VIPni mindörökké

„A törzs VIP-esek persze ismerik már a táncrendet, örülni, bosszankodni csak amikor a nagyfőnök, és nem túltenni rajta. Most üveges szemmel bámulják a pályát, legtöbben azt sem tudják, ki az ellenfél, nem is érdekli őket, egykedvűen szotyoláznak, fészkelődve próbálják a markukba köpni a héjat, üzletről itt alig egy-egy félmondat hangzik el. Az ülésrend foglalkoztatja őket, érkezéskor felmérik az aktuális beosztást, ki hol kapott helyett, ki ül közel a nagyfőnökhöz, ki került távolabbi székbe, az sokat elárul az erőviszonyokról. A bajszos, kövér új politsztár például harsányra váltott, a rossz vicceit erőlteti, a góré mögé került, érzi a pozíció erősödését. Ebben a tikkasztó melegben csüggedve várják, hogy végre szünet legyen, és bemehessenek a légkondis étterembe, ahol pincér szolgálja fel a koktélokat. Ott majd a lényegről lehet beszélni, a fontos ügyek ott és olyankor dőlnek el. Némelyik új nábobot az asszonya is elkíséri, bosszankodnak is belül, mert ide nem illik felvenni Chanelt, csak a tömör arany ékszereken csillanhat meg a délutáni nap fénye. Unottan néznek a gyep felé, hogy miért pont ez lett a főnök hobbija, hát miért nem a golf, az a hercig játék, amit azzal a húros palacsintasütővel űznek, nem ez a hülye labdakergetés, ami miatt most lekésik a Szerelem és halál Bogotában 132. részét.”