Miért élnek tovább a családosok, mint a gyermektelenek?

2017. március 27. 11:25

Gyakori szülői tévhit, hogy a gyereknevelés néhány évet elvesz az életből, de úgy tűnik, ennek az ellenkezője igaz. Egy új kutatás szerint ez az öregedő szülőknek segítő gyerekeknek köszönhető.

2017. március 27. 11:25
Aladár
Dívány

„Gyakori szülői tévhit, hogy a gyereknevelés néhány évet elvesz az életből, de úgy tűnik, ennek az ellenkezője igaz. Egy új kutatás szerint ez az öregedő szülőknek segítő gyerekeknek köszönhető. 

Sokaknak ismerős lehet az érzés, hogy szülőként az élet minden perce mintha hosszabbnak tűnne, mindez azonban mindent jelent, csak hosszabb életet nem. Eddig is sok kutatás volt, aminek eredményei ellentmondani látszottak ennek a népszerű panasznak, de egy sem tudta megválaszolni a kérdést, miért is van ez.

A válaszért a svéd Karolinska intézet kutatójának, Dr Karin Modignak tartozunk köszönettel. Modig az 1911 és 1925 között született svédek halálozási adatainak alapján mutatta ki, hogy a 60. életévüket megélt, legalább egy gyermekkel rendelkező férfiak várhatóan 2 évvel lekörözik gyermektelen társaikat. Az 1,4 millió svéd adatai alapján készült kimutatás szerint a nők kicsit kevesebbre számíthatnak, náluk csak másfél év a különbség.

Modig számai alapján úgy tűnik, minél idősebb emberekről van szó, annál nagyobb lesz a különbség. Egy 70 éves, gyermektelen öregúrnak pl. 3,3% esélye van rá, hogy nem éri meg a 71-et, de csak 2,9, ha van legalább egy gyermeke. 90 éves korukra azonban már 1,5% a különbség, ami ráadásul kétszer ekkora a nőtlen férfiak esetében.”

(...)

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
exfahrenheit
2017. május 17. 17:47
"Gyakori szülői tévhit, hogy a gyereknevelés néhány évet elvesz az életből, de úgy tűnik, ennek az ellenkezője igaz. Egy új kutatás szerint ez az öregedő szülőknek segítő gyerekeknek köszönhető." társadalmi-gazdasági kérdés, hogy hol, kinek, kit kell támogatnia.
Mich
2017. április 06. 22:31
Egyáltalán nem biztos, hogy a gyermektelenség az oka a rövidebb életnek - valószínűbb, hogy ennek a kettőnek közös oka van: a kificamodott élet, egyedülállóként, esetleg alkoholistaként, amit esetenként öngyilkosság zár le...
Mich
2017. március 31. 23:47
...de az igaz, hogy gyerek és unoka(!) ÉRTELMET ad a életnek!
luisbathhelena
2017. március 29. 01:32
-Miért lnek tovább a nők? -Mert nincs feleségük...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!