Szorongás helyett nyitott szemmel járni a világban

2017. október 29. 08:36

Hiába mondok én bármit a szírekről, a pakisztániakról, csak a saját pozitív tapasztalat képes megváltoztatni a negatív, manipulált véleményt. Interjú.

2017. október 29. 08:36
Al Ghaoui Hesna
Magyar Nemzet

Ön félig szír származású; hogy látja, Magyarországon a migránskérdést illetően mennyi a rémhír, az álinformáció?

Sajnos nagyon sok. Meggyőződésem, hogy a személyes élmény az egyetlen, amely ezt felül tudja írni. Mert hiába mondok én bármit a szírekről, a pakisztániakról, csak a saját pozitív tapasztalat képes megváltoztatni a negatív, manipulált véleményt. Vannak városok a nagyvilágban, ahol működőképes és sikeres modelleket dolgoztak ki a kapcsolatteremtésre, az előítéletek lebontására. Ugyanakkor azt is látom, hogy a nagypolitika is tehetetlen a menekültkérdésben, és a világ vezető politikusai nagyon sok hibát elkövettek abban, ahogy a kezdetekben kezelték a válságot. Mert nem igaz, hogy nem lehetett már tíz éve is látni, hogy egyszer csak eljön az a pont, amikor tömegével érkeznek a menekültek Európába. Hiszen csak Afrikában a szélsőséges időjárás miatt naponta válnak hatalmas területek lakhatatlanná.

Van tippje, hogy miként lehetne kezelni a menekültválságot?

Úgy, ha elsősorban azoknak nyújtanánk segítő kezet, akik tényleges életveszélyből jönnek. Másokat pedig abban kellene támogatni, hogy élhető országgá váljon a hazájuk, és ne érezzék azt, hogy el kell menniük. A felnövő európai generációkkal pedig meg kell értetni a felelős gondolkodás fontosságát. Távoli országokban emberek tömege dolgozik rabszolgaként azért, hogy nekünk márkás ruhánk, mobiltelefonunk legyen. Az önzőség, a mértéktelenség is hozzájárul az olyan konfliktusokhoz, amilyenek a mostaniak. Azt én sem hiszem, hogy Európa be tud fogadni kétkontinensnyi embert, ugyanakkor meggyőződésem, hogy kötelességünk segíteni azoknak, akik az életükért menekülnek. Soha nem tudhatjuk, mikor kerülünk mi hasonló helyzetbe.

A Szíriában élő rokonai hogy döntöttek: maradnak, vagy elhagyják az országot?

Bár Damaszkuszban, ahol a hozzátartozóim élnek, nem olyan súlyos a helyzet, azért ott is hetente csapódnak rakéták a lakóházakba. Nagyon féltjük őket, de megértjük, hogy egyelőre maradnak. Borzasztó nehéz dönteni ebben a kérdésben. A nagybátyámnak például iskolás gyerekei vannak, ha olyan országba mennek, amelynek nem beszélik a nyelvét, a gyerekek jövőjét teszik kockára. Egyébként sem hagyja ott könnyen senki azt, amiért egy életen át dolgozott, a rokonokról, a barátokról nem is beszélve. Gyakran mondták nekem, hogy akinek mobiltelefonja van, az nem lehet menekült. Hogyne lehetne? Sokan egzisztenciákat, életek munkásságát hagyták hátra azért, mert sem magukat, sem családtagjaikat nem akarták életveszélynek kitenni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 136 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tevevanegypupu
2017. október 30. 12:52
Nem európai emberek, nem is tudnak beilleszkedni - vagy csak nagyon kevesen - és ezt tapasztalat bizonyítja. Felesleges erőlködni, sajnos tömegével képtelenség őket integrálni..meg aztám minek is kelle? Gyönyörű országaik vannak..ott kellene élniük békében, dolgozni kellene..ahogy Assad vagy Kadhafi alatt tették is..
lajkakutyus
2017. október 30. 06:45
Az araboknak, négereknek, ázsiaiaknak vannak szomszédai, átmenetileg meneküljenek oda. Azokkal életmódban, kultúrális szinten kompatibilisek. Európa nem bír felszívni ennyi idegent, főleg, mert ellenségesek, izolált életmódot folytatnak, fanatikus hívők, és hosszú távon politikailag le fogják igázni a mi kis földrészünket.
kérdés
2017. október 30. 00:31
"Hiába mondok én bármit a szírekről, a pakisztániakról, csak a saját pozitív tapasztalat képes megváltoztatni a negatív, manipulált véleményt. " És mégsem egy közös országban élt a pakisztáni a szírrel.....hanem külön....és most tessék csak felsorolni, hogy az utóbbi három évben hány országból özönlenek a menekülők? Magukkal hozzák azt, amit a saját országaikban nem tudtak megoldani nekik...és itt majd ömlesztve, színtisztán emberbaráti keblemreöleléssel sikerül? Komolyan ezt a koedukált társadalmat nem gondolhatja senki, hiszen fönn sem tartható...ha a rabszolgatartástól a fejlett demoikráciág ennyi évezred is kevés volt, akkor majd széplelkeknek sikerül? Lázálom a javából......jó éjszakát!
kérdés
2017. október 30. 00:17
Sztem, én elég nyitott szemmel járok a világban.....hiányolom ezeknél a megszólított riportalanyoknál, hogy nem a kiindulóponton kezdik a szájbarágást....úgymint: 'én is meglepődve tapasztalnám, amikor reggel a gyerekeket a suliba viszem, hogy a sarki fűszeresnél eszkimók állnak sorba jégkrémet keresve, a villamosmegállóban tapizzák a lányomat fura idegenek, az iskola környéke kandi tekintetű téblábolókkal tele, s nem tudom, holnap melyik sarkon ki hajt a tömegbe bele...hiszen amikor családot alapítottunk, nem átmenetekre, az örök változóra, hanem a biztonságra terveztünk férjemmel....s most minden szép lassan bizonytalan lesz. Nem a ténylegesen rászorulók miatt, nem is a szírek miatt apellálok (bár be kell vallanom, az aluljárókban tanyázó rászorulók évről-évre ugyanazok, de azokat megszoktuk, átlépjük, meghát nekem is szokatlan homogén társadalmok között váltani, mertugye kétlaki mégsem lehetek), hanem azért, mert megállíthatatlanul özönlenek a világ négy tájáról......és mind ide, erre a tenyérnyi földrészre....ráadásul úgy, hogy minden érzelmi húrt is megpendítenek, hogy utána kipellengérezhessenek? Anyagi lehetőségeimhez képest segítem így is a rászorulókat, de komplett széteső országokat ne az én és kiscsaládom nyakába varrni tessenek, milyen lesz a gyermekeim jövője?'.....szóval vmi ilyen, őszinte beszédet várnék el végre. Kereket, ami egy felelős családanyától elvárható. És nagyon kihangsúlyozom, nem a szírekkel, nem a rászorulókkal van az embereknek baja, hanem egy képmutató és felelőtlen politikusi hozzáállással....aminek a hölgy is, bár interjúalany, de áldozata....ugyanis ember nincs Szíriában sem, aki béke idején nem lenne nyugtalan, ha utcájában, városában, országában olyan helyzetre kényszerítenék, hogy eszkimótól a pápuáig fogadjon be fenntartás nélkül mindenkit, mert most ilyenféle elképzelés a divat...dobjon sutba szokást, illemet, álljon át egy más gondolkodásra, viselkedésre...de melyikre is? Pakisztánira, szírre, bosnyákra, etiópra...melyikre? S mennyi időre? A lányait melyik náció, vagy vallás szokásai szerint nevelje?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!