes seggnyalo fasz. Szeretnem latni a lejarato kampanyt. Egyet mondj, te takonygerincu gyoker! Ja, hogy birosagon kipereltek, hogy mennyit loptok? Ez lejaratas?!?!?! A civilek a ti egyetlen ellenzeketek, te barom, azert kell nekik mennetek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!